2024, május9, csütörtök
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekBeindult a szerecsenmosdatás, most süllyednek még mélyebbre

Beindult a szerecsenmosdatás, most süllyednek még mélyebbre

-

Versenyben méltatják a Fidesz propagandistái a pedofilügyben adott kegyelem miatt lemondott Novák Katalint és Varga Juditot. Az Orbán által kényszerűségből kirúgott két ember csak azt tette, amit a közvélemény elvárt, de ezt sem kellett volna megtenniük, ha a szálak nem az Orbán-családhoz vezetnek. Orbánt kellett megmenteniük ezzel. Nem hős és nem mártír egyikőjük sem, távozásuk megérdemelt, ez a minimális elvárás.

Mostantól el van felejtve a pedofília, a pedofília eltussolása, a gyermekbántalmazónak adott kegyelem. Novák és Varga attól, hogy megtették a legkevesebbet, amit ilyenkor meg kell tenni, s még azt is parancsba kapták, mert maguktól semmi hajlandóságot nem mutattak, még nem hősök és nem mártírok, hanem maradtak azok, akik voltak, lelketlen csicskások, akik képesek voltak Orbán utasítására kegyelmet adni egy pedofilügy társtettesének.

Ezért még nem kell szentté avatni őket. Ezt nyilván minden értelmes ember tudja. Már egy ideje szociálpszichológiai kísérlet alanya a magyar társadalom, különösen a propagandával etetett része, hogy meddig lehet agymosásban részesíteni őket. Meddig hajlandóak elhinni minden hazugságot vagy úgy tenni? Meddig tudnak hazudni maguknak, és meddig tart az Orbán által előidézett kognitív disszonanciával szembeni védekezés?

Rossz hírünk van a propaganda mindenhatóságában hívő fasisztáknak, csicskásoknak és közvéleményszerelőknek, Joseph Goebbels őszinte csodálóinak és követőinek, akik egész életüket erre építették: nem lehet tartós agymosásban részesíteni senkit, nem múlnak el az értelmi képességek a propaganda hatására, nem válik senki végérvényesen zombivá. Ez a hatás csupán szituatív, amely egyre inkább halványul és kopik. A végén kijózanodnak.

A folyamat vége ismert. A propaganda minden hazugsága egy idő után csak olaj a tűzre. A propagandisták ezt nem veszik észre. A propaganda mindenhatóságában és bűvöletében élők ezért nem csökkentik, hanem növelik a hazugságdózist, hogy hasson, ami még több olaj. Egy darabig ugyanis a kábítószereshez hasonlóan egyre több és nagyobb hazugságot igényelnek az agymosottak, hogy azonosulni tudjanak, de egy idő után telítődnek.

Mindent elmond, hogy Habony Árpád ebből gazdagodott meg, a propaganda adagolásából, mint egy kábítószerkereskedő (Marbellán készült fotók tanúsága szerint a fizikai drog sem áll távol tőle). Most még mindenhatóságának tudatában él, ami egyszer összeomlik, nem működik, és nem lehet megjavítani. A propagandával elkábított emberek kijózanodnak, és Cipolla találkozik Mario dühével, aki meg akar fizetni a megalázásért. Akkor kell futni.

Mint e szociálpszichológiai kísérlet külső szemlélői örömmel fogadjuk a szerecsenmosdató versenyt, mert most láthatjuk, hogy az ideiglenes elhülyülés milyen állapotban van, amikor a célcsoport tagjai egyébként megértették, milyen mocsokságot követtek el a pedofíliát és a gyermekbántalmazást segítő gazemberek védelmezői. Képesek azonosulni a propaganda új irányával, vagy nem, vagy csak részben? Mikorra várható az összeomlás?

A pedofilokat mentő, a bukott politikusokat mártírrá és hőssé kozmetikázó csicskásokat azért tudjuk élvezettel megszámlálni, mert ez egyrészt megmutatja feslettségük, romlásuk és csicskás voltuk mértékét, másrészt kutathatóvá válik, mennyiben kezdenek maguk is meghasonulni, amikor nehezükre esik a hazugság, legszívesebben arcon köpnék magukat. A legaljasabbak nem éreznek semmit, akár a náci tisztek a koncentrációs táborban.

Ma már csak szemléltetőeszközök egy élőben zajló szociálpszichológiai kutatás számára.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések