Kiemelt hírek

Karácsony Gergely a magyar ellenállás jelképe

Ezért Karácsony Gergely a demokrácia és az ellenállás jelképe Magyarországon, aki Orbánt a Pride-on már legyőzte. Háromszor akkora demonstráción álltak mellé, Orbánnal szemben, mint amekkora Magyar Péter legnagyobb gyűlése volt, amikor még senki nem ismerte. Az nem véletlen, hogy Magyar Budapesten már nem mer gyűlést szervezni, mert megbukna. Az új fejlemények után a demokrata és zöld Karácsony Gergelynek kell Orbán kihívójának lennie, mert ő már legyőzte Orbánt, de legyőzte Magyart is, aki mindent megtett, hogy a Pride elmaradjon és ne sikerüljön. De az emberek nem rá hallgattak, hanem Karácsonyra. Emellett Karácsony Gergely a legkevésbé megosztó politikus, aki senkinek nem árt. Karácsony Gergely személye garancia arra is, hogy ha Orbán rendszere megbukik, akkor nem egy másik (fiatalabb, éhesebb és energikusabb) "Orbán Viktor" követi. Magyar nem ígér alkotmányos rendszerváltást, csak vezetőváltást. Az Orbán-banda felelősségre vonása elmarad, a Fidesz ellenzékben folytaja, és nem változik semmi. Gyökeres és demokratikus fordulatra csak akkor van esély, ha nem a szélsőjobboldali Magyar, hanem a demokrata Karácsony Gergely az ellenzék vezetője, akinek sokkal nagyobb esélye lenne minden Orbán-ellenes szavazót összegyűjteni, mint a demokrata szavazók körében tömeges utálatnak örvendő Magyar Péternek. Karácsony Gergely tekintélyes és felelős politikusként tárgyalt az EP-ben Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével az uniós forrásokról, hogy Budaest és a magyar önkormányzatok ne legyenek az Orbán-rezsim politikájának áldozatai, ehelyett közvetlenül juthassanak hozzá az uniós pénzekhez, hogy azok elérjék a céljukat. Karácsony felelős ellenzéki vezetőként viselkedik, akire rá lehet bízni az országot. Magyar Péterre nem.

Orbán Ráhel és Tiborcz a választások elől megint külföldre költözik: Amerikába, mert Trump nem adná ki őket

A "véletlen" egybeesés nyilván nem véletlen, ami azt jelenti, hogy nem bízzák a véletlenre a lopott vagyon kimentését és a törvényes felelősségre vonás elkerülését. Valamiért nem a rezsim informális központjába, Moszkvába költöznek, oda talán majd Ráhel apja megy, ha a magyar nép tényleg megunja egyszer a hanyatló diktatúráját és elkergeti. Orbán Ráhel "tanulni" akar, és azt írta: "Az Egyesült Államokban most különösen erős a lendület, inspiráló a versenyhelyzet, és rengeteg új tudás érhető el, amit később itthon is szeretnék kamatoztatni." Ez a legnagyobb bullshit szöveg, amit valaha leírtak mostanában Trump Amerikájáról, ahol üldözik, finanszírozással zsarolják, terrorizálják az egyetemeket. A nyilvánvaló ok az, hogy az Orbán Ráhel-Tiborcz István bűnöző páros nem bízik Ráhel apja győzelmében, ahogy már négy éve sem bízott. De legalábbis biztosra akarnak menni, nem szeretnének az igazságszolgáltatás kezébe kerülni. Amerikára azért esett a választás, mert most itt is illiberális önkényuralom épül, s abban bíznak, hogy Trump nem adja ki őket. Mármint a magyar igazságszolgáltatásnak, s Amerikában lennének menekültek inkább, mint Moszkvában, ahol túl sok az öngyilkos és nagyon huzatosak az emeleti ablakok. Így Orbán Ráhel beiratkozik valamelyik New York-i egyetemre és kibekkelik a választásig az időt. Ha Orbán nyer, hazatérnek, ha nem nyer, menekültstátuszt kérnek. A magyarok pedig bottal üthetik az Orbán-család által ellopott százmilliárdok nyomát. Saját lábán pattan le Orbán Ráhel, és viszi magával a tolvaj férjét is. 

