2024, március28, csütörtök
KezdőlapVéleményBartus László: Amerika válaszút előtt, Adolf Hitler beszélt Phoenixben

Bartus László: Amerika válaszút előtt, Adolf Hitler beszélt Phoenixben

-

Ma este olyasmi történt Phoenicben, ami példátlan az Egyesült Államok történetében. Az amerikai elnök náci beszédet mondott, tagadott mindent, ami amerikai és demokratikus érték, belehazudott az amerikaiak arcába. Amikor e sorokat írom, a phoenix-i konferencia-központ előtt könnygázzal oszlatják a Trump ellen tiltakozókat.

Trump Phoenixben mondott beszédet, amely után csak az Alkotmány 25. kiegészítéséről lehet beszélni, amely alkalmatlanság esetén az elnök visszahívását teszi lehetővé. Trump olyan beszédet mondott, amely szégyene az amerikai népnek, az emberi civilizációnak, a demokratikus világnak. Ez az ember közönséges fasiszta, náci, közveszélyes elmebeteg.

Az szinte szót sem érdemel, hogy a rákkal küzdő John McCain-ről úgy beszélt, mint egy kutyáról, a koreai diktátorról kedvesebb szavai voltak, mint a republikánus párt tekintélyes szenátoráról. Trump a független szabad sajtót támadta, szó szerint egyes riporterek ellen uszított, a CNN-t gyalázta, és megnevezte, hogy a sajtóban ki elfogadható, ki nem.

Trump a „washingtoni mocsárról”, ami alatt a képviselőházat és a szenátust kell érteni, úgy beszélt, mint felesleges intézményekről, amelyek Amerika ellenségei, és útjában állnak az amerikai érdekeknek. Trump Amerika ellenségeinek nevezte mindazokat, akik kritizálni és akadályozni merik őt abban, amit végre akar hajtani.

Trump uszított a bevándorlók ellen, hazudozott az illegális bevándorlókról, őket gyilkosnak nevezte, miközben Amerika egyik napról a másikra omlana össze nélkülük. Beleértve még a Trump szállodákat is. Trump közönséges hazudozást folytatott arról, ami Charlottesville-ben történt. Ezúttal is megvédte a nácikat, és az áldozatot tette felelőssé.

Szinte idézhetetlen az a sok hazugság, történelemhamisítás, kocsmai szintű hőzöngés, elmebeteg agymenés és fasiszta szöveg, amit ez az ember összehordott. Amerika többsége döbbenettel hallgatta az elnökét, és most válaszút elé került az ország: hagyja még, hogy ez az elmebeteg szörnyeteg fasiszta legyen az elnök és katasztrófába vezesse az országot, vagy ha nem, akkor most komolyan fel kell lépni ellene.

Ez tarthatatlan és tűrhetetlen, amit ez az elmebeteg ember művel. Szégyellje magát mindenki, aki ezt a szörnyet támogatja. Magyarországon is. Aki ennek az embernek a szimpatizánsa, az nem normális, másrészt maga is egy fasiszta. Ha a republikánus párt ezt a minősíthetetlen gazembert tovább védi és támogatja, akkor Amerika árulója.

Nem is akarnék ennél sokkal többet mondani. Ha ezt Amerika eltűri, komolyan fontolóra kell venni, hogy ezt az országot is elhagyjuk. Semmiféle közösséget nem tudunk vállalni azzal, ha ez az ország eltűri egy fasiszta elnökségét. Azért nem élünk Magyarországon, mert nem vagyunk hajlandóak egy levegőt szívni Orbánnal és a bűnszervezetével, fasiszta és náci bandájával, amely kormányozza az országot, sem a kollaboráns hazaárulókkal, akiknek van képük „ellenzéknek” nevezni magukat, s azzal a néppel sem, amely ezt tűri.

Trump megválasztása után csak azért maradtunk Amerikában, mert bíztunk az amerikaiak szabadságszeretetében és az amerikai Alkotmányban. Ebben eddig nem is kellett csalódni, a szabad sajtó működik, Trump szinte semmit nem tudott tenni az első hat hónapjában az amerikai alkotmány miatt. De eljutottunk odáig, hogy ezt az elmebeteg, fasiszta, aljas palit még hallgatni sem vagyunk hajlandók. Ahogy Orbánt és a pribékjeit sem. Álellenzékét sem.

Megvárjuk, mit lép erre Amerika, betelik-e végre a pohár vagy hozzászoknak. Elkezdjük mindenesetre keresni azt a helyet, ahova innen távozhatunk, és ahova távozni érdemes. Nem könnyű kérdés. Nem biztos, hogy elmegyünk. Ezt az amerikaiak magatartásától tesszük függővé. Ha van kivel azonosulni, és az ország a szörnyeteg ellen fordul, akkor maradunk. Ha nincs, akkor távozunk innen is. Egy fasiszta országot nem cserélünk egy másik fasiszta országra. Nem várjuk meg, amíg itt is kiépül a NER. Itt eddig a demokrácia erősebb volt, mint Trump. De amerikai mércével mérve ilyen beszédet sem lehet megtűrni.

A KKK, a nácik, a rasszisták, a gyűlölködő támogatók hagyján. A legvisszataszítóbb, hogy magukat a szerető és igaz, tiszta és szent Isten követőinek nevező keresztények a nagy támogatói ennek az immorális és elmebeteg szörnyetegnek. A homofóbia és az abortusz miatt, mintha ez a féreg bármit is tehetne ellenük. Akinek a bűnösök gyűlölete, a pénzéhes és hataloméhes pásztorok hazugságai fontosabbak, mint a Biblia, a krisztusi természet, az nem keresztény, hanem fasiszta. Szégyelljék magukat, miattuk káromoltatik az Isten neve.

Amerikában ma nincs olyan ember, a gyűlölködőkön kívül, aki Trumpot pszichikailag és mentálisan egészségesnek tartaná. Ez a pali komplett őrült, idióta, elmebeteg hülye. Ez az ember veszélyes Amerikára és az egész világra. Nem normális. Ami elég, az elég. Elég volt ebből a szörnyetegből. Valaminek történnie kell. Ez a selejtes sejthalmaz semmivel nem különb, mint a neonáci és rasszista barátai, akiket véd. Ez a beszéd még kocsmatöltelékek között is botrányos, nem az amerikai Egyesült Államok elnökétől. Gyalázat.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések