2024, december21, szombat
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekOrbán golyóstollat cserélt, Sulyok Tamás az új golyóstoll neve

Orbán golyóstollat cserélt, Sulyok Tamás az új golyóstoll neve

-

Orbán Viktor munkáját nagymértékben nehezíti, hogy fent kell tartania az autokráciában a demokrácia hamis látszatát, ezért külön embert kell foglalkoztatnia, aki aláírja azt, amit ő már eldöntött. Ez olyan felesleges pótcselekvés, mint a 135 ember etetése a parlamentben, hogy az utasítására megnyomják azt a gombot, amit ő mond.

A látszatot viszont fent kell tartani, a liberális demokráciák intézményeit meg kell őrizni akkor is, ha azoknak semmi szerepük nincs. Ezekbe pedig embereket kell ültetni, akik így hibázhatnak is, mert nem ülhet ő minden pozícióban, pedig legszívesebben azt tenné, és nem is lenne itt szükség rajta kívül senki másra. Ezek úgyis mind csak az ő bábjai.

A köztársasági elnöki funkció csak egy golyóstoll, amit meg kell hosszabbítani egy ember kezével. Ez az ember változhat, cserélhető, ha megfelel arra a feladatra, hogy le tudja írni a nevét, ha megmutatják neki, hogy hova kell. Mindennél jobban kifejezi, hogy a személy nem számít, hogy a legutóbbi golyóstoll nevét, aki túlmozogta magát, ki sem ejti a száján.

Orbán most golyóstollat cserélt, a golyóstoll neve Sulyok Tamás, de az teljesen mindegy, hogy kicsoda. A választás nyilván azért esett rá, mert láthatóan ambíció nélküli, jellegtelen és unalmas, lusta és szürke ember, aki semmit nem fog csinálni, csak aláírni, amikor kell. A szolgalelkűsége és a jellemtelensége az arcára van írva, ez a poszt betöltésének feltétele.

Egy Köztársaság nélküli állam köztársasági elnöke.

A 135 felesleges ember megszavazta ezt a másik felesleges embert. Pontosan tudják, hogy éppen annyira nincs semmi köze ahhoz, amit csinál, mint nekik. De színház az egész világ, ők a névtelen senkik benne. Egyetlen dolguk van, hogy ne okozzanak semmi bajt, kerüljék a nyilvános helyen való vizelést és a hangos fingást. Üdvözöljük az új golyóstollat.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések