/

Mivel elolvadnak a Karácsony mögött álló pártok, helyteleníti, hogy pártjelöltek induljanak a választáson

10 perc olvasási idő

Ahogy az ellenzéken belüli erőviszonyok átrendeződnek, az MSZP rohamléptekkel halad a teljes megszűnés felé, a Momentum elfideszesedett és rémisztő arcát mutatja, a kisebb zöld pártok pedig elolvadnak, mint a tavaszi hó, az ellenzék szavazói pedig a legnagyobb ellenzéki párthoz, a DK-hoz közelítenek, a jelentéktelen pártok támogatásával induló polgármesterek, köztük még Karácsony Gergely is, “elvi” kifogásokat emleget az ellen, hogy a következő önkormányzati választáson pártok jelöltjei szerepeljenek. Az ok egyszerű: akit a DK nem támogat, mint őt, annak nulla a háttere.

Ez derült ki azon a beszélgetésen, amelyet a közéletben már éppen elég rombolást végzett, sok mindenért súlyos felelősségel tartozó Horn Gábor Republikon Alapítványa rendezett, Karácsony és néhány más ellenzéki polgármester részvételével. Mint a 444.hu beszámolt róla, “arra jutottak, két év múlva jobb lenne, ha nem is tennének pártlogókat a szavazólapra”. Az önmeghasonlásnak ez olyan elképesztő mértéke és formája, amire nincsenek szavak. Az ellenzéki pártok polgármesterei szabadulnának saját pártjaiktól, tulajdonképpen saját maguktól. Ez az önfelszámolás esete.

Tulajdonképpen csak azt nem mondták ki, hogy az ellenzéki pártokat meg kellene szüntetni, hiszen csak akadályai mindennek, ami Magyarországon az Orbán-rezsimmel szemben történik. A pénz tartja életben őket, amit Orbántól kapnak azért, hogy legyen a rendszert legitimáló kollaboráns álellenzéke. Minden tiszteletet megérdemelnének, ha ezt kimondanák, felszólítanák saját pártjaikat az önfelszámolásra, az önmegsemmisítésre és a parlament elhagyására, s velük együtt, mint e pártok részeit, és a totális kudarc felelőseit, önmagukat is lehúznák a WC-n. Ez tisztességes lenne.

De a kedves ellenzéki polgármesterek urak, Karácsony “Márki-Zay Péterért felelős” Gergellyel az élen, csak lerúgnák magukról az immár kolonccá vált ellenzéki pártokat, amelyek támogatottsága az ő 12 éves szar munkájuknak köszönhetően is a béke fenekéhez sem közelít, s amelyek már nem képesek a személyes karrierjüket támogatni. Most már úgy tennének, mintha semmi közük nem lenne hozzájuk, és az őket támogató pártok rossz megítélése és gyenge támogatottsága miatt előadják, hogy nem pártok jelöltjeiként kellene az ellenzéki jelölteket, egyebek mellett őket, indítani.

Mindezt olyan polgármesterek mondják, akiket nem támogat az egyetlen ellenzéki párt, amelynek van támogatottsága, ezért gondolják úgy a nagy “demokraták”, hogy pártokra nincs szükség. Ha ők kitalálják, hogy ne pártok jelöltjeiként induljanak az ellenzéki jelöltek, akkor a DK nevű párt se indítson jelölteket, mert akkor bomlaszt, hiszen “pártos színekben borzasztóan nehéz nyerni”. Micsoda? Nehéz nyerni pártok színeiben? Hagyjuk ki a pártokat a demokratikusnak állított választásokból? Ezt melyik politológia órán tetszettek tanulni? Azért, mert az ő pártjaik elfogynak?

Arról nem beszélve, kedves ellenzéki polgármester elvtársak, hogy ha önök akármelyik pártok jelöltjeként olyan kiváló munkát végeztek volna, akkor az önöket támogató párt támogatottsága nem lenne közel a nullával egyenlő. Rendkívül sunyi, alattomos és álságos az egész. Igazán gyomorforgató, ahogy Karácsony előadja, hogy “civil ernyőszervezetek jelöltjeiként indítsanak jelölteket”, akik semmiféle legitimációval, felhatalmazással nem rendelkeznek, viszont a jelölés idejére összeállnak, és a haverjaikat támogatják, elvárva, hogy mindenki rájuk szavazzon. Bullshit!

Ezeknek a “civil ernyőszervezeteknek” a csodálatos tevékenységét már ismerjük, egészen az ellenzéki előválasztást levezénylő és megpuccsoló értelmiségi bandáig bezárólag, akik azt képzelik, hogy nekik joguk van minden választásba belepofázni, s megmondani, hogy ki legyen a jelölt. Na, ezeket kéne eltakarítani végre, megmagyarázni nekik, hogy nekik ehhez nincs joguk, nekik egyetlen egy szavazatuk van, amit a választáson leadhatnak, és nem ők mondják meg, ki legyen jelölt vagy polgármester, hanem a többség, a népakarat. Az lenne a demokrácia, liberális értelmiségi “holdudvar”.

Karácsony és társai, demokratikus ellenzéknek állítva magukat, éppen a demokratikus formákat megkerülve akarnak megélhetési politikusként tovább élősködni és a fasiszta Orbán-rezsimhez asszisztálni. A demokrácia pártok demokráciája, nem senki által nem választott, illegitim, kamu “civil ernyőszervezetek” demokráciája. Ilyet a politológia és a jogállami parlamentarizmus nem ismer. Ez antidemokratikus förmedvény, amin az emberek átlátnak, hiába nézi őket bármilyen hülyének a liberális értelmiségi holdudvar. Ebből megint akkor bukás lesz, mint a ház.

Az ellenzéki pártok, a jelöltjeik, és Karácsony Gergely gyenge támogatottságának nem a pártlogók az okai, hanem ők maguk. Az olyan elképesztő kijelentések, mint amit Karácsony ezen az estén is mondott: “abban sem biztos, hogy van-e még demokrácia, de összességében inkább nincs”. Hol él ez az ember? Az Európai Parlament megszavazta, hogy Magyarország már nem demokrácia, de az ellenzéki főpolgármester, 12 év fasiszta diktatúra és saját polgármestersége tapasztalatai alapján, Budapesten ezt nem tudja? Ekkora jámbor baromra kéne szavazni? Ez kártékony.

Nem önmagában a pártlogókkal van a baj, hanem azzal, ami és akik a pártlogók mögött vannak, és amit tesznek. Az maga a borzalom. Ezen pedig nem segít, ha a pártloógokat önjelölt, hülyébbnél hülyébb értelmiségiek alkalmi “civil ernyőszervezeteire” cserélik, mert azok még ezeknél a pártoknál is hülyébbek, kártékonyabbak és elutasítottabbak. Együtt nem ütik meg egy gimnazista osztály morális és értelmi színvonalát, akik komolyabb tiltakozást és ellenállást szerveztek, mint ez az álellenzéki, tehetségtelen immorális és képmutató “holduvar” banda.

Ezek már most kockáztatják azt, hogy Orbán fasiszta rendszerében legyen legalább néhány város, amely élhető demokratikus sziget.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Már csak Magyarországon nem nevezik Orbánt fasisztának

Következő cikk

Nincs jó üzenete, hogy a parklandi iskolai mészárlás elkövetőjét nem ítélték halálra