2024, október7, hétfő
KezdőlapMagyarországForradalmi ötlet: önállóan indul az LMP 2018-ban

Forradalmi ötlet: önállóan indul az LMP 2018-ban

-

Nemcsak a Momentum Mozgalom csinál úgy, mintha rájuk és csakis rájuk volna szüksége az ország népének. Szél Bernadett, az LMP társelnöke a királyi tévében adott interjút péntek reggel, melyből kiderült, hogy nem akarnak „dinoszauruszok között”, „avítt parlamentben” ücsörögni.

21. századi pártként nem nyújtanának kezet azoknak, akik az elmúlt 27 év politikájának részét képezték. Önállóan indulnak, mind a 106 körzetben lesz jelöltjük – ugyanakkor ügyekben hajlandók együttműködni bármely párttal, a Jobbikot ideértve.

Az nem derül ki, konkrétan mit jelent, hogy „ügyekben együttműködnek”, de „segítő kezet nem nyújtanak”. Most igen, vagy nem? Amúgy az elmúlt 27 év politikájának egy ideje ők is a részét képezik, hiába próbálnak elkülönülni hirtelen.

Az egész mondanivaló zagyva és ellentmondásos. Mivel nem lehet, hogy sok-sok bukás és sikertelenség után most már véletlenül szúrnak ki magukkal a pártok, az LMP-ről is azt kell gondolnunk: a szerintük bizonyos rétegek fülének kedves szólamokat egymásra hajigálva (elmúlt 27 év, mindenki bénázik, majd mi és csak mi egyedül, stb.) próbálnak szimpátiát kelteni – gondosan ügyelve arra, nehogy megnyerjék a választást. Mi várna, őszintén, arra a szerencsétlenre, aki sikert aratna? Úgy indulhatna neki a következő időszaknak, hogy az ország valódi megmentése érdekében szükségszerűen el kell véreznie, mert ekkora rablást nem lehet népszerű módon helyrehozni. És ezt senki nem akarja. Sokkal kényelmesebb bent a parlament épületében többször négy évet végig(látszat)ellenzékieskedni.

 


Teljesen egyértelműen a Momentum szövegét koppintják, mint akik most csöppentek bele a magyar politikai vadrealitásba és csodálatosan kreatív módon magukat nevezik ki egyedül üdvözítőnek. Mintha már lenne egy Momentum a parlamentben.

Nyilván nem fognak semmire menni, nem is ez a cél. Viszont jól fognak keresni.

Népszavaztatnának Paks bővítéséről, mert „az olimpiai aláírásgyűjtéseknél bebizonyosodott, az emberek nem hagyják, hogy bizonyos kérdésekben a kormány a fejük felett és a hátuk mögött döntsön”.

Mintha nem fognák fel, hogy azért szavazott ennyi ember, mert civil kezdeményezésnek tartották az olimpiával kapcsolatos népszavazás felvetését, és a frusztráltságuk is benne volt. Hogy végre valahol beszólhatnak. Parlamenti párt szervezésében hasonló siker nem lehetséges.

Beszóltak, nem lesz olimpia, de minden más lesz ugyanúgy tovább. Ez már nem tévedések és bénázások vígjátéka. Tudatos látszattevékenység.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések