2024, október5, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírItt a bizonyíték, hogyan lett Böjte Csaba a Becsületrend lovagja

Itt a bizonyíték, hogyan lett Böjte Csaba a Becsületrend lovagja

-

Lapunk birtokába jutott Böjte Csaba egyik levele, amelyből kiderül, hogyan manipulálta, hogyan zsarolta érzelmileg az egyik nevelőotthonában megerőszakolt lányt, hogy a „Becsületrend” átvétele előtt kicsikarja belőle a bocsánatkérést és az erőszakra vonatkozó vádak visszavonását. A büntetőjogban ezt a tanúk befolyásolásának, manipulálásának és megfenyegetésének nevezik, ezért kell a bűnözőket előzetes letartóztatásba helyezni, hogy ezt ne tehessék meg. A román igazságszolgáltatás nagy mulasztása, hogy – vélhetően az RMDSZ beavatkozására – nem tartóztatták le Böjtét.

A birtokunkba jutott levélből kiderül, hogy Böjte pontosan leírta, mi legyen a bocsánatkérésben, ami az ő szerepét tisztázza és minden vád alól kimossa. Levele végén még vesztegetési ajánlatot is tesz az áldozatnak. Erre volt szükség ahhoz, hogy a gyerekeket súlyosan bántalmazó gyermekotthonok vezetője megkaphassa a Magyar Becsületrendet. Az áldozat nyílt levele augusztus 12-én jelent meg a Facebook oldalán, de erről csak augusztus 18-án adott hírt Orbán propagandasajtója, a Becsületrend átadása előtti napokra időzítve a megjelenést.

A címek önmagukért beszélnek, a Magyar Nemzet szerint „Visszakozik az állítólagos áldozat, összeomlóban a Böjte Csaba elleni médiaakció”, a Pesti Srácok szerint „Visszakozik az állítólagos áldozat: tervezett médiaakció zajlott Böjte Csaba lejáratására”. A címekből látszik, hogy nemcsak a megjelenést időzítették a kitüntetés átadása előtti napokra, hogy mint egy hőst tüntessék ki a magyar kriminalisztika történetében egyedülálló pedofil bűncselekményeket titkoló és elleplező papot, hanem a tartalmat is egyeztették. Ha valami, akkor ez volt egy „tervezett médiaakció”.

Böjte „mennybemenetelének” alapja az, hogy „két megszólaló is visszavonta állításait, akik korábban arról számoltak be a balliberális médiában, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány erdélyi gyermekotthonaiban bántalmazás áldozatai vagy tanúi voltak”. A NER propagandagyára a Böjte által alapított és vezetett súlyos visszaéléseket úgy próbálta interpretálni, hogy „összehangolt lejáratókampány indult Böjte Csaba ferences szerzetes ellen”. A gyerekvédelemmel kampányoló Orbán-rezsimet cseppet sem érdeklik a bántalmazott gyerekek, csak a NER sztárpapjának hírneve.

Azt mindenki sejthette, hogy az Orbán-rendszer nem engedheti el Böjte Csaba kezét, mert ő a „keresztény-nemzeti” ideológia kirakatfigurája (pontosan olyan is, mint maga az ideológia), de arra kevesen számíthattak, hogy miközben gyermekvédelem címén befóliáznak könyveket, a szeretőt tartó Böjte „Magyar Becsületrend” kitüntetést kap, miután az általa vezetett gyermekotthonokban tíz éven át zavartalanul vertek, éheztettek, megaláztak, bántalmaztak és szexuálisan megerőszakoltak gyerekeket, amiről minden idők legsúlyosabb (28 év börtön) ítélete született Romániában.

Ezt kellett ellensúlyoznia a Böjte által kisajtolt bocsánatkéréseknek. Egyelőre azt még nem tudjuk, hogy gyerekkereskedelem is felkerül-e még Böjte dicsőséglistájára, mert arról maga beszélt, hogy egyes adományozók elvihettek gyerekeket. Ezért még szerencse, hogy a magas kitüntetés nevében („Magyar Becsületrend”) benne van a kisebbítő „magyar” jelző, amely pontosan elhelyezi ennek a becsületrendnek az értékét, ami pontosan annyit ér, mint a „magyar” jelző a világban Orbán országlása után. Ez egy olyan becsületrend, mint az ország és a rendszer, amely adományozta.

De a hazug, nőverő és gyerekbántalmazó papot (ferences szerzetest) nemcsak kitüntették, hanem megpróbálták tisztára mosni és erkölcsileg rehabilitálni is. Erre a két állítólagos „bocsánatkérést” használták fel, mintha azok a legteljesebb mértékben tisztáznák Böjte szerepét, s bizonyítanák, hogy a politikai és anyagi érdekekkel átszőtt erdélyi alapítvány gyermekotthonaiban minden rendben lenne, mintha soha nem is történt volna semmi, hanem a szent Böjte Csaba csupán a gonosz kereszényüldöző liberális sajtó támadásainak kereszttüzébe került.

Könnyű lenne arra utalni, hogy ha nem lenne egy 28 évre ítélt pedofil nevelő a börtönben, Böjte még azt is letagadná, amit az a nevelő tett, ahogy le is tagadta, amíg lehetett, s letagadta az összes többi pedofilt, akik ellen gyerekek vallottak, s akik közül az egyik egy hangfelvételen még el is ismerte. Könnyű lenne Böjte Becsületrendjét szembesíteni a ferences szerzetes volt szeretőjével, akivel a képmutató szent egy bántalmazó kapcsolatot tartott fenn, s a nőt nemcsak lelkileg, de fizikailag is bántalmazta, és azt a szerencsétlen nőt teljesen tönkretette, miután szexuálisan kihasználta.

A Magyar Becsületrendet a Legnagyobb Magyar Nő, a Legnagyobb Magyar Anya, és a Család egyszemélyes hivatalos megtestesítője adta át a nőbántalmazó, gyerekbántalmazó szerzetesnek, aki szegény családoktól kunyerálja ki a gyerekeket, hogy nála jobb helyen lesznek, hogy velük pénzt és dicsőséget szerezzen, aztán nem törődik azzal, mi lesz velük. Ez is csak úgy lehet elképzelhető, ha Novák funkciója elé is odatesszük a kisebbítő fideszes „Magyar” jelzőt. Böjtének a „Magyar Becsületrendet” a „Magyar Köztársasági Elnök” adta át, ami így már semmi értéket nem jelent.

De mi azokra a bizonyítékként emlegetett „bocsánatkérésekre” szeretnénk kitérni, amelyekre alapozza a fideszes szélsőjobboldali kormánypropaganda sajtója, hogy Böjte nem csinált semmit, hogy a NER álkeresztény bálványa tiszta, mint a hó, s csupán egy lejárató kampány politikai áldozata. Először is utalnánk arra, hogy Böjte az első perctől kezdve arra építette a védekezési stratégiáját, hogy a tőle korábban lelki, szellemi és fizikai függőségben levő embereket érzelmi zsarolással, manipulációval és fenyegeéssel arra próbálta rávenni, hogy nyilvánosan vonják vissza, amit mondtak.

Böjte megosztotta és egymás ellen fordította az egykori nevelteket, felhasználta az egyik felét a másik ellen, ami akkor is aljas és galád cselekedet lenne, ha Böjte ártatlan lenne. Mindezt nem csak arra használta fel, hogy megmutassa tevékenységének pozitív oldalát is, esetleg bizonyítsa, hogy nem minden gyereket erőszakoltak meg, hanem azokkal próbálta cáfolni, hogy másokkal sem esett meg semmi visszaélés, akik ezt megúszták és nem voltak részesei. Mintha igaz lenne, hogy ha az egyiket nem erőszakolták meg, nem verték, nem kínozták, akkor a másikat sem.

Ez aljasság gyerekekkel és az áldozatokkal szemben, a krisztusi jellemről már ne is beszéljünk, mert Böjte esetében – akit mi csak egy csuhás álpapnak tartunk – ez fel sem merül. Böjte az áldozatot megalázó programot szervezett, amellyel kapcsolatban magyarországi értelmiségieknek kellett petíciót írniuk a ferences szerzetesnek, hogy ne használja fel a gyerekeket egymás ellen, és tartsa tiszteletben a gyerekek jogait, s „az egyik típusú megélés sem cáfolja vagy semmisíti meg a másikat, erre mind oda kell figyelnünk, anélkül, hogy a neveltek között konfliktust gerjesztene bárki is.”

Már május 24-én megírtuk, hogy Böjte a háttérben zsarolja a nevelője által megerőszakolt lányt, hogy vonja vissza a vallomását. Böjte azzal zsarolta Máthé-Bogár Mónikát, aki az Átlátszó Erdély kamerája előtt mesélte el, hogy 15 évesen kényszerítette őt szexuális kapcsolatra a szovátai gyermekotthon akkori vezetője, hogy az őt megerőszakoló nevelő korábban agyvérzést kapott, és a nevelő családja „a lelkeden fog száradni”. Böjte azt írta neki, hogy erőszakoló barátját megvédje, hogy „ha őszinte leszel meg foglak védeni”. Mitől? Neki az erőszaktól kellett volna a gyerekeket megvédeni.

Böjte azt a fenyegetést is írta, hogy „nem haragszom, de tudnod kell, hogy a lányok elmondták az igazságot!!” Milyen igazságot? Azt, hogy őket nem erőszakolta meg ez a nevelő, akiről Böjte azt mondta (mintha az normális lenne), hogy „Jancsinak volt egy deréksimogató szokása”? Magyarul tapperolta a serdülő lányokat, amiben a becsületrenddel kitüntetett Böjte nem talált kivetni valót. De Máthé-Bogár Mónikával Böjte „Jancsija” folyamatos szexuális kapcsolatot tartott fenn, aktusra kényszerítette őt, ahol a többi lány nem volt jelen, ezért arról nem is tudhatják az „igazságot”.

A nyilvánosság elé állt tanúk manipulálása, zsarolása és mindenféle módon történő fenyegetése nem szűnt meg, mert mint feljebb írtuk, Böjte arra építette a védekezését, hogy ha a tanúkat ráveszi a visszavonásra és a bocsánatkérésre, az olyan lesz, mintha nem is történt volna semmi, ő tiszta ember. A Becsületrend átadása előtt megjelent cikkekben az egyik hivatkozott bocsánatkérés éppen Máthé-Bogár Mónikától származik, akit Böjte hónapok óta fenyeget, zsarol, érzelmileg manipulál, hogy ezt tegye meg. Aztán, mint lejjebb kiderül, a nyílt levél érdemi részét ő diktálta.

Tudni kell, hogy itt érzelmileg súlyosan sérült emberek vannak: a gyerekek is azok, s a Böjte által felbérelt nem hivatásos nevelők is azok, akik szeretetre vágynak, nehezen viselik a konfliktust, és nehezen egyeztetik össze, hogy miközben visszaéléseket tapasztaltak, bántalmazták őket, másik oldalról úgy érzik, köszönettel is tartoznak. Nem tudják a kettőt egyeztetni, mintha a megtapasztalt jó ellensúlyozná a bántalmazásokat. Nincs mellettük lelki támasz, Böjte pedig gyötri és zsarolja őket. Ezzel él vissza Böjte, s ezzel manipulálja az egykori nevelteket és nevelőket is.

Mielőtt a megerőszakolt lány bocsánatkérése megjelent, egy Bernadett nevű volt nevelő is bocsánatot kért Böjtétől, aki korábban az Amerikai Népszavában mondta el a tapasztalatait (az ő kisfia hitte azt a templomról, hogy kastély), amelyben azt írta, lelke nyugalma miatt teszi ezt. Nem bírják ezek az egyszerű, sérült emberek a feszültséget, a konfliktust, a rájuk nehezedő nyomást, keresik, hogyan tudnának kikerülni belőle. Böjtének ilyen lelkiismereti problémája nincs, mert az ő arcán olyan vastag a bőr, mint a rinocérosznak, őt az érdekli, hogy a magáról épített nimbuszt megvédje.

Most bemutatjuk, Böjtének mi volt a legfontosabb, hogy megjelenjen a szexuálisan bántalmazott és szexuálisan kihasznált lány „bocsánatkérő” levelében. Őt erőszakolták meg, méghozzá Böjte barátja, a nevelőotthon vezetője, őt használták ki hónapokon át szexuálisan, és még ő kérjen bocsánatot, tisztázva Böjtét és letagadva azt, ami vele történt. Böjte Csaba levele az érzelmi manipulálás iskolapéldája, amelyben szabályosan tollba mondja az áldozatnak, mi legyen a nyílt levelében, amely tisztázza őt. Látszik, hogy Böjtének ez a legfontosabb, s ehhez manipulálja érzelmileg a lányt.

Máté-Bogár Mónika nyílt levele előtt Böjte ezt írta a megerőszakolt lánynak:

 

 

 

Böjte a végén burkoltan tesz egy vesztegetési ajánlatot is, amit könnyen megtehet, mert az adományokkal soha nem számolt el senkinek, csak halvány hírek vannak arról, hogy iszonyú mennyiségű pénzt szedett össze, amit nem költött szakképzett hivatásos nevelőkre és a gyerekekre sem. Máté-Bogár Mónika korábban elmondta, hogy ellene és Böjte oldalán olyanok tanúskodtak, akikkel Böjte kivételezett, egyeseknek autót, másoknak lakást vett, míg a többiek nem kaptak semmit. Most őt is megkínálta Böjte a gyerekek elől ellopott pénzből való megvesztegetéssel, ha mellette vall.

Böjte levele önmagáért beszél, ő nem haragszik, amiért a gazember haverja erőszakolta ezt a lányt, ő pedig ezt elmondta, mint atya a gyermekét meg is ölelné, még a férjére és a gyerekére is kíváncsi, egy finom vacsorára is meghívja a családjával együtt (ami meg is történt), ahol konkrétabb formába öntheti, hogy mit adna a hallgatásért, a bocsánatkérésért és a vádak visszavonásáért, csak legyen benne a bocsánatkérésben, amit Böjte diktál neki, hogy megmásították a szavait (azt az egyórás vallomást nem lehet megmásítani – A szerk.), és ő nagyon hálás lesz, ha most segít neki.

Íme, az Isten ártatlan báránya, akit megpróbált a liberális mainstream dollárbaloldal sajtója lejáratni. A makulátlan ember, akitől bocsánatot kértek azok, akiket a csúnya újságírók manipuláltak. Neki nem azért fontos, hogy egy bocsánatkérés az internetre is felkerüljön, és az tartalmazza azt, amit ő tollba mond, mert egy aljas gazember, aki tisztára akarja mosni magát, és erre felhasználja ezeket a szerencsétleneket, hanem azért, hogy kiderüljön, milyenek a liberális újságírók. Szemben a keresztény újságírókkal, mint a Pesti Srácok bértollnok firkászai, akik igazat írnak, ugyebár.

Ehhez képest itt olvasható Máté-Bogár Mónika nyílt levele, amelyben megtalálhatók a Böjte által sugallt elemek, de ebből a levélből elsősorban a szeretetéhség árad, és Böjte veszegetési kísérlete ellenére a jellem: Máté-Bogár Mónika nem vont vissza semmit, azt írta, hogy „nem a bosszú hajtott, hanem a fájdalom”, s leszögezte, hogy „a riportot önként vállaltam és vállalom”. Azt írta, azért vállalta a riportot, hogy ez mással ne történhessen meg, s a kiállása miatt nagy árat fizetett, megfenyegették (vajon kik?), de nem vonta vissza azt, hogy Böjte nevelőotthonában megerőszakolták.

Mindez arról szól, hogy a megalázott, megerőszakolt, meghazudtolt és százszor becsapott lány, még Böjte sunyi és aljas vesztegetési ajánlatára sem vonmta vissza azt, amit a vallomásában közölt. Pedig biztosan nem élnek fényesen Erdélyben a családjával. De még pénzért sem hazudott Böjte mellett. Ezért nem is értjük, hogy mit ünnepel a NER lakájsajtója, hiszen az áldozat nem vont vissza semmit. Ha erre alapul a „Becsületrend”, akkor Böjte azt nyugodtan vissza is adhatja. Itt olvasható teljes terjedelmében a nyílt levél:

 

Végezetül, szeretnénk azt tisztázni, hogy Máté-Bogár Mónika újságírókra tett megjegyzése nem azt jelenti, amiről Böjte beszél. Egy magyarországi lap, témáról lecsúszott erdélyi munkatársa akarta kisajátítani Máté-Bogár Mónikát és az egész Böjte-ügyet, saját magának és a lapjának. Cserébe ügyvédet és perújrafelvételt ígért neki, amivel megzsarolta Máté-Bogár Mónikát, hogy szóba álljon más újságírókkal. Még azt is hazudta neki, hogy azok rosszat írtak róla. Amikor azonban az ügy elült, a HVG riportere nevezett eltűnt, mint az aranyóra és a Böjte-gyerekeknek adott adományok.

Nevet nem mondunk, Parászka Boróka biztosan tudja, kiről van szó. Ebből a Becsületrendből Böjte mellett még mások is kitűzhetnének egyet a ruhájukra. A szereplők közül kevés emberben volt annyi emberség, mint abban a lányban, akit piszkos gazemberek 15 évesen megerőszakoltak. Lelkileg és testileg is. Ennyi tanulság maradt az ügyből, meg a Becsületrend egy mocskos gazember csuháján.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések