2024, március4, hétfő
KezdőlapKiemelt fő hírMár csak Magyarországon nem nevezik Orbánt fasisztának

Már csak Magyarországon nem nevezik Orbánt fasisztának

-

Orbán még mindig úgy közlekedik a világban, mintha egy szalonképes, civilizált ember lenne, ezért sorozatosan szalad bele olyan helyzetekbe, hogy kifütyülik, ahol megjelenik, s magyarázkodnia kell annak, aki szóba áll vele. Ez vélhetően azért lehet, mert Magyarország az egyetlen hely, ahol nem nevezik fasisztának, és nem tartják annak, aki ő valójában, emiatt nem is ennek megfelelően viszonyulnak hozzá. Ez pedig megtéveszti őt, ezért merészel tisztességes és rendes emberek között mutatkozni, mintha ő is az lenne, miközben nem az. Ezt pedig érzékeltetik vele.

Berlinben pedig nagyon igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha ő nem egy barbár fasiszta szörnyeteg lenne, ennek érdekében viszont akkorákat kellett hazudnia, ami Magyarországon is feltűnt. A berlini útja részeként látogatást tett a Union Berlin stadionjában, ahol fogadta őt a csapat magyar játékosa, Schäfer András. Ez azonban olyan mértékű felháborodást keltett a berliniek körében, hogy a klub nem győz magyarázkodni, mit keresett szabad polgárok, jogaikat élvező civilizált emberek között egy undorító, koszos, mocskos, fasiszta, Orbán Viktor. Büszke lehet rá.

Megértjük a felháborodásukat, és nem véletlen, hogy a klub meg akarja úszni a botrányt, amit Orbán megjelenése okoz, ha bármely normális helyen megjelenik, mert ezért a fasiszta látogatásért fejeknek kellene hullania. Mi a magunk részéről azonnal kirúgnánk Schäfer Andrást is a csapatból. A klub kommunikációs vezetője arra hivatkozik, hogy ez egy „magánlátogatás” volt, de ha magánlátogatás, akkor Schäfer az oroszpárti, tömeggyilkosokat támogató, fasiszta diktátorokkal találkozzon a saját lakásában, nem egy emberi jogokat tiszteletben tartó futballklub stadionjában.

A botrány és a felháborodás nem csillapodik, hiszen egy antiszemita, homofób, rasszista, fasiszta diktátorról van szó, akinek kedvenc szurkolói azt szokták énekelni Berlinben, hogy „buzi németek”. Orbán valóban olyan szörnyetege a világnak, akivel tisztességes ember nem mutatkozik, és tisztességes emberek nem is engedik maguk közé. Egy fasiszta vezér nem vonulhat be egy sportolóknak fenntartott stadionba, ráadásul nyilvánvalóan a pitiáner propaganda kedvéért. Nem használhatja fel ehhez rendes emberek stadionját. Schäfert ezért azonnal meneszteni kellene a klubtól.

Magyarországon ideje lenne felébredni, és szembenézni azzal, hogy nem az Amerikai Népszava az egyetlen, amely következetesen fasisztának nevezi Orbánt, hanem a civilizált külvilág véleménye ez. Amerikában John McCain szenátor és republikánus (!) elnökjelölt már sok évvel ezelőtt neofasiszta diktátornak nevezte Orbánt. Joe Biden félfasisztának mondta azt a Trumpot, aki csupán egy kezdő puccsista Orbánhoz képest, s ha Trump félfasiszta (szerintünk nem csak fél), akkor Orbán egészen az, s Biden egyértelmű célzást tett már erre többször. Orbán szalonképtelen.

Orbán megjelenése olyan, mintha egy sárban fetrengő disznó (maga Röfi) vonulna be bármelyik elegáns polgári szalonba. Tessék barátkozni a gondolattal és ezzel a képpel.

Orbánt már mindenhol fasisztának nevezik, kivéve Magyarországot, ahol még az opportunista kollaboráns, korlátozottan szabad „ellenzéki” sajtó is „miniszterelnökneknek” nevezi ezt a bűnöző fasisztát, aki megdöntötte Magyarországon az alkotmányos rendet, elfoglalta és kisajátította a magyar államot. Orbán olyan, mintha egy külső megszálló hatalom foglalta volna el az országot egy fasiszta diktátor vezetésével. Ha lenne Magyarországon egyetlen megalkuvás nélküli, valóban szabad és független sajtótermék, akkor ezt kellene mondania, és így kellene viszonyulnia hozzá.

A berlini polgárok és szurkolók tiltakozása és felháborodása jogos, a pusztító utálatosság jelent a szentélyükben és a szabad városukban. Megjelenhet nyilvános helyeken, közutálattól körülvéve, mert az egy szabad ország, de nem jelenhet meg demokratikus, az emberi jogokat, az emberi méltóságot tiszteletben tartó intézményekben, mert az súlyosan sérti és meggyalázza e helyeket. Ez a zsinórmérték fasisztákkal szemben. Tisztességes ember egy Orbánnal és a lakájaival nem szív egy levegőt, mert ezeknek még a lehelete is mérgez, fertőz, és civilizált ember undorodik tőle.

Ez a korrekt magatartás egy fasisztával szemben. Ez a zsinórmérték.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések