2024, július23, kedd
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyart megint egy fizetett fideszes provokálta

Magyart megint egy fizetett fideszes provokálta

-

Magyar Péter a Facebook oldalán majdnem ugyanazt a mesét adta elő, amit előre sejteni lehetett és amit megírtunk előtte. Nincs kétségünk, hogy hívei a tökrészeg garázdaságot, a nők szexuális zaklatását, a kidobással végződött botrányt is a javára írják. Nem vonnak le semmi következtetést a személyiségére vonatkozóan, sőt hősnek fogják nevezni.

Az ellenzéki lakájmédia, a 444 és a Telex már röviden az ő verzióját adják elő, miszerint szegény ártatlan, pihenni vágyó Magyar Pétert provokálták, a 444 szerint csupán „balhéba keveredett”, ami eleve azt sugallja, hogy ártatlan. Eljutottunk oda, hogy az ellenzéki média is hazug propaganda. Eddig csak kollaboráltak a rendszerrel, most már nyíltan hazudnak.

De a legnagyobb csemege Magyar Facebookon előadott meséje, amit most mondatról mondatra lefordítunk világos magyar nyelvre. Akinek gyenge a gyomra, vegyen be egy gyógyszert, mert ezúttal is a „szeretettel” kezdi a messiás a történetet, ahol őt éjszaka a botrányos, bántalmazó és mocsok viselkedése miatt kidobták egy táncos helyről.

  1. Magyar: „Sokat beszéltem arról, hogy a gyűlöletre csak a szeretet lehet az egyetlen igaz válasz. Sokan kértétek hogy menjek el pihenni. Igazatok volt. De lehet, hogy ez Magyarországon mostanában nem fog menni.”

Jelentés: Ahogy Brüsszelbe, úgy „pihenni” is ti küldtetek, én csak azt tettem, amit ti mondtatok. Tiétek a felelősség. Ne gondoljatok arra, hogy normális ember nem éjszaka tombolva pihen, mert ez nem számít. Van, aki így piheni ki magát. De úgy látszik, hogy jobban el kell bújnom, hogy ne lássák a botrányos viselkedésemet. Ezentúl majd külföldön tombolok, mint egy állat, ahol nem ismernek fel.

2. Magyar: „Tegnap este több tucat fiatal társaságában jó hangulatú buliban táncoltunk a belvárosban, amíg egy fideszes, fizetett provokátor tönkre nem tette az esténket. Ez a férfi már a korábbi estéken is követett minket. Egy célja volt, hogy csapdába csaljon. Külön hangsúlyozta, hogy ő lesz az, aki engem tönkre fog tenni.”

Jelentés: A Tisza Párt a fiatalok pártja, a lelkes aktivisták bulizni is együtt járnak táncolni, mint a hatvanas években az NDK-ban. Ezt használja ki az éjszakában settenkedő fizetett fideszes provokátor, akit Rogán küldött, s aki már korábbi estéken (voltak más tombolások is? – a Szerk.) is követte a Tisza Párt feddhetetlen alelnökét. Azt volt a célja, Virág elvtárs, hogy ezt a makulátlan embert tőrbe csalja. Már előre megmondta, hogy tönkre fogja tenni. Ezt mindjárt gondoltuk.

Propagandista, aki azt kérdezi, hogyan lehet tőrbe csalni azt, aki az éjszakát otthon tölti az ágyában? Vagy azt mondja, normális ember pihenni nem az éjszakába jár. Természetesen az áldozat ismeri a tettest, aki már régóta feni rá a fogát, és valahogy mindig megtalálja.

3. Magyar: „Nem tudom, mi az oka annak, hogy Magyarországon irritál valakiket, hogy több tucat fiatallal együtt táncolunk és selfizünk. A fiatalok a pultnál sorban rendelték az italokat, engem is meghívtak néhányra. Aztán váratlan dolog történt.”

Jelentés: Mi a baj abban, hogy fiatalok táncolnak? Mivel előkerülhetnek felvételek, hogy tökrészeg voltam, ezért megemlítem, hogy bár a fiatalok ittak, de engem is megkínáltak. Ki utasítana vissza ilyen kedves táncoló fiatalokat?

Az ártatlan tiszások táncikáztak, ami nyilván irritálja a fideszeseket, mert nem bírják elviselni a tiszás fiatalok tisztaságát és egymás iránti szeretetét, Magyar sikerét, és leginkább az irritálja őket, hogy nem félnek, hanem áradnak. Szelfiznek, ahogy a tiszások szoktak. S ekkor derült égből jött a villámcsapás. Rogán.

4. Magyar: „A provokátor először a pult mellett állt, onnan kamerázott. Aztán közelebb jött, a fiatalok arcába kamerázott, vállalhatatlan trágárságokat kiabált felém, mindent elkövetett, hogy balhé legyen. Sajnos sikerrel járt.”

Jelentés: A fideszes fizetett ügynök először ravaszul a pultnál állt, onnan kezdte meg ádáz tervét, onnan kamerázott. Aztán trágárságokat kiabált a messiás alelnök úr felé, aki tűrte ezt, amíg tűrhette, de Toldi sem tűrhette sokáig. Főleg, amikor a tiszás ártatlan fiatalok arcába kamerázott, ezt az alelnökük nem hagyhatta, megvédte a nőket. A provokátor így sikerrel járt, mert sikerült balhét csinálnia, pedig Magyar csak a tiszások védelmére kelt.

5. Magyar: „Hiába kértük, hogy hagyja abba és a telefonjából törölje azokat a felvételeket, amiknek az elkészítéséhez sok fiatal nem járult hozzá, vagy legalább hagyja abba a filmezést.”

Jelentés: Magyar Péter az emberi jogokat és a személyiségi jogokat védte, ezért is ment az éjszakai szórakozóhelyre, hogy az ilyeneket megakadályozza. A tiszás szelfiző fiatalok nem adtak engedélyt a felvételre, így Magyar jogosan kérte, hogy törölje a jogsértő tartalmat, vagy legalább fejezze be. De még itt sem szakadt el a cérna, mert a Tisza Párt alelnöke fegyelmezett.

6. Magyar: „Miután a családomat és a gyerekeimet is a szájára vette, kikaptam a kezéből a telefont, aminek fizikai fenyegetés lett a következménye. Lökdösni kezdett, fizikailag fenyegetett engem és a velem szórakozókat.”

Jelentés: Érthető felindulásból elkövetett telefonelkapás esetének fennforgása történt. Ha bárki meri bántani az általa nadrágszíjjal szeretett feleségét és a gyermekeit, akiknek olyan csodás családi légkört teremtett, hogy az anyjuk menekíteni próbálta őket, akkor Magyar Péter azonnal megvédi őket. Azt nem tudhatjuk, hogy egy éjszakai szórakozóhelyen miért beszélne bárki a gyerekeiről, de nyilván azért, mert fideszes provokátor, aki tudja, hogy ennek a szent embernek mindene a család. Ha mással nem tudja, akkor ezzel eléri az aljas célját.

(Mi inkább valahogy úgy képzeljük el a hírek alapján, hogy amikor Magyar tökrészegen, az általa tiszás fiataloknak beállított idegen nőkkel szemben garázdálkodott, szexuális ajánlatokat tett, akkor az ott levők számosan felvételt készítettek az ocsmányul viselkedő messiásról, mire annak bevillant, hogy nyilvánosságra kerülhet az igazi énje. Ezért kivette a telefont az egyik férfi kezéből, amit az nem akart engedni, amiből dulakodás és kisebb verekedés lett. Ezt állítja be Magyar családvédelemnek.)

7. Magyar: „Több mint 30 percig követett az utcán, fiatal egyetemisták segítettek megakadályozni hogy nagyobb baj történjen. Ezúton is köszönöm a fiataloknak, hogy velem voltak.”

Jelentés: Még 30 percig tarthatott az utcán az áldatlan és mocskos ordítozás, mire Magyar végre távozott. A „fiatal egyetemisták” alatt vélhetően a zord testőreit kell érteni, de úgy hangzik, mintha vidám táborozó egyetemisták (nyilván tiszások) védték volna meg.

8. Magyar: „Amit a kormánypropaganda állít az esetről, abból egy szó sem igaz, sem zaklatás, sem hasonlók nem történtek. Az egész esetről rendelkezésünkre állnak a videofelvételek. Minden olyan sajtóorgánummal szemben eljárást indítunk, akik a tényeket szándékosan elferdítik.”

Jelentés: Természetesen a kormánypropaganda hazudik, ezt mindenki tudja, Magyar hívei ezt azonnal megértik. Ahogy azt is, hogy ezúttal is csalnak, hazudnak, provokálnak, hogy őt lejárassák, mint amikor a feleségét üldözte autóval, amikor xanaxos öngyilkossággal próbálta zsarolni. Semmi nem igaz abból, amit a felesége a gyakori részegségéről mondott, s arról, hogy társaságban gyakran megkérdezték tőle, pofán vághatják-e ezt a kötekedő barmot.

Magyar megint letagad mindent, ezek mindig mind hazugságok. Semmi nem igaz a nők zaklatásáról, a részegségről, a garázdaságról. Magyarnak újra vannak videófelvételei, neki mindig vannak, amelyek nem nagyon szoktak előkerülni, vagy csak olyan, ami semmit nem ér.  Videófelvételei nyilván másoknak is lesznek, akik jelen voltak. Magyar megfenyegeti újra a sajtót, hogy mindenkit beperel, aki az igazságot meg meri írni. Így demokratikus.

9. Magyar: „Az elmúlt hónapokban nem csak a barátaimmal, a szeretteimmel, a volt feleségemmel, de a gyerekeimmel való kapcsolatomat is igyekezett tönkretenni a propaganda és provokátorok hada.”

Jelentés: Magyar egy áldozat, rózsafüzért és keresztet lóbáló szent, akit provokálnak, s a neki legszentebb dolgokban igyekeznek megzavarni a volt feleségével, a gyerekeivel való mindenkor csodálatos kapcsolatát. Mindenhol követi a propaganda és a provokátorok hada, de érdekes módon eddig rajta kívül senki mást nem tudtak éjszaka klubban tökrészegen nőkkel provokálni a fizetett fideszesek, akik mindent megtesznek, hogy a messiást bárhogy tönkretegyék. Szegény Magyar Péter, még jobban mellé kell állnunk és hinni benne.

10. Magyar: „Lelkileg borzasztó megterhelő heteken vagyok túl. Ember vagyok, hibáztam. Mindenkitől elnézést kérek, akit a történtekkel megbántottam.”

Jelentés: Ez a beszámoló legfontosabb része. Mert ha nem csinált semmit, kitől és miért kér bocsánatot a messiás? Emellett itt próbál megint hatni a szívekre. A messiási munka nehéz, ki tudja milyen forrásból hány százmilliót felhasználva 200-szor elmondva ugyanazt  bullshit szöveget, nem könnyű, hogy kijuthasson Brüsszelbe egy zsíros állásba. Érthető, ha a messiás fáradt. De még meddig lesz fáradt? Az EP-választás majdnem két hete történt.

De íme, a mi messiásunk, aki minden botránya, hazugsága és aljassága után bocsánatot kér. Nem vicc, de minden nárcisztikus pszichopatákról szóló könyv első fejezete kezdődik ezzel, hogy a bántalmazottaknak ezt soha nem szabad elhinni, mert ezért nem tudnak szabadulni. Ezek a bocsánatkérések soha nem igazak, soha nem őszinték, manipulatív szándékúak.

A liberális értelmiség színe-virága, beleértve az SZDSZ volt vezérkarát, az MSZP egyes volt értelmiségi hangadóit, erre nyilván azt mondják, hogy „ez benne van a karakterében, amit mi nem kedvelünk, mert amúgy játsszuk az értelmiségi eszünket, de tudomásul vesszük, hogy Orbánt csak egy ilyen ember tudja legyőzni, a történtek csak igazolják ezt”. Hülyék mindig voltak és mindig lesznek, de az mégiscsak furcsa, ha a top értelmiség lesz az.

Végezetül, Magyar valóban az, aki. Egy csaló, hazug, manipulátor nárcisztikus pszichopata, aki hatalmat és hírnevet akar, hogy kompenzálja a komplexusait és a kudarcait, ehhez pedig mindent és mindenkit érzéketlenül becsap és felhasznál. Ez maga a papírforma. Nem az ő felelőssége, hanem azoké, akik ezt a sok ócska és gyomorforgató hazugságot elhiszik, melyek közül a legnagyobb az, hogy ő majd leváltja Orbánt egy választáson.

Cseppet sem érdekelne minket, sok pszichopata van a világban. Csupán az a zavaró, hogy ez a sok megbolondult ember egy hazudozó pszichopatát készül hatalomba segíteni, és azt gondolja, hogy ez az ember „Orbán eltávolítása után” majd demokratikus választást rendez nekik és átadja önként a hatalmat. De Magyart csak az éjszakai klubból lehetett kivezetni.

Utáljuk, hogy újabb húsz év – ezúttal – véres diktatúrát készítenek elő. Tehát ez nem ízlés kérdése, bár az sem árt, ha van.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések