A terror áldozatai perelik a Twittert

3 perc olvasási idő

Éppen ideje, hogy a social media házatáján történjen valami. A 2015 novemberében Párizsban és a 2016 márciusában Brüsszelben elkövetett torcselekmények áldozatainak hozzátartozói jogi eljárást kezdeményeztek a Twitter nevű közösségi szolgáltató ellen – közölte a Politico brüsszeli hírportálja.

Az áldozatok hozzátartozói New Yorkban benyújtott panaszukban azt állították, hogy a Twitter „erős és egyedüli kommunikációs eszköz” Iszlám Állam nevű terrorszervezett fegyveresei számára. A szolgáltatás lehetővé tette számukra, hogy nézeteiket népszerűsítsék és a támadásokat végrehajtsák. Indoklásukban hangsúlyozták, a szolgáltató nem tett elégséges intézkedéseket annak megakadályozására, hogy az oldal a szélsőséges iszlamisták  ne használhassák. Véleményük szerint ezzel a közösségi médiacég megsértette az Egyesült Államok terrorizmus ellen hozott jogszabályait.

A cikk szerint a Twitter más gyilkos támadások miatt is perekkel nézett szembe. Eljárást kezdeményeztek például a 2016 júniusában, a floridai Orlando városában elkövetett gyilkosság 49 áldozatának, valamint egy 2015-ben, két amerikai állampolgár halálával járó Jordániában elkövetett merénylet áldozatainak hozzátartozói is.

Utóbbiak indoklásukban az állították, a közösségi oldal jogilag felelős az elkövetett merényletekért és az áldozatok haláláért. A szélsőségesek pénzt gyűjtöttek és újabb tagokat toboroztak az oldal segítségével. Az ügyben eljáró bíróság azzal utasította el a keresetet, hogy nincs bizonyíték arra, hogy az elkövető az Iszlám Állam Twitter oldalon közzétett posztjai által radikalizálódott volna. A közösségi médiamegosztó cég az elutasító bírósági végzés ellenére 125 ezer, terrorszervezetekhez köthető felhasználói fiókot zárolt – tette hozzá a Politico.

Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

"Unortodox" vállalkozóval hirdet a NER

Következő cikk

Meghallgatták Habony nagynénjét