A 444.hu szerint miután “Mészáros Lőrinc” megvásárolta a Hunguest Hotels szállodalánc jelentős részét birtokló Konzum Nyrt. ötödét, két és fél nap alatt olyan nagy mértékben emelkedett a tőzsdei cég értéke, hogy “Mészáros” máris 150 millió forintot keresett rajta.

A Heti Válasz szerint Mészáros Lőrinc a Hír Tv-nek bevallotta, néhány éve még sejteni sem merte, hogy idén szállodákat fog vásárolni. A közvélemény eddig csak abban lehetett biztos, hogy immár hozzá, illetve a hoteljei üzemeltetését végző Event-Immo Kft.-hez tartozik a balatonalmádi volt Ramada, az egerszalóki Saliris és a Lifestyle Mátra. Így már 17 szállodája lesz a felcsúti gázszerelőnek.

Az ügy hátterében az áll, hogy mindenki tudja, ahova Mészáros Lőrinc, Orbán strómanja beteszi a lábát, oda ömlenek a százmilliós állami megrendelések. Ezért emelkedik a cég részvényeinek az ára, mert megnövekszik rá a kereslet, hiszen egy ilyen cég biztosan jó befektetés. Ez még a tőzsdei szabályok szempontjából is kérdéseket vet fel, mert kissé rokon természetű akciónak látszik a bennfentes kereskedéssel.

Ezúttal pedig még annál is biztosabb a befektetés, mint amit “Mészáros” megjelenése jelent, mert köztudott, hogy Orbán a magyar turizmust Ráhel lányára akarja bízni, és nemcsak az oktatását, nem csupán az állami igazgatását, hanem jó maffiák módjára a turizmus bevételét is a lányához irányítja. Ennek érdekében az Orbán-család maffiája túl van néhány jelentős kastély és szálloda megszerzésén.

Ha a Hunguest Hotels-t részben tulajdonló cégbe beszáll “Mészáros Lőrinc”, akkor az azt jelenti, hogy az Orbán-család bűnszervezete hamarosan kivásárol mindenkit és elkezd a piacon terjeszkedni, minden valamire való szállodát megszerezni. Mivel az Orbán maffia feje miniszterelnök is Magyarországon, ezért a részvényeseknek nem kell aggódniuk, lesz-e vendég és bevétel “Mészáros” szállodáiban. Majd az államigazgatás odairányítja a pénzt.

Ezért, akinek van egy kevés pénze, az eddig is arról ábrándozott, hogy közös konzorciumba kerülhessen “Mészáros Lőrinccel”. Amikor pedig tőzsdei cégbe vásárolta be magát, akkor a cég részvényei lettek kapósak. Ebből senki nem akar kimaradni. Mészáros pedig el is hiszi magáról, hogy az ő neve vonzza a befektetőket, és nem az a korrupt tevékenység, amiért e pillanatban nagyjából 25 év letöltendő börtönbüntetés és teljes vagyonelkobzás jár.

Mészáros Lőrinc és “Mészáros Lőrinc” lassan azt mondja majd, hogy tulajdonképpen ezt másokért teszik, a kisrészvényeseket akarják boldoggá tenni. Áldozat ez a részükről, és a magyar nép iránti szolgálat. Ez egyben a szabadságszerető magyar nép tesztelése is, hogy el akarja zavarni a minden idők legaljasabb és legkártékonyabb bűnszervezetét vagy inkább részesedni akar a lopásaikból.

“Mészáros Lőrinc” új befektetésének részvényárfolyama fordított arányban mutatja a magyar nép becsületének árfolyamát. Ahogy az emelkedik, emez úgy csökken. Nem a bűnözők, az országot kisajátítók elkergetése érdekli a magyarokat, hanem az, hogyan részesedhetnének ők is a lopott pénzből. Amikor erre játszanak, tulajdonképpen egy megbízást adnak Orbánnak a lopásra, melynek a megbízói és részben haszonélvezői is.

Vélhetően a magyar nép egyre nagyobb számban szeretne beszállni az Orbán maffia üzelmeibe, hogy részesedjen belőle. Így érdekeltté válik a lopásban, és Orbán bűntársa lesz. Ettől kezdve nincs milyen alapon számon kérni vagy szemére vetni semmit, csak azoknak legfeljebb, akiknek annyi pénzük sem volt, hogy beszálljanak a bizniszbe.

Mindez azonban csak azért jelent változást, mert így a közvetlen érdekeltség is látható. Ugyanis az egész ország így működik, Orbán bűnszervezete működteti, amiből juttat a klientúrának és a rendszer “kisrészvényeseinek”. Mindenki a rendszer része, bűntárssá válik a korrupt gépezetben. Mindenki, aki ebben részt vesz, nem lázad, nem bojkottál, részvényese Orbán Viktor bűnszervezetének.

Ez lesz majd a hivatkozás az Orbán és társai főtárgyaláson, hogy mindenki benne volt. És még igaz is lesz. Elég lesz megmutatni ezt az ábrát:



Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)