2024, október11, péntek
KezdőlapVéleményMarkó Beáta: Zárt intézet

Markó Beáta: Zárt intézet

-

Vidáman zajlik az élet Európa, sőt, talán a világ legnagyobb – 93 ezer négyzetkilométeren elterülő – elmegyógyintézetében. A főorvos-igazgató megfeszített munkával és gondos odafigyeléssel küzd a kórházban lakó összes ápoltért. Olykor külön-külön is felkeresi őket – ld. Bözsi néninél tett spontán látogatását pár héttel ezelőtt –, de elsősorban külföldön harcol a páciensei érdekében, ha éppen sehol a világon nem tartanak kihagyhatatlan Bajnoki Liga futballmeccset.

Aki nyitott szemmel jár, észre is veszi a látványos változásokat. Manapság elég nehéz úgy megtenni tíz méternél nagyobb távot Magyarország bármelyik hűbéres uradalmának területén vagy a székes fővárosban, hogy ne ütközzünk egy hatalmas kék plakátba, amely azt hirdeti: Magyarország erős és büszke európai ország. Igaz, eddig úgy tudtuk, fél-ázsiai nép vagyunk, de ha sikerül túllendülnünk ezen a kis ellentmondáson, csak egyetértően bólinthatunk.

Győztes csapaton ne változtass! – tartja a mondás. Nyilván így van ez vesztes csapat összeállításának esetén is, s ezt az elvet követi a szocialista párt nagy többséggel megválasztott miniszterelnök-jelöltje. Miután nagy hangon kijelentette, hogy nem térhetnek vissza a 2010 előtti idők, kampánystábjába csupa régi motorost választott, akik már bizonyították hogyan kell választást veszíteni. Megválasztása óta nem látjuk a párt elnökét sem, feltehetőleg ő is a pártért dolgozik – titokban, a kulisszák mögött –, hiszen közösek a célok. Mindennek persze csak akkor lenne jelentősége, ha lennének demokratikus parlamenti választások, de egy magyar zárt intézetben az ápolt már azért hálás, ha vacsorára kap egy kockasajtot és utána lefekhet egy vaságyra, amihez humánusan odakötözik.

Erről jut eszünkbe az intézet teológus-alorvosának sziporkázó mondata – a magyar egészségügy világszínvonalú teljesítményéről. Tény, nem csak a humora frenetikus, de a számok is őt igazolják, hiszen még a kórház saját statisztikai adatai szerint is soha nem látott mértékben nőtt a halálozások száma. Az orvosok és más egészségügyi dolgozók hosszú tömött sorban vándorolnak a hanyatló Nyugatra, így nem kétséges, néhány év múlva még büszkébb és erősebb lesz ez az európai zárt intézet.

A roma kisebbség jövője is megoldódni látszik. Legnagyobb szervezetük vezetője, akinek kezei között a népcsoport felemelésére szánt másfél milliárd forint nyomtalanul eltűnt, s hónapokig őt magát sem találta senki, újra elnyerte a főorvos-igazgató bizalmát. Börtön helyett egy könnyű pacalvacsorán ütötték a pecsétet posztjának további öt évre történő meghosszabbítására. Ennek költségei egyelőre nem ismertek.

A székes fővárosban forró nyár elé néznek az intézet lakói, senkinek nem kell fáznia, az biztos. Az elmúlt évek sikeres fairtásai után, árnyékmentesen, hőségben, tűző napon tölthetik idejüket a páciensek. Ha mégis hűsölni szeretnének, elég lemenni a metróba, ahol mindig huzat van. De felhívnánk az intézetbe látogató idegenek figyelmét, hogy a hármas metró felér egy vidámparkban tett kiruccanással, egy körrel a szellemvasúton. Az újonnan érkezett hármas metró orosz szerelvényei hajlamosak kigyulladni, füstölni, esetleg összevissza nyílnak az ajtói. Emiatt viszont nem kell nyugtalankodni, elég élvezni a metrózást, és egy pillanatig sem szabad arra gondolni, hogy hamarosan ők építik és szállítják a második paksi atomerőművet is.

A főorvos-igazgatót és pácienseit csupán egy szomorúság érte az elmúlt napokban: kikapott a nemzeti tizenegyes egy kicsi ország pékekből és postásokból álló amatőr játékosaitól. Szerencsére a főorvos-igazgató azonnal tudta a megfelelő gyógymódot: a már eddig is több milliós fizetésért a zöld gyepen baktató labdarúgók gázsiját a duplájára emelte. A vereség miatti nemzeti gyász idején a főorvos-igazgató szaktanácsadója éppen Makaón makaózott, de hely hiány miatt, erről már nem tudunk beszámolni.

Markó Beáta



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések