Nem kapta meg a minisztériumtól a hiányzó 50 milliót a hospice-ház

0
A homlokzat sem arról árulkodik, hogy dúskálnának a pénzben.

A Magyar Hospice Alapítvány hétfőn közölte, hogy 40 millió forintot biztosít számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), “a miniszteri tartalék keret terhére”.

Az ország egyetlen, alapítvány által fenntartott hospice házát bezárás fenyegette, mert csökkentek a bevételei, és 50 millió forint hiányzott a működés folytatásához.

Az Emmitől sokáig választ sem kaptak, majd azt, hogy dehát ők az elmúlt három évben 25 millióval támogatták az intézményt. Meg hogy meg kell vizsgálniuk, hogyan használja fel a pénzt az alapítvány.

Aztán Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár közölte: az alapítvány gazdálkodásával lehet gond, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel kötött szerződés alapján mindenki ugyanazt a normatív támogatást kapja, és van, akinek ez elég, míg másnak nem. Márpedig szerinte „ha tetszik, ha nem”, ki kell jönni abból a forrásból, ami adott az ellátók számára. Van, akinek ez sikerül, másnak nem.

Ezek után végül kap pénzt a Magyar Hospice Alapítvány, de csak 40 milliót, mint az az alapítvány Facebook-oldalának bejegyzéséből kiderült. Mindenesetre a csökkentett összegnek is örülnek.

Balog fontosnak tartotta tudatni, hogy a miniszteri tartalék terhére ítélte meg a támogatást. Az összeg lehetővé teszi, hogy folytassák a betegek ellátását, írja az alapítvány.

Amikor eljátsszák ezt az ótvar színjátékot, és csakazértsem adják meg az 50-et, a 40 milliót is “a miniszteri tartalék terhére”, akkor azt sugallják, hogy valamiféle tartalékot él fel a hospice-ház, és ez veszélyes lehet az országra.

Miközben Balog és a többi talpnyaló a bűnöző főnökeikkel együtt kivéreztették az országot, felélték, kiárusították a tartalékait, és van pofájuk rendezvények, épületek építési költségeit megsokszorozni a kiinduló összegekhez képest, és itt sokmilliárdokról beszélünk.

Ők szórják azt el két marékkal, és élik fel számolatlanul: a MI pénzünket, a MI terhünkre.

(Mindenképpen olvassák el a Muszbek Katalinnal, a Magyar Hospice Alapítvány igazgatójával készült interjút. Kiderül belőle, mennyit kell küzdeniük, hogy rendkívül fontos és nehéz munkájukat végezhessék.)