A felcsúti vezénylő tábornok csatát vesztett. Gyermekkori álmai megvalósításának sorát – kisvasút, futballstadionok építése szerte az országban, a budai Várba költözés – most megakasztotta 266 151ezer szívtelen ember aláírása. Olimpiát szeretett volna rendezni Magyarországon, hőn áhított vágya volt, hogy az olimpiai lánggal átfusson valaki szeretett faluja poros főutcáján, majd miután vargabetűt tett házikója és saját bejáratú Pancho arénája körül, szaladhatott volna a láng tovább a fővárosba, ahol ő addigra a már szétvert, egykor védett emlékmű, a világörökség része, a Karmelita kolostor utólagosan beépített erkélyéről nézhette volna végig az eseményt. Hüvelykujját felmutatta volna, akár egy római császár. Például Néró. (Hogy miért pont ő jutott eszünkbe, nem is tudjuk.)

Ám ez a gyönyörű szép ábránd szertefoszlott, mivel egy Momentum nevű szervezetnek sikerült 266 151 ezer aláírást összegyűjtenie abból a célból, hogy a 2024-es budapesti olimpiáról tartsanak népszavazást. Ez a szám kétszer annyi, mint amennyit a törvény előír, ám a vezénylő tábornok fájó szívvel – törvényt szegve – inkább lemondott az olimpiai álmáról, mintsem megkockáztasson egy népszavazást, amely még nagyobb vereséget okozhatott volna neki. Érthető, hiszen nincs szokva semmilyen ellenálláshoz, a magyar társadalom hét éve mindent tűr és elfogad tőle. A felcsúti vezénylő tábornok most mégis megrettent 266 151 ezer ember aláírásától és a budapesti olimpiai pályázatot – úgy döntött – visszavonja.

A budapesti olimpiai káprázatnak a dicsőségen kívül még egy haszna lehetett volna. A felcsúti vezénylő tábornoknak mindennél fontosabb gyermekkori jó barátja, korunk nemzeti gázszerelőjének anyagi megsegítése, s ezt szépen teljesíti is, hiszen az illető vagyona az elmúlt években ezerszeresével nőtt hála a megszámolhatatlan számú elnyert állami tendereknek. Az elképzelt olimpia költségeiből – egyes számítások szerint 3000, más számítások szerint 12 000 milliárdjából – biztos csurrant-cseppent volna néhány százmilliárd a gázszerelőnek, közeli és távoli családtagoknak, barátoknak, ahogy ez Magyarországon megszokott az Európai Unió által finanszírozott és a miniszterelnöki hivatal által kiírt pályázatok esetében az elmúlt hét évben. Ezt a gyönyörű tervet hiúsította meg az a 266 151 ezer ember, akik úgy gondolták, előbb meg kellene oldani a tudatosan szétrohasztott és rég összeomlott egészségügyet, akik úgy gondolták, előbb meg kellene oldani az oktatás kérdését, hogy a magyar gyerekek nagy hányada ne analfabétaként kerüljön ki az iskolából a 21. században. Akik úgy gondolták, hogy előbb fel kellene emelni azt a 4 millió embert, a lakosság közel felét, akik száz éve nem látott mélynyomorban és szegénységben élnek. Akik úgy gondolták, egy ekkora vállalkozásról ne határozzanak a fejük fölött, adják át a döntés jogát a népnek, akik a cechet állják.




A vezénylő tábornok lelkivilágát tükröző gyászos szalagcímmel jelentek meg a vezénylő tábornok napilapjai a visszalépés hírére. Rég érte ekkora szomorúság a nemzetet és annak első emberét. Pedig nem szabadna ennyire elkeseredni, ott van még az országot súlyosan eladósító, egy elavult technikát alkalmazó, számos megoldhatatlan probléma okozója, a paksi atomerőmű bővítésének terve és annak ezer és ezer milliárdjai. Mindannyiunkat megnyugvással tölthet el, hogy a nemzet gázszerelőjének – sikeresen elnyert pályázatok esetén – továbbra is lesz mit aprítania a tejbe.

