2024, október7, hétfő
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekHa Magyarnak tiszta a lelkiismerete, akkor semmit nem változott, ugyanolyan korrupt bűnöző,...

Ha Magyarnak tiszta a lelkiismerete, akkor semmit nem változott, ugyanolyan korrupt bűnöző, mint Orbán

-

Miután Hadházy Ákos sok elvtelen kompromisszum közepette végre nyilvánosságra hozta Magyar Péter korrupt szerződéseit, amelyeket a Diákhitel Központ Zrt. vezetőjeként kötött, Magyar a Facebook-posztra adott válaszában azt írta: „Nekem tiszta a lelkiismeretem”.

Ez a legfontosabb mondat, ami Magyar Pétertől ebben az évben elhangzott. Magyarnak a legkisebb lelkifurdalása nincs azok után, amit az Orbán maffiacsalád kiszolgálójaként és a NER élősködőjeként elkövetett. Semmit nem bánt meg, semmit nem vall be és nem ítél el.

Ez az jelenti, hogy Magyar Péter nemcsak korrupt tolvaj, hanem hazug ember is, miután a színrelépésekor azzal hitelesítette magát, hogy bevallotta: Rogánék utasítására százmilliós tételben kötött túlárazott szerződéseket. Az állami cégét fideszes pénzmosásra használta.

Ehhez képest Hadházy Ákos most tényekkel és dokumentumokkal bizonyította: Magyar nem csupán utasításokat hajtott végre, hanem önállóan is szerves része volt a fideszes tolvajbandának, s önjáró módon is lopta korrupt módon a köz pénzét.

Ezek után közölte Magyar azt, hogy neki „tiszta a lelkiismerete”. Ezzzal azt mondta, hogy nincs lelkiismerete, az általa elkövetett bűncselekményeket nem ismeri el, nem ítéli el, és nem kér értük bocsánatot. Ennek világos üzenete az, hogy Magyar Péter nem változott.

Ha nem változott, akkor nem azért távozott, mert elítélte az Orbán-banda lopását, hanem azért, mert ő nem kapott eleget, a válása után pedig kidobták a kamu állásaiból is. Ezért fordult szembe a NER-rel, emiatt vív magánháborút velük, és erre használja az ellenzéket.

Nem véletlenül ragadott meg eddig is minden lehetőséget, ahol pénzt szimatolt. Ezért volt az egész országjárás, hogy bejusson a brüsszeli zsíros állásba. Ezért megy be a fővárosi közgyűlésbe is, s ezért várja, hogy 2026-ban egyedüli „ellenzékiként” milliárdokat kapjon.

Miközben képmutatón mutogat arra a bűnszervezetre, amelynek maga is tagja volt, nem ismeri el az általa elkövetett lopásokat. A legteljesebb mértékben hiteltelen az olyan ember korrupcióellenes retorikája, aki maga is egy tolvaj, és azt letagadja.

Ebben az esetben Magyar nemcsak tolvaj „volt”, a múlt időnek semmi helye, hanem a mai napig is tolvaj. Mert nem változott meg, a lopásait rejtegeti. Aki letagadja, hogy lopott, az nem bánta meg, annak a gondolkodása semmit nem változott saját cselekedeteiről.

Ez egyben azt is jelenti, hogy ha lehetősége van/lesz rá, akkor továbbra is lopni fog, és azt ugyanolyan bullshit hazudozással próbálja leplezni, mint amit Hadházy Ákosnak is előadott. Ha Magyarnak „tiszta a lelkiismerete”, akkor ugyanolyan korrupt bűnöző, mint Orbán.

Ezt bizonyítja a komment, hogy „2021-ben Rogánék rám küldték a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, hogy sarokba szorítsanak a válásunkkor”. A hivatkozás nevetséges, a válás miatt egy ilyen ellenőrzésnek semmi befolyása nincs, különösen, ha nem követett el semmit.

Sokkal inkább arról lehet szó, hogy Magyar nemcsak Rogán utasítására írt alá túlszámlázott szerződéseket, hanem saját zsebre is dolgozhatott, ami a személyiségéből következik. Úgy nem találtak semmit, hogy mindent professzionálisan lepapírozott, mint az egész banda.

Nem tudjuk, Magyar mennyi pénzt lopott ki a cégéből túlárazott és színlelt szerződésekkel, és mennyi csúszópénzt tett abból zsebre. De azt tudjuk, hogy a felesége beosztása miatt a NER-cégekben betöltött kamu állásaiból is 3 év alatt 250 milliót kaszált, munka nélkül.

De Magyarnak „tiszta a lelkiismerete”. Ezzel azt üzeni, hogy lelkifurdalás nélkül fog lopni, ha tud, és a korrupcióellenesség csak propaganda. Az Orbán-maffiát soha nem fogja ezzel a múlttal és attitüddel elszámoltatni, mert a bűntársai szembesítik saját lopásaival.

A politika Magyarnak csak eszköz a minél nagyobb pénz megszerzésére. Sem elvei, sem értékei nincsenek. A Fidesztől semmi nem különbözteti meg. Azért lopott csak ennyit, mert az arcátlan, bántalmazó és kötekedő stílusa miatt utálták, és nem engedték a belső körbe.

Magyar nemcsak egy nyers bunkó, a fideszes fasiszta elveket valló szélhámos. Orbánnál is nagyobb diktátor, aki a legkisebb ellentmondást nem tűri, mindenkinek engedelmeskednie kell neki. Alkalmatlan bármilyen együttműködésre bárkivel, csak szolgákat ismer.

De ezek mellett még egy lelkiismeret nélküli, enyveskezű tolvaj is, akinek mindene a pénz, mindent a pénzszerzésnek rendel alá. Minden csak e célt szolgálja, hogy nem létező pártja nevében megszerezze az ellenzéknek járó parlamenti támogatást, több milliárd forintot.

Előre mondjuk, hogy ez az első perctől látható volt. Magyart nem lehet lelkifurdalás nélkül támogatni. Ez alól nem ment fel a személyes Gyurcsány-utálat, az ellenzékkel szembeni jogos kritika, a saját felelősség elhárítása ugyanebben. A kettőnek nincs köze egymáshoz.

Magyart csak lelkiismeret, tisztesség, becsület és agy nélkül lehet támogatni. Jó adag cinizmus, nihilizmus, önbecsapás, öncsalás és hazugság kell hozzá. Mi reméljük, hogy Magyar sikeres lesz, s a támogatói meglátják, ki ez az ember, s magkapják tőle a magukét.

Megérdemlik. Úgy legyen.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések