Érdemes még néhány szóra visszatérni Orbán kijelentéseire, amelyek a Bernard-Henri Lévy francia filozófussal folytatott beszélgetésen hangzottak el, amelyek között magát voltaképpen Isten Igéjének, az európai kereszténység „DNS”-ének nevezte. Idéztük másik cikkünkben, hogy ugyanitt a „kereszténység DNS-e”, a „legkeresztényebb” európai azt mondta Iványi Gábor metodista lelkészről, hogy “Jól ismerem Iványit, két gyerekemet is ő keresztelte meg. De volt a parlamentnek egy döntése, amely miatt lefasisztázott. Ezt nem tudom megbocsátani neki.”
Mint jeleztük, az elég sajátos, hogy a magát a kereszténység szubsztanciájának, DNS-ének nevező Orbán képtelen a megbocsátásra, ami mindent el is árul az ő úgynevezett „kereszténységéről”. Ezúttal arra szeretnénk utalni, hogy Orbán micsoda hamis világban él, amikor azt képzeli, hogy az Iványi Gáborral és egyházával szembeni sorozatos jogsértésre elfogadható magyarázat az, hogy ő nem tud megbocsátani. Teljesen mindegy, hogy mit (egyébként Orbán „lefasisztázása” teljesen helytálló, egzakt és megalapozott vélemény). A joggal való élés lehetősége Orbán agyában attól függ, hogy ő mit gondol egy emberről.
A jogállam lényege éppen az volt, hogy a hatalmon levők személyes véleményétől és szimpátiájától független jogok illetik meg az ország polgárait. Attól, hogy valakinek más véleménye van, kritikus a hatalom gyakorlóival szemben, állampolgári jogait még nem veszíti el, mert a törvények védik, és a törvények mindenki fölött állnak. Ez a liberalizmus, kedves illiberalizmust kedvelő honfitársaink. Orbán igenis fasiszta rendszerének egyetlen előnye, hogy a már természetesnek vélt liberális elveket, a liberalizmust, megtanítja értékelni és becsülni. Liberális demokráciában nem attól függnek a polgárok jogai, hogyan viszonyul bárki az ország diktátorához, aki a törvények felett áll. Nem Orbán Viktor megbocsátása esetén élhet valaki az emberi jogaival, hanem attól függetlenül. Ez a határvonal liberális jogállam, és illiberális fasizmus között.
Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy Orbán az Iványi Gáborral és egyházával szembeni jogsértésekre ezt a választ adta, és nem vette észre, hogy ez a magyarázat mennyire elfogadhatatlan. Mindezt egy francia filozófusnak adta elő, észre sem veszi önmaga diktátor és szörnyeteg jellegét. Azt gondolja, hogy ez normális. Ebben a légkörben él, ez veszi körül a családjában, a „pártnak” nevezett szervezetében, s az ország miniszterelnökeként. Ez az ember elhitte magáról, hogy ő az Alfa és az Ómega, a Kezdet és a Vég. Istent játszik, aki nem bocsát meg, és ha nem bocsát meg, akkor a másik embernek vége van. De ráadásul Isten nem ilyen, mert egyrészt Isten megbocsátó, másrészt, akik nem tartanak igényt a megbocsátására, azok jogait is tiszteletben tartja. Az illető legfeljebb magának árt.
Ha valaki keresi az önkényuralom és a diktatúra határait, elveszik a definíciók rengetegében, ne töprengjen nagy elméleteken. Olvassa el Orbánnak ezt az egy mondatát. Ez mindent elmond róla, a rendszeréről és az országról, amelyben él. Minden attól függ, hogy Orbán megbocsát vagy nem. Szeret vagy nem szeret. Tőle foggetlen jog, törvény nem létezik. A jog tőle függ, a törvény ő maga. Ezt nevezik diktátornak.
