2024, október13, vasárnap
KezdőlapMagyarországKirályként fogadták Putyint Budapesten

Királyként fogadták Putyint Budapesten

-

Orbán szerelmes, odaadó, büszke és boldog pillantása. Putyin a győző, aki visszafoglalta Magyarországot.

Budapesten óriási felhajtással, lezárásokkal és rég nem látott szeretettel fogadták a világ egyik legvisszataszítóbb zsarnokát, a liberális demokráciák, a Nyugat és a szabadság legnagyobb ellenségét. Putyin ma a világ első számú vezetője lett annak kösöznhetően, hogy Trump győzelmével puskalövés nélkül foglalta el az Egyesült Államokat, és kapcsolta ki legnagyobb ellenfelét. Miután a szabad világ elveszítette politikai és katonai védelmezőjét, bizonytalanul áll és nézi, mit kezd Putyin a megszerzett világuralommal.

Putyinnak sikerült egy olyan embert hatalomra segítenie Amerikában, aki ugyanazokat tekinti ellenségének, akiket ő. Az orosz értékrendet és érdekeket maga az amerikai elnök képviseli Washingtonba, a mellé állított amerikai külügyministerrel, aki Putyin személyes barátja és a legnagyobb orosz kitüntetés birtokosa. Orbán fellélegzett, a liberális demokrácia legnagyobb védelmezője megbukott, az illiberális autokráciák győztek, és tervszerűen szerzik meg a hatalmat lépésről lépésre a nyugati világban. Orbán ugyan igazolva érezheti magát, de attól még nem lesz igaza. Ez a fordulat a világ legsötétebb időszakait idézi és vetíti előre.

Magyarország putyini meglátogatása szimbolikus jelentőségű és fenyegetés a még demokratikus és szabad Nyugatnak, hogy már bent van az Unióban, és neki dolgozik az Európai Unió egyik tagállama. Magyarország királyként és hódolattal fogadta Putyint, alig több mint 25 évvel a „Tovaris konyec” plakátok után. Orbán behódolt, letette az oroszok lábai elé a fegyvert, és mint hódítót fogadta az orosz cárt. Magyarország szabadsága már korábban elveszett, a függetlenségét pedig ezekben az órákban adja fel, és adja át az országot Putyinnak.




Orbán most már Putyin és a Putyin által kézben tartott Trump támogatásával uralkodhat élete végéig a magyar nép fölött, tekintheti a politikai hatalmat és az ország teljes vagyonát jussának és saját tulajdonának. Orbánt eddig sem lehetett demokratikus úton leváltani, de a hatalma eddig kizárólag saját erején és az ellenzéke gyengeségén nyugodott. Mostantól mögötte áll Putyin és Trump, ha bárki fellázadna ellene, még be is vonulnak az oroszok, ha orbánnak szüksége lenne rá. Magyarországra szükségük van, mint a Nyugat elfoglalásához használt hídfőállásra. Magyarország mostantól nyíltan az orosz érdekszféra, az orosz birodalom része és kiszolgálója.

Orbánt a demokratikus EU nem kérheti többé számon, mert mögötte áll a nagyobb erő, és mindenki tudja, hogy a Putyin-Trump szövetséget képviseli. Ma már aggódva figyelik, hogy mit mond Orbán, mert azt már sohasem csupán a maga nevében mondja. Putyin embere, vazallusa, szolgája, aki saját hatalmának bebetonozása érdekében Magyarországot eladta az oroszoknak. Trump hatalomra juttatása után a végjáték következik, Putyin meghekkeli Németorságot, Franciaországot és sorban az EU számos államát, ahol Orbánhoz hasonló szélsőjobboldali bábokat ültet hatalomba. Többségre jutva pedig kiszavazzák az Unióból az európai, liberális, demokratikus értékeket.

Magyarország történelmének gyásznapja a mai. A negyedszázados szabadságát és függetlenségét nem elveszítette, hanem feladta a nép, amely még csak nem is tiltakozik, hanem a világban uralkodó szélsőjobboldali propaganda híve és szimpatizánsa. Orbán a mai napon behívta az oroszokat. Magyarország Putyin gyarmata lett.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések