2024, április16, kedd
KezdőlapMagyarországCaligula lova a Puskás-nagykövet

Caligula lova a Puskás-nagykövet

-

Még nem tudjuk, hol lesz az állomáshelye Szöllősi Györgynek, akit Puskás 90. születési évfordulója alkalmából rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté neveztek ki: diplomáciai szokásjog szerint a rendkívüli és meghatalmazott nagykövetek külképviseletek vezetői.

A hivatalos közlemény szerint Szöllősi feladata „Magyarország hivatalos diplomatájaként a magyar futball hagyományának és Puskás Ferenc örökségének nemzetközi képviselete lesz, továbbá, a Külgazdasági és Külügyminisztérium azt kéri a Nemzeti Sport főszerkesztőjétől, hogy koordinálja, segítse mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek a gazdag magyar futballkultúrának állítanak emléket bárhol a világon”.

Ha jól meggondoljuk, Szöllősi kinevezése teljesen logikus, hiszen már Szijjártó is futsallista játékosként lett külügyminiszter, és vitte magával a Dunakeszi Kinizsiből a csapattársait. A külügyminiszter hagyján, mert maga a miniszterelnök a Felcsút igazolt játékosaként vette át a tisztségét. Futballországban ez így természetes. Az államelnök ugyan pecás, de az jól tükrözi magyar válogatott csatársorának végtelen nyugalmát labdaátvétel közben.

Szöllősi remek választás Puskás örökségének ápolására, miután a tevékenységét azzal kezdte, hogy meghamisította Puskás életművét, amikor az özvegyet kijátszva Puskás Öcsit ellopták Kispestről és a nimbuszával együtt Felcsútra helyezték át. Szöllősi ezzel jól követi valóban a hagyományokat, a Fidesz hagyományait, amely mindent ellop és meghamisít.

Szöllősi mindent megkapott, amiről bértollnok újságíró álmodhat: valami véletlen folytán ő a Nemzeti Sport főszerkesztője, szövetségi kapitánynak még nem nevezték ki. Szolgálatait a többi hűbéreshez hasonlóan bőven jutalmazza az ország ura (van miből), Szöllősi pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett Orbán nemlétező futballgyökereinek megteremtésében. Szöllősi eközben nem feledkezett el arról, hogy a jó pénzt hozó Puskás-jogokat is ellopja.

Egy éve arról lehetett olvasni, hogy a Puskás névjegyhasználati jogot megszerző cég 47 százaléka Szöllősi tulajdona. Ez azt jelenti, hogy ha bármilyen emléktárgyat eladnak a világ bármely részén, a haszon 47 százaléka Szöllősié. Ehhez kapott most nagyköveti címet is, hogy a termékeket az egész világon teríthesse, papíron a magyar állam képviseletében. Ez azt jelenti, hogy ők nemcsak az erkölcsi értéket lopták el, hanem a pénzt is, amit Puskás nevéből lehet csinálni. Szöllősi is egy „Mészáros Lőrinc”, aki nyilván tejel, a bisznisz miatt lett „nagykövet”. Még itt sem tudnak magánemberként lopni.

Ezek meghamisítják Puskást. Az ő jelszavuk: nagy pénz, kis foci. Szerencsésebb országok futballnagykövetei a nemzeti válogatott játékosai. Kilencven perc alatt mesélhetnek egy ország futballkultúrájáról és hagyományairól. Nincs ez másképpen a magyar válogatott esetében sem, legutóbb Portugáliában képviselték Puskás örökségét, és adtak számot arról, hogyan sáfárkodnak Puskás hagyatékával. Hacsak a hagyatékot nem a Szöllősi által Kispestről elhordott személyes tárgyakkal azonosítjuk.

Puskás öröksége nem az élettelen tárgyak, hanem a szellem, a játék, a technika, a habitus, mindaz, amit ezek a csalók szemérmetlenül meghamisítanak. Ennek most már rendkívüli és meghatalmazott nagykövete is van. Mikor laposra verik a magyar válogatottat, megjelenik a Puskás-nagykövet, és mesélni kezd a magyar futball hagyományairól és Puskásról. Nagy érdeklődéssel várnánk, Puskás meddig lenne képes hallgatni a dumáját, és hány perc után mondaná, hogy ezt a hülyét dobják ki a stadionból és soha többé ne engedjék be.

Hacsak saját kezével agyon nem csapná Szöllősit. Szegény Puskásnak addig volt nimbusza, amíg az emberek emlékezetében élt. A játékával, a cseleivel, a góljaival, a mentalitásával, és a szenzációs egyéniségével. Mióta a futballhagyományairól híres felcsúti csalát átvették Puskás örökségét, őt magát szoborba öntötték, kihunyt az élő Puskás-emlékezet, Öcsi bácsi elveszítette korábbi nimbuszát. Ennek a pusztításnak a második számú felelőse Szöllősi, aki mindenféle tehetség híján Puskásból csinált karriert magának, Puskás elpusztításával.

Puskás kisajátítása és a Puskás-örökség ellopása azután kezdődött, hogy az Alzheimer-kór miatt Puskás nem tudott védekezni. Ezek a gátlástalan gazemberek magatehetetlen ember örökségét sajátították ki, alázták meg, és tették a korszakos zsenivel azonossá magukat. A szerencséjük az, hogy Puskás állapota nem fordult jobbra. Ha Puskás látja, a saját kezével veri szét a fejüket. A rendkívüli és meghatalmazott Puskás-nagykövet olyan a diplomáciai karban, mint Caligula lova a szenátusban.

A párhuzam annyiban is helytálló, hogy Caligula is klinikai elmebajban szenvedett. Ennek nincs szebb illusztrációja, mint Tállai NAV-elnök, reménybeli adóügyi nagykövet ajándéka Orbánnak, amelyen már a két zseni futballista egy festményen látható. Kevés idő kell, hogy az Aranycsapat egy taggal bővüljön.

Image result for puskás orbán

Csalók, tolvajok és elmebetegek egymás közt.



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések