2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírBartus László: Magyarország a világ szemétdombja

Bartus László: Magyarország a világ szemétdombja

-

Döbbenetes öncsalásban élnek a magyarok, amikor bagatellizálják az Orbán-rendszer jellegét és Magyarország megítélését, világban betöltött szerepét. Egyesek még büszkék is arra a bunkóságra, mocsokságra, amit ez a rendszer, s általa Magyarország a világban tesz és jelent. Sokan abban a tévhitben élnek, amit megörököltek, hogy Magyarország a világ közepe, a magyarokat mindenhol szeretik, a magyar nép vendégszerető, a magyarok a világon a legokosabbak, a magyarok jó hírűek, megbecsültek, jó magyarnak lenni. Ebből ma már semmi nem igaz, hanem ennek az ellenkezője.

Ha valakit érdekel, hogyan tekintenek a hazájára, a nemzetére a világban, akkor nagyon őszintén ki kell ábrándítanunk honfitársainkat, akik szívesen használnák melldöngetésre a kezükben levő féltéglát. Megvetnek, undorodnak tőlünk, utálnak bennünket, lenéznek, és erre minden okuk megvan. A kelet-európaiak ezt nyíltan kifejezik, a nyugatiak mindezt nagyon kedvesen és udvariasan leplezik, mert a magyarok miniszterelnöke által mocskolt nyugati emberek finomlelkűek és udvariasak. Nem érzékeltetik nyíltan, de ez a véleményük. Magyarország megítélése romokban hever.

Ennél is rosszabb maga a valóság. Magyarország a civilizált világ mocska. Tessék barátkozni ezzel a ténnyel, s ne tessék elérzékenyülni a himnusz hallatán, mert nincs miért. Magyarországon a világ legszemetebb eszméi uralkodnak, a legaljasabb és legmocskosabb, a legprimitívebb ideológiát és propagandát terjesztik, amit a magyar emberek többsége elfogad és támogat. Ez az ország elfelejtett mindent, ami humánus, emberséges, igaz, becsületes, korrekt, tiztességes, és kizárólag az emberiség legalantasabb eszméivel képes azonosulni, tömeggyilkosokat éltet és támogat.

Gondoljunk bele, hogy a jogállami és demokratikus Európai Uniót gyalázza, miközben a népirtó háborús bűnös Putyint magasztalja. Magyarországon kivégezték a civil társadalmat, az oktatást és a kutatás szabadságát, elrabolták az összes egyetemet, épp most foglalják el a Liszt Ferenc által alapított Zeneakdémiát. Elpusztítanak mindent, ami szabad, független és értékes. Ellopnak mindent, kifosztanak mindenkit, üzletet csináltak a világjárványból, több tízezer ember halálát okozva. Miközben hazudnak, lopnak, uszítanak, gyűlölködnek 24 órában. Hitler nácizmusát támasztják fel.

Orbán Viktor személyében egy képmutató, hazug és mocsok ember képviseli ezt az országot, akinek egyetlen szavát nem lehet elhinni. Álnok, cinikus és szemét ember, aki mindezt a magyarokkal azonosítja, és a magyarok nevében követel magának tiszteletet a legocsmányabb mocsokságaiért. Ez az ember a világ szemete, a legaljasabb ideológiák, a fasizmus, a nácizmus, a rasszizmus és az antiszemitizmus képviselője, hódolója, harcosa, aki háborút készít elő, akinek egyetlen szava nem igaz, viszont minden szava hazugság, eközben egy közönséges tolvaj, és gyilkosok barátja.

Nem emlékezünk a magyar történelemben nála aljasabb és közönségesebb söpredékre, beleértve a tömeggyilkos és népirtó Horthyt. Amikor Orbán gyilkos diktátorokat nevez a barátainak, őket a magyar nemzeti ünnepre meghívja, akkor csak lényegét adja: éppen olyan mocsok ember, mint akiket meghívott. Ezért téves az a megközelítés, amely szerint Magyarország attól lett szemétdombja a világnak, hogy ezt a söpredék diktátorbandát meghívta, mert Magyarország Orbánnal, a tolvaj családjával, a kiszolgálóival és a strómanjaival nélkülük is a világ szemétdombja.

Magyarország a világ egyik legsötétebb helye, és ezt annak tudatában mondjuk, hogy tisztában vagyunk a tömeggyilkos Putyin és a kínai kommunista népirtó diktátor és országa létezésével is, mert Orbán és bandája, Orbén összes mocsok kapcarongya szellemileg ezek szintjén áll. Magyarország esetében a helyzet azért súlyosabb, mert az ország kettős társadalomszerkezetének megfelelően egy részét tekintve mindig nyugatias volt. A feudális vallási nacionalista struktúrák mellett mindig is volt egy erős nyugati orientációja, amely a felvilágosodás eszméit hordozta. A többieknek sose.

Magyarország mélypontja a „keresztény Magyarország” nácikkal való szövetsége és a holokauszt volt. Ez volt az a korszak, amikor a „keresztény-nemzeti” Magyarország a leginkább azonos volt önmagával és kifejezte önmaga lényegét. Ennek az ideológiának a beteljesedése a náci népirtásban való részvétel és a magyar zsidóság deportálása volt. Ez a magyar jobboldaliság esszenciája, ez a lényege: az antiszemitizmus, amely a keresztény magyar identitás valódi tartalma. Keresztény az, aki nem zsidó. Ennek politikai kifejeződése az antiliberalizmus (újabb nevén illiberalizmus).

Magyarország lemoshatatlan szégyene, hogy soha nem nézett szembe önmagával, a holokausztban játszott szerepével, a „Szent Istvánról”, a „Szent Koronáról”, a „keresztény Magyarországról” szóló hazugságokkal, ennek az ideológiának a lényegével, valódi tartalmával, az antiszemitizmussal. A zsidógyűlölettel és a kereszténység antiszemita értelmezésével. Ezért ennek a nacionalista, fasiszta és náci, antiszemita ideológiának mindenkor elementáris ereje van a magyar néplélekre. Bármilyen bűnöző ezzel az ideológiával azonnal meg tudja kaparintani a magyarok lelkét.

Orbán is ezt tette, és ez a magyar nép, a magyar nemzet bűne. Az antiszemitizmus miatt tűrik ennek a felcsúti söpredék csavargónak a mocsok rendszerét, az embertelenségét, a lopásait, az aljas trükközéseit, a becstelen hazugságait, a világ normális részével szembeni szemétkedéseit, Magyarország lejáratását. Azért, hogy ne kelljen ezt kimondani, azonosulnak Orbán minden mocsok hazugságával. De a lelkük mélyén pontosan tudják, mi köti össze őket a világ egyik legszemetebb emberével: az antiszemitizmus. Mert a zsidóknak tulajdonítanak minden aljasságot.

Minden aljasságot, amiben maguk vétkesek. Rájuk tekintve kriminalizálják az emberi jogokat, a humanizmust, a demokráciát, az egyenlőséget és a szabadságot. Rossznak mondanak mindent, ami jó. Ott tartunk, hogy már Amerikából is odamennek a pöcegödör szintjét el nem érő mocsok emberek, mint Tucker Carlson, aki igazán egy mocskos féreg, aki egész életében hazugságból élt, akiről kimutatták, hogy élete során, pályafutása alatt egyetlen egyszer nem mondott igazat, aki csak a nácik mércéjével mérhető moslék ember, aki már a Fox News nevű hazugságcsatornának sem kellett.

Ennek az okádék embernek egy helyen vannak barátai, ahol szeretettel fogadják, egy helyen találhat otthonra, ahol becsülik: az orbánista náci Magyarországon. Ahogy a világ türk diktátorait is. Szégyen és gyalázat magyarnak lenni. Ám ez nem történhetett volna meg az Önök tevékeny részvétele, passzivitása, sunyisága, képmutatása és lustasága nélkül. Ez az ország a világ szemétdombja, és ne reménykedjen senki abban, hogy ezt megússza. Jelképes, hogy amiképpen Magyarország a kínai mérgező akkumulátorgyárak szemétdombja, ugyanígy szellemileg is a világ szemétdombja.

A sírt, hol e nemzet süllyed el, népek veszik körül, és gyászkönny senki szemében nem ül, hanem undorodva fordul el, esetleg köp egyet. A világ megvetését élvezzük, mert eltűrjük ezt a szennyet és mocskot, amit Orbán Viktornak, a kiszolgálóinak, a talpnyalóinak, a haszonélvezőinek, s az ő rendszerének hívnak. Egy idő után a nép is felelős, ha ezt tűri és nem lázad fel.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések