2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországOrbán elszegényedett, gyűjtést indítunk

Orbán elszegényedett, gyűjtést indítunk

-

Még szerencse, hogy vannak vagyonbevallások, amelyekből megismerhetjük a politikusok tényleges vagyoni helyzetét. Ha nem így lenne, soha nem tudjuk meg, hogy nemzet miniszterelnöke a haza szolgálata közben elszegényedett. Miközben az ország gazdagodik, a lakosság egyre jobban teljesít, mindenki a keményen dolgozó magyar embert irigyli, aki zsák számra viszi haza a pénzt, és már egyszerű gázszerelők is a horvát tengerparton saját hajókat tartanak, addig a puritán Orbán Viktor megélhetési problémákkal küzd. Meg is mondta nemrég, hogy ő nem gazdag, és soha nem is volt gazdag. A Soros-bérenc liberálisok pedig gúnyolták ezért.

Most itt a bizonyíték, a száraz alternatív tények, miszerint „a korábbi három helyett már csak két – egy budapesti és egy felcsúti – ingatlannak tulajdonosa Orbán Viktor, akinek a számláján is kevesebb pénz van, mint egy évvel korábban, derül ki a miniszterelnök 2016-os vagyonnyilatkozatából”, írja az MTI. Orbán nyilatkozata szerint továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak, valamint egyedüli tulajdonosa egy 2013-ban vásárolt felcsúti háznak. De a jó szíve a sírba viszi, egy 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földet 50 évre ingyenes használatra átengedte őket a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak.



Neki mindig előbbre valók mások. Meg is mondta a saját lábán álló Orbán Ráhel, hogy apukája nem azt nézi, hogy mit tehet érte a haza, hanem azt, hogy ő mit tehet a hazáért. Szegény Kennedy, ha ezt tudta volna. Autója, egyéb nagy értékű ingósága és gazdasági érdekeltsége továbbra sincs a Fidesz elnökének. Csak barátai vannak, mint Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Rogán Antal és mások. A legijesztőbb, hogy míg a feleségével, Lévai Anikóval közös számláján tavaly valamivel több mint 5 millió forint volt, addig a mostani nyilatkozatban itt 742 ezer forint szerepel. Azt Habony Árpád vagy Vajna Tímea talán egy éjszaka elkölti. Rogán Ceciliának nem is elég.

Az eladósodása még ennél is aggasztóbb. Orbán Viktor még 2002-ben vett fel – feleségével közösen – 20 millió forint jelzáloghitelt, amelyből fennálló tartozása csaknem 6 millió forint, ami azt jelenti, hogy egy év alatt 1 millió 167 ezer forintot törlesztettek. Ha csak 742 ezer forintja maradt, azt miből fizeti ki? Miközben fizetésként csak a törvény szerinti javadalmazást kapja, mint miniszterelnök a Miniszterelnöki Kabinetirodától, képviselőként pedig az Országgyűlés Hivatalától. S ilyen kritikus anyagi helyzetben Fidesz-elnökként továbbra sem vesz fel fizetést.

Orbán olyan erkölcsi nagyság, akinek szentté avatását Semjénnek és a KDNP-frakciónak már most kezdeményezni kellene. A lányától nem tud kérni, valamiből nekik is meg kell állniuk a saját lábukon Tiborcczal, mert a környékbeli fa már elfogyott. Az a néhány kastély, néhány tízmilliárd forint, amit a homlokuk verítékével kerestek néhány év alatt, nem elég mindenre. Nem tudják belőle az elszegényedett apjukat támogatni. Mészáros Lőrinc adhatna legalább kölcsön az egyik kétszáz milliárdos állami megrendelésből, de nem lenne erkölcsös. Még azt hinné valaki, hogy ő a strómanja. Ezért Mészárostól a nemzet napszámosa soha még egy fillért nem kapott.

Nincs más megoldás, ha nem akarjuk, hogy a NER vezetője életét áldozza a népért, és éhen haljon, miközben a népe dőzsöl, Ibizára jár, helikoptereznek a tanyasi emberek, akkor bele kell nyúlnunk a zsebünkbe, és adakozni kell Orbán Viktornak. Kérjük, hogy akinek felesleges pénze van, küldje el az Amerikai Népszavának, és mi azt az Orbán Viktor számára leghasznosabban fogjuk az érdekében felhasználni.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések