2024, április18, csütörtök
KezdőlapFesz leszKlubrádió: a Hit Gyülekezete és az ATV hamis lap az ellenzéki pakliban

Klubrádió: a Hit Gyülekezete és az ATV hamis lap az ellenzéki pakliban

-

A Klubrádió megvárta az utolsó pillanatot, hogy a Hit Gyülekezete és az ATV tevékenységével kapcsolatban egy közleményben kimondja a nyilvánvaló igazságot, hogy az ATV és a Hit Gyülekezete az Orbán-rendszert szolgálja: „Napokon belül megszólal a Klubrádiótól elvett frekvenciáján egy fals hang, a Hit Gyülekezetéhez köthető álellenzéki rádióé. Bár a frekvencia sorsa még nem dőlt el, kétszeresen is per alatt áll, a kiigénylő nem vár, igyekszik gyorsan elfoglalni a rablott jószágot, hogy a hatalom kedvében járva véglegessé tegye az utolsó független rádióállomás elnémítását.”

Tökéletes megfogalmazás, maga az igazság. Milyen kár, hogy ezzel vártak addig, amíg a 2010 óta Orbánnak dolgozó ATV kitúrta őket a frekvenciájukról és elfoglalta a helyüket. Mert a Spirit FM az ATV Csoport rádiója, ha pontosabban akarunk fogalmazni, Németh Sándor vezető lelkész családi maffiájának rádiója, ahogy az ATV is a Németh-maffia tulajdona. A Klubrádió mostanra megértette, vagy legalábbis kimondta, hogy a Hit Gyülekezete és az ATV álellenzéki, egy fals hang, egy hamis lap az ellenzéki sajtó paklijában.

Mindezt azonban 2010 óta lehet tudni. Mennyivel jobb lett volna, ha a Klubrádió 2010-től kezdve ezt nem tagadja, ha a saját munkatársai az álellenzéki ATV-ben nem szerepelnek és nem legitimálják ellenzéki televízióként. Érthetetlen, miért nem lehetett ugyanilyen nyíltan beszélni az ATV-ről és a Hit Gyülekezete aljas játékáról 2010-től kezdve, mint ebben a mondatban: „A Hit Gyülekezetéhez kötődő médiabirodalom „őfelsége ellenzékeként” jól idomított része a NER-nek, kitűnően szolgálja az illiberális rendszert. Megkapja érte a jutalmat, ezért is képes magas költségszinttel működni. A független média elleni háború aktív szereplőjeként nem tekinthető árulónak, már régóta nem kétséges, hogy melyik oldalon áll.”

Minden szó igaz. De miért kellett megvárni ezzel azt, hogy a Hit Gyülekezete rátegye a véres kezét a Klubrádió torkára? Csak most derült ki, hogy az ATV Orbán álellenzéki televíziója, Orbánt szolgálja, és jól idomított része a NER-nek, „kitűnően kiszolgálja az illiberális rendszert? Már 2010-ben megkapta árulás „jutalmát”, a Júdás-pénzt, családellenes szektaként az egyházi státuszt, és azóta nem harminc ezüstöt, hanem milliárdokat zsebeltek be Orbántól. Ki az, aki egy vasat is kap ettől a rendszertől, ha nem szolgálja? Most pedig már közösen nyírnak ki egy ellenzéki médiumot

Mert az nem kérdéses, hogy másfél évvel ezelőtt a Spirit FM rádiót a Hit Gyülekezete azért hozta létre (az ATV az apjáé, a Spirit FM rádió a fiáé, minden a családi maffiában marad), hogy a Klubrádió helyére lépjenek. Orbán pedig azzal a hazug látszattal nyírta ki a Klubrádiót, hogy a sajtószabadság nem sérült, hiszen egy másik „ellenzéki” rádió váltja a Klubrádiót (amely megsértett valamit a törvényben, vessen magára). Közben az egész egy előre megtervezett forgatókönyv alapján zajlott. A Hit Gyülekezete, Németh Sándor és az ATV tevékeny részese a Klubrádió megsemmisítésének (egy ideig még vegetálhat az interneten).

Végre halála előtt a Klubrádió is elég tisztánlátó és bátor lett ennek kimondásához is: „Az eseménysor önmagát leplezi le, ma már nyilvánvaló, minden lépés egy elkészített terv szerint valósult meg. A Klubrádió frekvencia használati jogosultsága megújításának erkölcstelen, nevetséges, de mindenekelőtt törvénysértő indokokra alapozott megtagadásától a frekvencia hazugságon alapuló álpályáztatásán át, a hullámsáv kiigényléséig és kiutalásáig megvalósult államhatalmi lépések egyetlen ívet futnak be, a megfelelő kollaboráns előre felépített közreműködésével.” Pontosan így van. Lám, nem kell elhinni a hazugságokat.

Külön figyelemre méltó, hogy a Klubrádió felhívja a figyelmet arra, hogy aki ebben szerepet vállal, az árulást követ el, részese Orbán tervének és a sajtószabadság felszámolásának. Olvassuk: „Árulást az követ el, aki fellépésével szerepet vállal a terv megvalósításában, aki közreműködik abban, hogy egy valóban független médiumot a hatalommal együttműködő hamis hanggal fedjenek le. A hatalom áldozataitól elkobzott vagyon kiigénylése hazánkban nem minden hagyomány nélküli. Aki ebben a mocskos játékban részt vesz, az nem marad ártatlan.”

