2024, április20, szombat
KezdőlapSportEgy nagyszerű sportember búcsújának margójára

Egy nagyszerű sportember búcsújának margójára

-

Cseh László úgy távozott, ahogy jött, ahogy mindig is élt, ahogy versenyzett, csendesen, szerényen, udvariasan. Egy olyan sportember jelentette be a visszavonulását, akire méltán lehet büszke minden magyar az egész világon. Cseh László emberi nagyságát egyebek mellett az mutatja, hogy a csúcson kénytelen volt egy olyan fenomén árnyékában úszni, mint Michael Phelps, aki minden idők legnagyobb úszója volt. Ha Phelps nem éppen ekkor úszik, Cseh László minden idők egyik legeredményesebb magyar úszója lehetett volna, de így is egyike azoknak.

Cseh László kiváló eredményeket ért el, nagyon kemény, szívós munkával, amelyekre bárki büszke lehetne. De ezeknél a sikereknél, az érmeinél is fényesebb az a személyiség, emberség, szerénység és alázat, amely csak a kivételes egyéniségek, az emberi nagyságok tulajdonsága. Egy olyan emberről beszélünk, aki éppen kiöregedett az olimpia élmezőnyéből, amikor eljöhetett volna az ő ideje, és győzhetett volna. De ezt a bölcs emberek derüjével fogadta, hálás volt a döntőért, amelyben néhány éve még simán nyert volna, és a végén az olimpiai bajnok meghajolt előtte.

Ennél nagyobb megtiszteltetés, elismerés egy sportolót nem érhet. Nem ő nyert, de ő volt a legnagyobb a medencében, és ezt a nála fiatalabbak mind elismerték. Ennél szebben nem lehet távozni, visszavonulni. Ennél szebb ajándék nem lehet egy embernek, amikor az őt legyőző fiatal bajnok meghajol előtte, és személyében az egész sportvilág. Cseh László soha nem politizált, közelébe sem került se pro, se kontra, soha nem szolgált ki senkit, soha nem használta fel senki, soha nem csinált mást, mint keményen dolgozott, úszott, és tanácsokat adott a fiataloknak.

Egy igazi emberi nagyság, egy példakép, a magyar emberek jogos büszkesége, akiért mindig minden versenyen teljes szívvel tudtunk szurkolni, és minden eredményének örülni. Soha nem értékelte túl magát, ellenkezőleg: soha nem értékelte magát annyira, mint amennyit ér, és amilyen nagyra tartja a környezete. Talán azért, mert „nagy” soha nem is akart lenni, csak tenni a dolgát, és ezzel lett a legnagyobb. A ritka pillanat, amikor a tehetség, a szorgalom, a munka az alázattal és a szerénységgel, a legjobb emberi tulajdonságokkal találkozik. Az „ezüstember” arany ember.

Cseh László biztosan nem számította ki, csak őszintén bejelentette, hogy ezen a döntőn úszik utoljára. Jól választotta meg a pillanatot, hogy hozzá méltó helyen hagyja abba. De ez a bejelentés azt eredményezte, hogy elbúcsúzhatott tőle a világ: a kiváló Cseh Lászlótól, a nagyszerű embertől, Phelps árnyékától, akitől egyedül féltek az amerikaiak, mint aki legyőzheti a titánt. Mi is búcsúzunk a kiváló úszótól, hiányozni fog a versenyekről, de nem búcsúzunk az embertől, aki még biztosan sok örömöt szerez a családjának, a tanítványainak és a hazájának.

Cseh László eredményei, amelyek szinte csak másodlagosak:

Olimpiai eredményei: 2. hely (400 m vegyes, 2008; 200 m pillangó, 2008; 200 m vegyes, 2008, 100 m pillangó, 2016), 3. hely (400 m vegyes, 2004; 200 m vegyes 2012), 4. hely (200 m vegyes, 2004), 6. hely (100 m hát, 2004), 7. hely (4×100 m vegyesváltó, 2004; 200 m pillangó, 2016; 200 m vegyes, 2021)

Világbajnokság: (400 m vegyes, 2005; 200 m pillangó, 2015), vb-2. (400 m vegyes, 2003; 200 m vegyes, 2005; 200 m vegyes, 2009; 100 m pillangó, 2013, 2015, 200 m pillangó, 2017), vb-3. (100 m hát, 2005; 200 m vegyes, 2007; 400 m vegyes, 2009; 200 m vegyes, 2011; 50 m pillangó, 2015),

Európa-bajnokság: (100 m hát, 2004; 400 m vegyes, 2004, 2006, 2008, 2010, 2012; 200 m vegyes, 2006, 2008, 2010, 2012, 2014; 200 m pillangó, 2012, 2016; 100 m pillangó, 2016), Eb-2. (100 m pillangó, 2012; 200 m hát, 2006; 50 m pillangó, 2016), Eb-3. (4×100 m vegyesváltó, 2004; 4×100 m vegyesváltó, 2012, 2014, 2016; 4×200 m gyorsváltó, 2012)







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések