Vona Gábor a parlamentben felmelegítette az Orbán elleni ügynökvádat. Vona szemére vetette Orbánnak, hogy már harmadik ciklusát tölti miniszterelnökként, és azóta nem tette nyilvánossá az ügynökaktákat. Mit tartogat? Majd Vona konkrétan azt állította, hogy “Ön is kapcsolatban állt a szolgálatokkal és tisztában vagyok azzal is, hogy az ön családjában is volt olyan, aki 1956-ban ügynökként dolgozott az ÁVH-nak”.

Ezután konkrétan rákérdezett arra is, hogy „Ki meri mondani: soha nem voltam ügynök, sosem adtam sem szóban, sem írásban jelentést senkiről? Kimeri mondani?” Orbán erre ezt így nem jelentette ki, hanem maga mellé érintettként bevonva az egész Fidesz-frakciót, többes szám első személyben azt mondta, hogy „Természetesen a másik oldalon álltam, mind akik itt ülünk, a másik oldalon álltunk, bennünket üldöztek, mi lakásainkba telepítettek lehallgató készülékeket, nem működtünk együtt semmiféle szolgálattal.”

Az ismert, hogy közkézen forgott egy Orbán Viktor nevére kiállított 6-os karton, amiről azonban Kenedi János szakértő is azt mondta, hogy nem hiteles, nem bizonyítja Orbán beszervezettségét. Az biztos, hogy a 2003. évi III. törvényben a “hálózati személyek” megállapításához szükséges három bizonyíték nem áll rendelkezésre.

Image result for Orbán 6-os karton

Az Orbán Viktor nevére kiállított 6-os karton, amely szakértők szerint nem valódi.

Az ún. Mécs-bizottság, amely 2002-ben átvilágította a rendszerváltás utáni addigi kormányok tagjait, tíz érintettet talált, akik az állambiztonsággal kapcsolatban álltak, és valamilyen formában az állambiztonsági szolgálatokkal együttműködtek. A bizottság az Orbán-kormányban is talált 4 ügynököt, de ezek között nem volt Orbán Viktor.

Akkoriban a bizottság munkája körül megjelentek az egykori BM III. Főcsoportfőnökség volt tisztjei és vezetői, akik közül a kémelhárítók közöltek informálisan olyan tényeket, hogy amikor Orbán Oxfordban tanult Soros-ösztöndíjjal, akkor kapcsolatba került brit kémekkel, illetve olyan személyekkel, akikről nem is biztos, hogy tudta, de az akkor még ellenséges nyugati titkosszolgálatokkal voltak kapcsolatban. Ezen kívül más konkrétum vagy bizonyíték nem jelent meg Orbán esetleges érintettségéről.

A feltámasztott ügynökvád mögött minden bizonnyal Simicska Lajos állhat, aki a Jobbik cukikampánya és arculatváltása mögött is áll, és aki a Jobbikkal szeretné a G-nap után megbuktatni Orbánt. Orbán a válaszában adott is egy jelzést arra, hogy pontosan tudja, honnan fú a szél. Azt mondta Vonának: “Önök benne ülnek egy nagyvállalkozó zsebében, nemzeti radikális pártból egy csicskapártot csináltak, de ez az önök problémája, ezt önöknek kell megoldani.”

Orbán az ügynökvádat Simicskának tulajdonítja, miután a Jobbik Simicska csicskapártja lett. Simicska valóban adott egy interjút 2015. március 8-án a Mandinernek, amelyben azt állította, hogy Orbán bevallotta neki, jelentenie kell róla. Simicska szerint 22 évesen még látta a róla szóló aktát, ami ma már nem található. Az interjúban azt állította, hogy a III/III eltűnt iratai azonban megvannak Moszkvában, és Putyin Orbánt ezzel zsarolhatja.

Arról azonban eddig nem volt szó, hogy Orbán családjában volt olyan személy, “aki 1956-ban ügynökként dolgozott az ÁVH-nak”, ahogy Vona mondta. Orbán erre emmit nem ragált a parlamentben, ez akár még igaz is lehet. Ez még akkor is érdekes, ha senki nem tehet arról, ha a családjában valaki más ügynök volt. Nem áll jól a kommunistázás olyan ember szájában, akinek nemcsak az apja volt párttitkár, ő maga KISZ-titkár, hanem a családban még olyanok is voltak, akik az 56-os forradalom idején az ÁVH-nak ügynökként dolgoztak.

Íme a Mandinerben megjelent interjú részlete, amelyben Simicska Orbán ügynökvoltáról beszélt:

“Volt viszont, aki odajött magától és elmondta. „Figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad.” Azt mondtam az illetőnek: nincs harag, jó, hogy szólt, majd kitaláljuk együtt, miket írjon. Azt hiszem, maguktól is rájöttek már, ő ki volt.

Orbán Viktor?

Igen. Amikor aztán leszereltünk, az étteremben várakoztunk, már civilben, őt kiemelték közülünk. Úgy mentünk haza a leszerelő vonattal is, hogy Viktor nem volt velünk. Minden katona elmegy bulizni, ha leszerelt, így tettünk mi is, aztán ott egyszer csak megjelent. „Hát te hogyhogy itt?” Azt mondta, alá akartak íratni vele, de ő nemet mondott. Harminc éven át elhittem neki, hogy így történt.

Ma már nem?

Ma már nem tudom, mit gondoljak.

Kikérte az önről szóló jelentéseket?

Utánanézettem. Úgy tudom, semmi sincs rólam. Ez csupán azért furcsa, mert a saját szememmel láttam az aktát 22 évesen, a saját fülemmel hallottam a rólam szóló jelentéseket az őrnagy szájából.

 


A rendszerváltáskor sok akta eltűnt.

Budapesten, igen. Van azonban egy másik város, ahol minden meglehet.

Moszkva?

Pontosan.

Arra céloz, hogy ott megvannak a mai miniszterelnök egykori jelentései, s ezzel zsarolhatja őt Putyin?

Ha ezek meglennének és napvilágra kerülnének, az mindent borítana itthon. Ez biztos. Én meg – az elmúlt egy év történései után – nem tudom már, kiről mit gondoljak.”



Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)