Nincs hozzászólás : Markó Beáta: A nyúl meg az olimpia

  1. abramovics

    February 26th, 2017

    ÁLOMGYILKOSSÁG RÉPÁVAL
    (tanmese)

    volt egyszer egy faluszéli ház.
    abban lakott egy erőszakos természetű durva ember a feleségével.
    született nekik egy gyerekük.
    ember gyerek forma volt, legalábbis úgy nézett ki
    így aztán a durva erőszakos apja nem tudta, hogy valójában egy VÉRNYULAT nemzett, s a pólyában lévő gyerekforma valaki egy
    .
    IGAZI VÉRNYÚL.
    .
    persze furcsállották, hogy a gyermek szinte mindig nyakig szaros, de ezt a jó emésztésnek tudták be, ami érthetetlen, hiszen parasztok lévén tudniuk kellett miként is táplálkoznak a nyulak.
    a nyulak legelészve összegyűjtik a zöld táplálékot, majd a vackukon azt kiszarják, s ekkor egy hátraarcot csinálva eszik meg valójában. ilyen az emésztése a nyúlnak.
    a VÉRNYÚLNAK is.
    nem is volt gond ezzel a kis VÉRNYÚLLAL, míg csak otthon tartották.
    amikor viszont bekerült az embergyerekek közé a VÉRNYÚL megtudta, hogy ő nem ember. a többiek normálisan tudtak étkezni, viselkedni, játszani, de a VÉRNYÚL erre képtelen volt.
    a kis VÉRNYÚL ekkor rettenetesen megharagudott a világra, s mivel örökölte apja durva erőszakos természetét, hogy ne derüljön ki az emberek számára, hogy ő nem ember, elkezdett mindenkivel durváskodni, erőszakoskodni.
    a gyerekek nem szerettek vele játszani, mert foci közben is mindenkit rugdosott, durváskodott a többiekkel.
    mint a nyulak, a VÉRNYÚL is gyorsan futott, ugrált ide-oda, mindenkibe belerúgott a többiek elkerülték, s ebből ő azt gondolta tehetséges a futballban.
    ekkor a VÉRNYÚL álmodott egy nagyot!
    azt álmodta magának magáról, hogy ő egy világhíres focista, akinek a lábai előtt hever a világ
    később, amikor az embergyerekek nőttek, s a VÉRNYÚL meg nem nőtt, az embergyerekek lehagyták focitudásban, mert tehetségesek voltak, meg fizikálisan is erősebbek.
    a VÉRNYÚL viszont, mint az erőszakos, durva apja rettenetesen kitartó volt, s elhatározta, az álmát keresztülveri az embereken akárhogy is lesz.
    úgy döntött, hogy előbb király lesz, s utána teleépíti a királyságát stadionokkal, ahol majd focizhat, s a nép csodálni fogja.
    később úgy döntött, hogy a stadionok száma nem elég, kell még a királyságnak egy olimpia is!
    és elkezdte szórni az emberek pénzét az álmaira, közben pedig amit tudott ellopott.
    és ez így ment sokáig.
    egyszer csak az emberek egy része észrevette, hogy a „bátor király” nem más, mint egy rettegő VÉRNYÚL, aki erőszakosságával, durvaságával uralkodik a népen.
    úgy döntöttek, hogy a répájukat, ami náluk van, azt a VÉRNYÚL szájába tömik, hátha a sok répába belepusztul, s az emberek visszavehetik az országot.
    ekkor sok ember, legalább 250 ezren, elővették a répájukat, s elindultak a VÉRNYÚL felé.
    a VÉRNYÚL megijedt a sokaságtól, s azonnal nyúlcipőt ragadott, és elinalt, mert valójában sohasem mert senkivel, semmivel szemben bátran fellépni, csak a hazugságai miatt tőle rettegő alattvalóit uszította mindenre, mindenkire.
    így gyilkolták meg az emberek a VÉRNYÚL álmát.
    ekkor ért véget a hazug, gyáva VÉRNYÚL uralkodása az embereken.
    itt a vége, fuss el véle!
    .
    .
    osszátok meg ahol csak tudjátok!

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)