Magyar Péter csak tetézi a gyemekáldozatokkal való visszaélést

Levele végén Pop Mert (aki feljelentette a bicskei igazgatót is, és minden jel szerint különb és elvszerűbb ember, mint Magyar Péter és összes támogatója, akik a "gyermekvédelmi" ámokfutását nem tették szóvá), azt írta: "Nem vagyunk statiszták egy politikai díszletben. Amit mi túléltünk, abból mások kampányt építettek. Ez erkölcsileg elfogadhatatlan." Pop Mert Magyar Pétert és a Tisza Pártot azzal vádolja, hogy csak politikai haszonszerzésre használja fel a bántalmazott gyerekek ügyét: "Ön és pártja nyilvánosan zászlóra tűzték a bicskei ügyet – úgy, hogy az érintetteket egyszer sem kérdezték meg. Politikai narratívát építettek egy olyan történetből, amely nem az Önöké. Az enyém. A miénk. A túlélőké." Magyar pártja nevében adott reakciója két dolgot jelenthet: nem értette meg, vagy nem érdekli, amit Pop Mert írt, illetve a találkozó felajánlásával éppen azt teszi, amit a másik fél kifogásol. Magyar politikai célokra akar felhasználni egy ilyen találkozót is, ha az áldozat az ajánlatot elfogadja és belesétál a csapdába. Ez már a cinizmus teteje. Ha Magyart valóban az áldozatok, s a nyílt levél szerzője érdekelné, akkor a nyilvánosság kizárásával magánemberként találkozhatna vele. De egy ilyen találkozóval olyan helyzetbe hozná, amiből nem lehet jól kijönni. Alárendelt szerepbe kerülne, és a közös fotókkal csak legitimálná azt a hamis színjátékot, amit a levelében kifogásolt. Az, hogy Magyar képes lenne egy ilyen színjátékot is megrendezni, mindent elmond róla és a motívumairól. A bicskei áldozatokat már korábban is megpróbálta a propaganda céljaira felhasználni. De ezeknek a gyerekeknek több az eszük és egyenesebb a gerincük, mint neki és a fanatikus táborának. Annyi sérelem érte őket, messziről felismerik a bántalmazókat.

A szélsőjobboldali politikusok tagadása mellett a klímaváltozás már szedi az áldozatait

A szélsőséges hőhullámok nem véletlenszerűek, hanem egyre inkább részeivé válnak az életünknek, ami arra figyelmeztet, hogy veszélyben van a bolygó, s rajta az emberi élet. Vula Tsetsi szerint azonban a szélsőjobboldali populisták még most is próbálják elterelni az emberek figyelmét azzal, hogy egyik vagy másik forró nyárra hivatkoznak a múltból, s azt állítják, hogy ez normális. Ez nem normális. A júniusi hőrekordok megdőltek Európa-szerte. Egy veszélyes helyzetnek vagyunk tanúi. Ciarán Cuffe, az Európai Zöld Párt társelnöke szerint az eheti hőhullám több száz, ha nem több ezer halálesethez vezet Európában. Olyan emberek halnak meg, akiknek nem kellene meghalniuk. Ez az éghajlatváltozás elleni fellépés elmulasztásának következménye. Mint mondta: "most kell cselekednün az ehhez hasonló események súlyosságának csökkentése érdekében. Nem lehet halogatni az intézkedéseket." A bizonyítékok egyértelműek. A perzselő 2022-es európai nyárban tízezrek haltak meg a hőség miatt. 2024 volt a legmelegebb év a feljegyzések szerint. A hőhullámok előfordulása az elmúlt évtizedekben meredeken emelkedett. Míg a szélsőjobb hazugságokat és álhíreket terjeszt, a közép- és jobboldali pártoknak nem szabad meghajolniuk a nyomásuk előtt. A legnagyobb nyomást azonban az jelentené, ha az átlagemberek megértenék, hogy az éghajlatváltozás elleni fellépés az embereket és az egészségüket védi. Ha nem lenne a klímaváltozás tagadására fogékony szavazói réteg, amelyet manipulálni lehet a hamis információkkal. Ez szó szerint életbe vágó kérdés. Az EU vezető klímakutatói júniusban ragaszkodtak ahhoz, hogy Európa üvegházhatású gázkibocsátásának legalább 90%-os csökkentése szükséges 2040-ig ahhoz, hogy Európa összhangban maradjon a párizsi egyezmény célkitűzéseivel. Az európai zöldek felelős politikát követelnek, s összefogást sürgetnek a populista politikusokkal szemben.

Varga Judit: „Magyar Péter nevű képződmény”

Varga Judit elmondta, hogy Magyar nem azért készítette a felvételt, hogy "megmentse a hazát", hanem azért, hogy megmentse a munka nélkül szerzett pénzt. A jól fizető fideszes állásait. Ezért nem akart elváni tőle. Az állásokat Varga Judit férjeként kapta. Tudta, hogy válás esetén ezeket az állásait elveszíti, ahogy el is veszítette, mint "futballista feleség". Ezért lett Magyarból "ellenzéki messiás", aki a másik oldalon remélt pénzt keresni, s bejött a számítása: a parlamentbe jutva évi milliárdos bevétele lehet, miközben még pártja sincs. Varga Judit azt mondta, majd akkor válaszol a sajtónak, ha a sajtó felteszi azt a kérdést, és meg is válaszolja, milyen ember az ilyen? Mi feltesszük ezt a kérdést mindenkinek, s a magunk részéről meg is válaszoljuk: mocskos, képmutató, hazug, csaló, képmutató gazember, akinek semmi helye a közéletben, mert aki a magánéletében is bántalmazó és gátlástalan, szemét ember, az a közéletben is az lesz, amit eddig is bizonyított. Magyar egy undorító aljas ember, aki közveszélyes. Mindezt nem azért mondjuk, mert Magyar Pétert utáljuk, hanem azért, mert Magyar ilyen ember. Varga Juditot politikusként ki nem állhattuk, a politikából való távozása nagy áldás Magyarországnak, de ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy amiben igaza van, abban igazat adjunk neki és mellé álljunk. Ezért a legteljesebb mértékben egyetértünk vele, amikor a "balos" nővédelmi szervezeteket elítéli, mert politikai alapon diszkriminálnak és válogatnak. Nem egyenlő mércével mérnek. Ha valaki a politikai élet másik oldalán áll, nem részesítik ugyanabban a védelemben, mint másokat (s amit a bántalmazás miatt megérdemel és joggal vár el). Ez hitelteleníti őket.

Várkonyi nagyságos asszony a lopott pénzből nyaraltatja a proletárgyerekeket

Kár lenne szépíteni, a magyar emberek többségének véleménye az, hogy Várkonyi Andrea a prostitúció speciális formáját választotta, amikor feleségül ment a közpénzből milliárdos felcsúti...

Orbán és a magyaristák egyformán „mestertervről” beszélnek a Pride kapcsán

Ugyanez igaz mindenkire, nemcsak az LGBTQ+ közösség tagjaira: faji, vallási, származási és nemi alapon senkit nem lehet megkülönböztetni, megbélyegezni és kirekeszteni, jogait korlátozni. Ennek kifejezésére ad alkalmat, hogy a legüldözöttebb kisebbség egyenlősége és jogai mellett kiáll mindenki. Nemcsak a kisebbséghez, hanem a többséghez tartozók is. Aki ezeket az értékeket nem fogadja el, azok mellett nem áll ki, az nem lehet demokratikus ország vezetője. Aki szélsőjobboldalnak udvarolva megtagadja a közösséget a szabadságot ünneplőkkel, s neonáciknak tesz gesztusokat, az nem demokrata, hanem szélsőjobboldali. Magyar Pétert ezen az alapon megvédeni és mentegetni, becstelen és hazug dolog. Mindezt pedig valamiféle "zsenialitásnak" és "mesteri" húzásnak bemutatni, megegyezik a Fidesz propagandagépezetének hazugságaival, az orbáni "mesterterv" színvonalával. Ez azt jelenti, hogy Magyar balliberális értelmiségi tábora feladta nemsak a józan ítélőképességét, az elveit és a tisztességét, hanem a morális iránytűjét és a normális eszét is. Semmivel nem különbek, mint Orbán és a fideszes propagandisták. Nem véletlen, hogy az ellenzéki "messiás" személyében egy fideszes propagandista csicskásai lettek. Ennek súlyos következményei lesznek, mert ilyen önfeladást, népbutítást és hazudozást nem lehet csak úgy megúszni. Erre éppen úgy nem lehet országot építeni, mint a Fidesz hazugságaira sem. Magyar állítólagos mesteri húzása és zsenialitása abban a feltételezésben áll, hogy ezzel a neonáci szélsőjobboldali szavazókat is megnyerte, miközben a baloldali liberális demokrata szavazókat sem veszítette el. Ezt honnan veszik? Ha egy homofób neonácinak a Pride-ot betiltó Orbán, vagy a nevetséges hazugsággal távolmaradó Magyar között kell választani, vajon kit választanak? Nyilvánvalóan a nyíltan homofób Orbánt, nem a kétszínű Magyart.

By Banning Pride, Orbán Created His Greatest Opposition Yet

Viktor Orbán has long lost his sense of strategy and reality, but by trying to ban Pride, he scored the biggest own goal of...

Ott vonult az utcán Magyar Péter alternatívája

Ez a tömeg a magyar szabadság záloga, amely kívül áll a hivatalos politikán, csak szabad akar lenni és normális életet akar élni. Nem érdeklik az erdélyi menetelések, nem érdeklik a hazugságok, csak normálisak akarnak maradni egy épeszű, szabad országban. Magyar és hívei messze vannak ettől a szabadságtól, normalitástól és épeszűségtől. Miközben Orbánt akarják elzavarni, a Fidesz propagandájának mintájára hazudnak arról, hogy az ellenzék állítólagos vezetője, milyen bölcsen tette, hogy nem állt ki a demokratikus normák, az emberi jogok, a gyülekezési szabadság és üldözött embertársai mellett, hogy megnyerje ezzel a fideszes szavazóit, ha vannak. Tényleg erre az árulásra van szükség? Nevetséges hazudozás ez, de annál is rosszabb, mert az emberek becsapására irányul. Ezt már csak azzal múlhatják felül, ha mozgósítják a Mediánt, hogy hazudjon gyorsan egy 99 százalékos "Tisza" győzelmet, a szabadságról tereljék vissza újra a figyelmet Orbán előre elcsalt választásaira, amelyen a diktatúrát soha nem fogják leváltani, de nem is érdemes. Mert Magyar Péterrel csak átmentenék az Orbán-rendszert, a hazugság és a propaganda kultúráját, új fanatizmus, új szekta, új gyűlölet a régi helyébe. Elég volt ezekből. Magyar mégcsak nem is újfidesz, hanem ugyanolyan ófidesz, mint a mostani, még rosszabb. Ezzel a távolmaradásával megmutatta igazi arcát. Nem taktikus volt, hanem őszinte. Ő ilyen. Nem tartozik a szabad és normális emberek közé. Ezzel szemben Karácsony Gergely, aki nem politikai vezérként, hanem egyfajta moderátorként segítette ennek a tömegnek az utcai megjelenését, önkifejezését, szabad vonulását és polgári engedetlenségét, mutatott mintát: ilyen egy demokrata, liberális, szabadelvű vezető. Még politikust sem mondanánk.

Magyar Péter nem vett részt a Pride-on, Orbánnal együtt bukott meg

Magyar azért maradt távol, mert nem értett egyet. A Pride-ról, a melegjogokról, valamint a jogegyenlőségről és a gyülekezési szabadságról ez a véleménye. Ezeket nem támogatja. A szavazatmaximalizálás mindebből legfeljebb annyi, hogy hazudik róla, nem mondja meg, hanem "nyaralásra" hivatkozik. De Magyar ezzel kiírta magát a demokratikus közéletből. Igaz, szerintünk soha nem is volt a demokratikus közélet része. Magyar leleplezte magát, hogy hova tartozik, kikkel azonosul és kikkel nem vállal közösséget. Pontosan megmutatta, hogy mi várható tőle. Magyar Péter szélhámos, aki becsapja a demokratikus érzelmű szavazókat és eszközként használja őket. Nem véletlen, hogy nem egedi be őket a pártjába. Ennek oka, hogy nem azonosul velük. Semmi köze hozzájuk. Ezért nagy a felelősségük az értelmiségieknek, akik elhitették róla, hogy "egyedül ő válthatja le Orbánt". Ez a kijelentés az első szótól az utolsóig hazugság. Ott vonult az utcán az a tömeg, amely leválthatja Orbánt. S Magyar nem volt köztük. Magyar a Facebook-posztjával úgy járt, mint Puskás Gábor, aki későn futott, s neki csak a füle jutott. Görcsösen erőlködött, hogy fenntartsa a magára irányított figyelmet, de ezzel csak nevetséges vált. Zengő érc, pengő cimbalom, minden szava üres és hiteltelen: "nem kaptak áfa visszatérítést a nyugdíjasok", miközben a legnagyobb demonstráció zajlik. Magyar Péter lelepleződött. Nem az ellenzék vezére. Nem a demokraták vezetője. Nem a szabadság és az egyenjogúság védelmezője. Nem a mi emberünk. Semmi köze hozzánk. Magyar egy szélhámos karrierista, akinek hatalom és pénz kell. Nem velünk van, hanem ellenünk. Neki csak egyedül ő maga a fontos. Mindennek ellentéte, mint akik mi vagyunk.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések