2024, október15, kedd
KezdőlapMagyarországEzúttal egy zsinagóga a keresztény terrorizmus áldozata

Ezúttal egy zsinagóga a keresztény terrorizmus áldozata

-

Egy fehér keresztény 19 éves fiatalember lövöldözött szombaton San Diego közelében egy zsinagógában, ahol egy nő meghalt, hárman – köztük a rabbi – súlyosan megsebesültek. A fiatal férfi motivációja az általa írt levele szerint ugyanaz volt, mint az új zéland-i terrortámadás elkövetőjének. John Earnest példaképének az új zéland-i tömeggyilkos volt, aki Christchurch városában 50 muszlimot mészárolt le egy mecsetben. A tettes elmondása szerint a „keresztény kultúrát” védte és a bevándorlók ellen vette fel a harcot ugyanazon ideológia alapján, amit Orbán Viktor és Donald Trump hirdet.

A keresztény terrorizmus újabb áldozatai ezúttal zsidók, akik szintén nem keresztények és nem tartoznak a felsőbbrendű fehér fajhoz a keresztény terroristák szerint. A 19 éves gyilkos teljes mértékben szerette volna lemásolni a zsinagógában a mecsetben történt mészárlást. Még levelét is az új-zéland-i tömeggyilkos stílusában igyekezett megírni. A tragédia mindössze azért volt kisebb mértékű, mert a San Diego közelében elkövetett támadás során besült a félautomata fegyver.

Nem érdektelen, hogy Trump csupán néhány nappal korábban vett részt az NRA, a nagy hatalmú amerikai fegyverlobbi egy gyűlésén, ahol bejelentette, hogy tovább liberalizáláják a fegyverviselést, kilépteti Amerikát az ENSZ fegyverkereskedelmi egyezményéből is, amit a kampányát dollár tízmilliókkal támogató fegyverlobbi üdvrivalgással fogadott. Annyi azonban egészen biztos, hogy egy 19 éves keresztény rasszista féleszű hülyegyerek nem az amerikai alkotmány önvédelem jogára vonatkozó kiegészítése miatt viselhetett félautomata fegyvert.

Az is feltűnő, hogy míg a „keresztény kultúra” védelme az „iszlám terrorizmussal” való riogatással zajlik, addig Amerikában a terrortámadások 73 százalékát rasszista, fehér, keresztény terroristák követik el, míg az iszlám terrorizmus ennek mindössze egyharmada. A keresztény terrorizmus ugyanolyan uszító és gyűlöletkeltő propaganda eredményei, mint a muszlim gyökerű terrorizmus. Illiberális fasiszta politikusok és evangéliumi keresztény prédikátor hitszónokok terjesztik ezt a gyűlöletet és kiváltói a keresztény terrorizmusnak.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések