2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírÍgy beszél egy kilóra megvett ember, az ideális "nemzeti együttműködő"

Így beszél egy kilóra megvett ember, az ideális „nemzeti együttműködő”

-

Miközben mi a diktatúra által rendezett hamis választásokon való részvételt, ennélfogva a diktatúra pénzért való legitimálását is elutasítjuk a parlamentben, s az alkotmányos rendet államcsínnyel megdöntő Orbán-rezsimmel való mindenféle kapcsolatot és érintkezést is a haza és a nemzet elárulásának, elfogadhatatlan kollaborációnak tartjuk, vannak itt olyan szintű árulások, mint amilyen az MSZP, s annak pártigazgatója, Molnár Zsolt behódolása, ami annyira undorító és visszataszító, hogy Orbán helyében már szégyellnénk.

Molnár Zsolt a Fidesz egyik legocsmányabb propagandaszennyének, a Mandinernek adott interjút, akikkel tisztességes ember egy levegőt sem lenne hajlandó szívni, nemhogy interjút adni nekik, s abban oda-vissza háromszor benyalni nekik mélyen, mint amit az MSZP pártigazgatója tett. A magyar baloldal történelmi mélypontja és szégyene az MSZP nevű párt, amely a megalkuvásban és a korrupcióban olyan mélyre süllyedt, hogy a Fidesz által kilóra megvett, gerincet még hallomásból sem ismerő, az árulásnak olyan szintjén álló embert tart pártigazgatójának, mint Molnár Zsolt.

Ez már önparódiának is rossz. Az teljesen érdektelen, hogy ez a buta, korrupt és aljas gazember miket beszél, itt már csak a jelenség a fontos. Az egykori rendszerváltó MSZP ide süllyedt, hogy az ország fasiszta diktátorának a legundorítóbb seggnyalója a szocialisták pártigazgatója, aki azt magyarázza, hogy „az az ellenzéki politika, ami a tagadásra, a kormány kizárólagos támadására épül, nem vezet győzelemre. Sőt: totális zsákutca.” Először is, ez nem egy kormány, hanem egy puccsista fasiszta bűnszervezet, amellyel szemben csak egy magatartás képzelhető el: a teljes elutasítás.

A fideszes nemzetpolitikát élteti ez a fideszes ügynök, amely a határon túli magyarokat politikai célokra használja fel, zsarolja és saját kontrollja alá helyezte. Túltesz rajtuk, amikor már azt javasolja az interjújában, hogy nemcsak magyarországi szavazati jogokat kell adni a határon túliaknak, hogy a Fidesz által megvett és agymosott határon túli fideszbérencek döntsék el a magyarországi választásokat, amihez nekik semmi közük, hanem a baloldalt megszégyenítő pártjával „akár egy határon túli listát vagy választókerületet is elképzelhetőnek tartanánk”.

Tudja, ez az ember, hogy mit beszél? Magyarországi választókerületté nyilvánítja a határon túli területeket, esetleg felosztja őket magyar választási körzetekre? A Magyarország táblát nem akarja kihelyezni a Romániához, Szlovákiához, Ukrajnához és Szerbiához tartozó területekre? Mert ez azt jelenti, hogy a magyar államhoz tartozónak nyilvánítja szomszédos országok magyar kisebbség által lakott területeit. Ha találnak elég embert a vasra, akkor az oktatás és az egészségügy fenntartása helyett vásárolt tankokkal be is vonul Orbán oldalán Nagy-Magyarország területére? Van esze?

Elismeri, hogy a magyar baloldalnak bármilyen adóssága van a határon túli magyarsággal szemben, mely pénzért eladta magát a Fidesznek, eszköze a Magyarországot lejárató fasiszta diktátornak, beállt egy párt csicskásának, részt vett az ország vagyonának kirablásában. Milyen tartozása lenne a baloldalnak velük szemben? Hogy nem támogatta azt, hogy választási célra használja fel őket az egyik magyarországi párt, amely a nacionalizmusával mindig csak rontott a helyzetükön? Azért kellene bocsánatot kérni, mert a határon túliak nem voltak hajlandóak korrektül szóba állni velük?

Azt a politikát kellene támogatni, hogy egy magyarországi magyar ne is érezze magát rendes magyarnak, mert az mind romlott, csak a Böjte Csabát kitermelő, Fidesz-vazallussá züllő, a korrupciót a határon túlra is kiterjesztő, szélsőjobboldali gyűlölködést folytató határon túliak az igazi és rendes magyarok, akiktől könnyezni kell? Tisztelet a kivételnek, akikkel szemben éppen olyan mocsok és aljas gyűlölködést folytatnak, mint a fasiszta és náci testvérpártjuk, a Fidesz folytat Magyarországon. Néha még rosszabbat. Ehhez kell hasonulni? Elismerni azt a bűnözést, amit a Fidesz csinál?

Több tiszteletet a magyarországi magyaroknak, a magyar népnek és az Anyaországnak, mondhatnánk Orbán szavaival. De nem is ez a fontos, mert ezek részletkérdések ahhoz képest, hogy az egykori baloldali párt, az MSZP pártigazgatója (mindig ez a poszt volt a Fidesz beépített embereinek, lefizetett és zsarolt ügynökeinek pozíciója) az alkotmányos rendet megdöntő fasiszta párttal való kollaborációt, a teljes önfeladást, a korrupt hasonulást, mondjuk ki: a „nemzeti együttműködést” hirdeti. Molnár Zsolt nevét csak csupa kisbetűvel lenne szabad leírni, így: molnár zsolt.

Ez az áruló egy kidolgozott ideológiát adott elő az önfeladásra, hogy a maradék kollaboráns ellenzék legyen Orbánnak ugyanolyan korrupt áruló lábakapcája, egy fasiszta diktatúra látszatellenzéke, valójában támogatója, amilyen ő maga. Nem tudjuk, hogy régen mit csináltak az ilyen árulókkal, de Molnár egy olyan beépített ügynök, akiről annyira süt az álnoksága és az árulása, aki egy akkora Fidesz-seggnyaló, lefizetett csicskás, hogy azt Orbánnak már el kellene utasítania, mert az annyira hiteltelen és kínos.

Azonban az, hogy ez a pártjának nem tűnik fel, hogy a pártjában ez senkit nem zavar, hogy nem rúgják ki azonnal, ez annak jele, hogy a pártja semmivel nem különb nála, a Magyar Szocialista Párt erre az áruló, korrupt, kollaboráns, fasisztasimogató mocsok szintre süllyedt, aminél nincs lejjebb. Mi ezennel megvonjuk ettől a párttól a „baloldali” és az „ellenzéki” jelzőt, ez a Fidesz cipőpucoló pártja, Orbán Viktor kiszolgálója, a magyar nép, a magyar dolgozók, a magyar kisemmizettek legaljasabb árulója. Ebben a pártban az elődök közül sokan hősi halált haltak.

Azt a pártot, amivé az MSZP lett, gyökerestül kell kivágni a magyar baloldalból, hogy írmagja se maradjon. Amit a fasiszta ügynök és áruló Molnár mond, amit ma ez a párt képvisel, az olyan, mint a pestis.

Az is elképesztő, hogy ez a megvásárolt, korrupt, kollaboráns Fidesz-ügynök veszi a szájára Gyurcsány nevét, a fideszesekkel együtt köpködve a fideszes propaganda szennymédiájában, ami csak arra irányítja a figyelmet, hogy ennek az országnak olyan szüksége van Gyurcsányra és a pártjára (legyen az bármilyen szektás), mint egy falat kenyérre, mert képzeljük el, hogy Molnár és az MSZP lenne a hiteles baloldal nélkülük. Ezért fájdalmas, hogy a DK szóba áll a Fidesszel és ezekkel az árulókkal, hogy velük együtt kollaborál a parlamentben, magára hagyva az országot.

Az MSZP nyugodtan beléphet kollektíven a Fideszbe. A baloldalnak udvariasan meg is kellene kérnie erre. Ott a helyük, onnan kapják a pénzt, az utasításokat. Mert összenőtt, ami már 2010 előtt is összetartozott. Mindenkit az minősít, ha ezekkel bármilyen vonatkozásban együttműködik vagy kapcsolatot tart.Nem lehet két úrnak szolgálni. A DK nézzen szembe azzal, hogy amíg nem szakad el ezektől, ugyanolyan marad, mint ezek. Az csak fokozati különbség, hogy legalább nem mennek el Tusnádfürdőre, és nem nyalják Orbán seggét a Mandinerben. De ez nem elég.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések