Merkel: az uniós szolidaritásból nem vásárolhatja ki magát senki

Merkel nem adott szabad utat a Budapest és Varsó elleni gazdasági megtorlásnak, mert – szerinte – pénzzel nem lehet megváltani az uniós szolidaritást.

Angela Merkel német kancellár a menekültkvótákkal kapcsolatban hétfőn úgy nyilatkozott, hogy azok végrehajtásából „senki nem vásárolhatja ki magát pénzért, ebben a kérdésben erről szó sem lehet”. Ezzel utasította el a német szociáldemokratapárt követelését, hogy az uniós támogatás megvonásával szankcionálják azokat az országokat, nevezetesen: Magyarországot és Lengyelországot, amelyek vonakodnak részt venni a menekültek elosztásában és befogadásában. Merkel azt mondja, hogy Magyarország vagy Lengyelország pénzügyi szankciók árán, tehát pénzért sem mentesülhet az uniós szolidaritásból fakadó kötelezettségei alól.

„Az nem lehet – mondotta – hogy egyesek tétlenül szemléljék Görögország és Olaszország küzdelmét a menekültválsággal. Ez nem az általam elképzelt európai szolidaritás.” Majd leszögezte: nagyon sajnálatos a véleménykülönbség a menekültek elosztásában, de „ebben a kérdésben nem fogok engedni.” Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne a megoldás kidolgozásánál tekintettel lenni az egyes országok eltérő gazdasági helyzetére – tette hozzá. Amivel arra utalt, hogy az EU-nak nem szándéka erejét meghaladó terheket rakni senkire.

Merkel ugyancsak hajthatatlannak mutatkozott a vele szövetséges CSU azon követelésével szemben, hogy a német kormány határozzon meg egy plafont a befogadható menekültek számáról. Horst Seehofer a CSU elnöke korábban a választási szövetség feltételéül szabta egy ilyen korlát meghirdetését. Merkel határozottan fogalmazott: „Nem tartom helyesnek egy felső határ megszabását.” Ugyanakkor – némileg enyhítve szavai súlyán – kijelentette: nem ismétlődhet meg a 2015-ös helyzet, amikor Németország 890 ezer menekültet fogadott be.

Egyelőre tehát nem sikerült becsempészni a menekültkérdést a német választási kampány fő sodrába, ami nem annyira meglepő, hiszen a legerősebb ellenzéki párt, az uniós pártokat (CDU-CSU) kihívó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az Angela Merkel nevével fémjelzett kormányzati menekültpolitikát – mint a kormányzó nagykoalíció tagja – minden részletében támogatta. Egyébként is nehéz Merkelen fogást találni, hiszen a német gazdaság dübörög, a munkanélküliség rekord alacsony, a külkereskedelmi- és a fizetési mérleg többlete már-már elképesztőnek nevezhető és nem csak csodálat, de immár vehemens támadás tárgya, mindenek előtt az USA részéről. Az idei évre prognosztizált német export értéke meg fogja haladni az 1,2 billió eurót, ami a korábbi 4 évhez hasonlóan újból rekordot jelent.

Egyelőre nem sikerült a német autóipari botrányokért sem a kormányra hárítani a felelősséget. A dízelbotrány, majd a karterezés és ráadásnak az autók ugyancsak meghamisított zajkibocsátása sem fogja megrengetni a kancellár népszerűségét, bár csökkentette azt. Merkel – ezt érzékelve – jelezte: mindenképpen jelen kíván lenni a német autóiparnak e témákban meghirdetett országos konferenciáján.

Merkel olyan magasan vezet a közvélemény kutatások adatai szerint, hogy valójában tennie sem kell semmit, hogy a jövő hónap 24-én esedékes választás után újból, immár negyedik kancellári megbízatását ünnepelhesse. Németországba a legtöbben benne látják az ország stabilitása és a gazdasági prosperitás letéteményesét. Nyilván nehezíti szociáldemokrata kihívója, Martin Schulz helyzetét, hogy pártja az elmúlt négy évben az országot vezető nagykoalíció tagjaként részese volt a hatalomnak. Ebből a pozícióból nem könnyű nagy erővel és meggyőzően bírálni a kancellár eddigi politikáját.

A választások után tehát Berlin politikájának fő csapásirányaiban aligha lehet lényeges változást várni. Hacsak nem a német külpolitikában. Itt komoly fordulat is elképzelhető. Mindenek előtt az észak-atlanti szövetségi rendszerhez, a világ válsággócaihoz, általában a nemzetközi konfliktusokhoz való német viszonyban. Németország évtizedeken keresztül a kívülállás és a mindenkivel jó viszony ápolása, a ti hadakozzatok mi meg kereskedünk elvű politikát forszírozta, nem sikertelenül. A nagy nemzetközi viszályokból az ország rendre kivonta magát, néha látványosan nem állt legfőbb szövetségese, az Egyesült Államok mellé sem. A nemzetközi nagypolitikát Berlin Washingtonra bízta, és ahol, és amiből csak lehetett kivásárolta magát. Inkább fizetett, mint sem részt vegyen a konfliktusok fegyveres rendezésében.

Ezen a téren változásra lehet számítani, ami mögött a megváltozott amerikai politika, egészen pontosan ennek hiánya, vagy még pontosan Donald Trump személye, az új amerikai elnök kiszámíthatatlansága és a németek számára elfogadhatatlan nagyságú kockázatot jelentő következetlensége húzódik meg. Trump kormányzásának első napjától kezdve komoly próbának vetette alá az egyébként általában konstruktív és jó amerikai-német kapcsolatokat, amikor élesen bírálta Berlint a kereskedelmi többletéért, amiért Németország évek óta – számos más NATO tagországhoz hasonlóan – nem költ a NATO által megszabott mértékben a hadereje fejlesztésére.

Németország eddig – kimondva, kimondatlanul – azzal takaródzott, hogy amíg a NATO irányítása nagyrészt Washington kezében van, amíg a konfliktusokat nem Németország bevonásával rendezik, még kevésbé robbantják ki, addig nem látják méltányosnak a katonai kiadások in blanco finanszírozását. Ezen a téren is változás látszik kibontakozni. Németország egyre kevésbé fog „elhajolni” a nemzetközi konfliktusok elől, nem fogja minden áron kerülni a konfrontációt, nagyobb teret enged a német hadsereg külföldi szerepvállalásának és – ennek érdekében -, növelni fogja a katonai kiadásait.

Mindennek hátterében – Berlinnek a gazdasági eredményei alapján megnőtt súlya mellett – elsősorban a kiszámíthatatlanná vált és sok esetben a nyugat-európai érdekkel nyíltan szembe menetelő amerikai politika áll. Németország a jövőben a korábbinál is erélyesebben kívánja érvényesíteni a saját érdekeit és ehhez akár a katonai erejére is kész lesz támaszkodni. Bár gazdaságilag minden kétséget kizáróan nagyhatalom, katonailag inkább törpének mondható.

Berlin csak az Európai Unió közös erejét is maga mellé állítva válhat világpolitikai tényezővé. Ehhez egy erős és központilag irányított EU-ra van szükség, amelyben a meghatározó szerepet a francia-német tengely játszaná. Mivel Párizs Berlinhez hasonló helyzetben van e tengely megerősítésének és az uniós integráció további mélyítésének nincs alternatívája a két főváros számára. Még akkor sem, ha – nem kicsit, de nagyon – Párizst is irritálja Németország gazdasági túlsúlya és megnövekvő politikai önállósága. Nem kis mértékben erre vezethetők vissza Emmanuel Macron francia elnök nagy stílű gazdasági reformtervei is, amelyek célja a francia gazdaság felzárkóztatása Németország mellé.

A szeptemberi német választások után az európai színpad főszereplői mind a helyükre kerülnek és ismét elég energia és idő lesz a választási láz utáni tárgyszerű politikai csatákra. Ezek nagy részét a nemzetközi porondon fogják megvívni, de Macronra még komoly ütközetek várnak reformjai kapcsán odahaza is. Ez annyit jelent, hogy – nagy valószínűséggel – még évekig a stabil gazdasági és politikai háttérrel rendelkező Angela Merkel fogja megszabni az európai politika fő irányait.

Ez jó hír Európának és a világnak is. Kevésbé jó hír Orbán Viktornak, aki minden nap egy lépéssel közelebb manőverezi magát ahhoz, hogy a türelméről, kitartásáról és megfontoltságáról híres német kancellárnál is kihúzza a gyufát. Híres politika érzéke egyre többször hagyja cserben és a pávatáncát is mind többen unják erősen. Ezt érzékelve igyekszik az aláaknázott vizekre tévedt magyar külpolitika V4-es osztályú rombolóját elhagyni Csehország és Szlovákia, amely még időben átszállni látszik a francia dokkból vízre bocsátott Slavkovi hármas (Ausztria, Csehország és Szlováki) közös cirkálójára.

Zsebesi Zsolt







Előző cikk

Németh Szilárdnak vasárnap meg kár volt felkelni

Következő cikk

Trump megosztott egy képet, amelyen a Trump-vonat áthajt a CNN riporterén