Ugyanez igaz nemcsak azokra, akik munkát vállalnak a Klubrádió hullarablói között a Spirit FM rádióban, hanem azokra is igaz, akik egyik órában a Klubrádiót hallgatják, a másikban a Klubrádió kivégzésében társtettes ATV-t nézik. Ez az igazi magyar ellenzéki morál. Nem beszélve azokról az ellenzéki politikusokról, értelmiségiekről, akik a Klubrádió kivégzését a diktatúra megnyilvánulásának tartják, de bemennek az ATV-be szerepelni azután, hogy kiderült: Orbán és az ATV Csoport összejátszik és társtettesek ebben. Hogyan lehet ezt a kettőt összeegyeztetni, különösen a Klubrádió mostani nyilatkozata után?

Emellett, igen, az utalás egyértelmű: aki a Hit Gyülekezete Spirit FM nevű álellenzéki álrádiójában bármilyen szerepet vállal, ugyanazt teszi, amit a nyilasok tettek a Dunába lőtt zsidók vagyonával. Szlazsánszky Ferenc, az ATV-Híradó főszerkesztőjének személyében a Spirit FM olyan emberrel is dicsekedhet, akinek nyilas nagyapja éppen ezt csinálta, s aki az apja közvetítésével (akinek tényleg a Nemzetvezető volt a keresztapja), még a „Ferenc” nevet is Szálasitól örökölte. Aki a család nyilasmúltjának nyilvánosságra kerülése után egyetlen szóval nem határolódott el a nyilvánosság előtt a nyilas rémtettektől, s egy szóval nem kért bocsánatot a családja által elkövetett rémtettekért. Most pedig morálisan hasonló tett részese a Hit Gyülekezete bértollnokaként és a Spirit FM nevű csaló, orbánista lakájmédia munkatársaként.

Örvendetes az is, hogy a Klubrádió miután nem maradt semmije, már veszteni valója nincs, az Orbán-rendszerrel kapcsolatban is hangot váltott. A diktatúra Médiatanácsát így jellemezte: „A rezsim médiaügyi erőszakszervezetével külön nem kell foglalkozni, hiszen a Médiatanács fennállása óta szolgálja a kormány háborúját a független média ellen, törvénysértések beláthatatlan sorát követve el.” Abszolút így van, és ha a Klubrádió a frekvenciája elvesztésével ilyen ütemben fejlődik, még kimondhatja azt is, hogy Orbán fasiszta diktatúrája, a NER törvénytelen, államcsínnyel hozták létre, az egész hatalom törvénytelen és az önkényesen létrehozott alaptörvény, valamint az összes többi törvény, rendelkezés, „lepapírozás”, amit ez a bűnszervezet végrehajtott, érvénytelen.

Ha így megy tovább, még megtörténhet az is, hogy a Klubrádió kimondja: az Orbán-rendszer diktatúra, jellegét tekintve fasiszta diktatúra, és nem most lett az, amikor elvette a rádiójuk frekvenciáját, hanem az volt kezdettől fogva, amikor Orbán „új társadalmi rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének létrehozását” jelentette be, s meg is valósította. Arra gondolni sem merünk, hogy a Klubrádió bocsánatot kér az Amerikai Népszavától, elismerve, hogy igaza volt, amikor már 2010-ben megmondta, hogy az Orbán-rendszer diktatúra, mert a magban benne volt a kifejlődött és közben felnőtt fa természete. Nagy erkölcsi tett lenne a megszűnés előtt elismerni azt, amit saját sorsuk is bizonyít.

Ugye, nem kellettek géppisztolyok a a diktatórikus fasiszta tettek végrehajtásához? Attól még ugyanolyan diktatórikus és fasiszta minden. Ugye, mégiscsak van olyan fasizmus és van olyan diktatúra, amelyhez nem szükséges az erőszak? Mindazonáltal nincs bennünk káröröm. Eegyüttérzünk Bolgár Györggyel és kollégáival, és szolidárisak vagyunk velük. A „gyilkosaikat” és azok társtetteseit pedig ugyanúgy elítéljük.

Végezetül egy keresetlen kérdés: ha már ilyen jól felismerték az ATV és Németh Sándor szerepét az orbáni bűnszervezetben, mikor éri el a Klubrádió ingerküszöbét, hogy Németh Sándor „lelkész” ellopta a Hit Gyülekezete ATV-ben levő vagyonának 60 százalékát, egy köztörvényes bűnözőként vezet egyházat (ennek tényét ellenőrizte és megerősítette az Átlátszó.hu és a Magyar Hang is egy közös cikkben), és mikor kezdik el forszírozni, hogy egy nyilvánvaló, bizonyított bűncselekmény ügyében hol tart a nyomozás, Németh Sándor bűnügyét elsimítja-e a rendszer, amit szolgál?

Ennek elhallgatása sem túl erkölcsös, egy független médium beszélne róla. Megkérdezhetne például ellenzéki politikusokat, hogy Németh Sándorral és az ATV-vel miért tesznek kivételt, miért nem követelik a felelősségre vonását? Vagy ők is különbséget tesznek, hogy a bűncselekményt ki követte el? Ám ha kiderült, hogy Németh Orbán embere, akkor miért nem lépnek fel vele szemben?






Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések