2024, december22, vasárnap
KezdőlapFesz leszOrbán választás előtti ajándéka Németh Sándornak: megszüntették az ATV lenyúlása miatt indult...

Orbán választás előtti ajándéka Németh Sándornak: megszüntették az ATV lenyúlása miatt indult nyomozást

-

A NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya január 26-án kelt levelében arról tájékoztatta a feljelentőt, hogy „mivel a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése” a költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja ügyében indult nyomozást megszüntette. A nyomozás annak ügyében indult, hogy Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze egy liechtensteini offshore cég közbeiktatásával megszerezte a Hit Gyülekezete ATV-ben levő vagyonának 60 százalékát.

A nyomozás megszüntetésének indoklásából kiderül, hogy a nyomozóhatóság nem derítette fel az ügyet, nem is foglalkozott azzal, hogy ki állt a liechtensteini offshore cég mögött, arra hivatkozott, hogy a tőkeemelésnek álcázott tulajdonszerzés során a tőkeemelések összegének befizetése megtörtént. Így az indoklásból nem derül ki, hogy a nyomozóhatóság megállapította volna, hogy ki áll a liechtensteini offshore cég mögött, aki tőkeemelésnek álcázva megszerezte annak a cégnek a 60 százalékos tulajdonát, amely az ATV-t, az ATV székházát, mintegy kétmilliárdos vagyont birtokolt.

Németh Sándor vezető lelkész ettől az offshore cégtől „vásárolta meg” 201 millió 830 ezer forint készpénzért és 70 millió 540 ezer forint nem pénzbeli apport formájában a mindent birtokoló Hadar Gold Kft. 60 százalékos üzletrészét, így a 270 milliós vételárral jutott hozzá a több mint kétmilliárdos vagyonhoz, ami korábban 100 százalékban a Hit Gyülekezete vagyona volt, és a hívők pénzéből származott. Mivel Németh Sándornak legális bevétele csak a Hit Gyülekezetéből van, ezért a „vételárat” is a Hit Gyülekezete pénzéből kellett kifizetnie, amit a gyülekezetből vett ki.

Így egy offshore cég közbeiktatásával tőkeemelésnek álcázva a Hit Gyülekezetéből származó pénzből „vásárolta meg” a Hit Gyülekezetétől a Hit Gyülekezete vagyonát, amely minimum tízszerese, mint amennyi az üzletrészekért kifizetett „vételár” volt. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen a Hit Gyülekezete pénzét tették egyik zsebből a másikba, mintha Németh Sándor „vásárolna”, de nem került külső pénz a Hit Gyülekezetébe, mert amit kapott, az is a Hit Gyülekezetéből származik. Csak közben Németh Sándor nevére írták a Hit Gyülekezete több mint kétmilliárdos vagyonát.

Az offshore cég közbeiktatására azért volt szükség, hogy ne közvetlenül Németh Sándor nevére írják a Hit Gyülekezete vagyonát, hanem az a látszat keletkezzék, mintha ő egy kívülálló cégtől vette volna meg azt, ami valójában a Hit Gyülekezete tulajdona. A gyanú szerint a liechtensteini X & A Marketing and Holding Limited mögött is Németh Sándor vagy a lánya, Németh Alexandra állt, akinek a nevéből származik az offshore cég neve, amely a tranzakció után meg is szűnt. Ebben az esetben Németh Sándor önmagától vásárolt a gyülekezet pénzén, mert övé volt az offshore cég is.

Németh Sándor egyetlen pillanat alatt eloszlathatta volna a lopás, lánya a hűtlen kezelés gyanúját, ha megmondja, ki volt az offshore cég tulajdonosa, aki megszerezhette a Hit Gyülekezete cégének 60 százalékos tulajdonrészét. Ezt könnyű lett volna kideríteni, hiszen az offshore cég képviseletét az az ügyvédi iroda látta el, amelynek tagja Mészáros István, a Hit Gyülekezete Országos Vezetőség ügyvezetője. Ha az offshore cég tulajdonosa nem Németh Sándor vagy a lánya vagy bármelyik családtagja vagy strómanja, akkor Németh ártatlan. De Németh ezt titkolja.

Azért is, mert semmi nem indokolta volna, hogy Németh Sándor (az ügyvezető lánya révén) egy idegen offshore céget beengedjen a Hit Gyülekezete minden vagyont birtokló cégébe, és 270 millió forintért tulajdonosa legyen egy több milliárdos vagyonnak, ami addig 100 százalékban a Hit Gyülekezete tulajdona volt. Ez önmagában is a hűtlen kezelés büntetőjogi tényállása. De mindez csak akkor kapott értelmet, amikor az ismeretlen tulajdonú offshore cég névértéken átadta ezt a vagyont a vezető lelkésznek. Ez azt jelenti, hogy az offshore cég is az ő érdekeltsége volt. Minden színlelt.

Ez esetben Németh Sándor saját magának fizetett, amikor az offshore cégnek fizetett, vagyis az általa kifizetett pénz is a saját zsebébe került, miközben övé lett mindannak a 60 százaléka, ami a Hit Gyülekezete 100 százalékos tulajdona volt addig. A Hit Gyülekezete pénzét forgatták át „tulajdonrész vásárlásnak” álcázva, de a gyülekezet pénze is visszakerült Németh Sándorhoz, a vagyont pedig a nevére írták. Az ATV lenyúlását Bartus László újságíró tárta fel a Fesz lesz című könyvében, amit Németh Sándor törvénytelenül letiltatott a Libri boltjaiban, amely szerződészegést követett el.

Az ügyben Bartus László, a Fesz lesz című könyv szerzője tett feljelentést lopás, sikkasztás és hűtlen kezelés miatt „ismeretlen tettesek ellen”, míg a feljelentésben a cselekmények elkövetőiként Németh Sándort, a lányát Németh Alexandrát, aki a Hit Gyülekezete vagyonkezelő cégének ügyvezetőjeként tette lehetővé a liechtensteini offshore cégnek (valójában az apjának), hogy tőkeemelés címén kihúzza a Hit Gyülekezete alól a többmilliárdos vagyont a Németh család részére. A Németh család valójában saját tulajdonának tekinti a Hit Gyülekezetét, amely a családnak termel pénzt.

A feljelentésben megnevezett harmadik személy Mészáros István ügyvéd, volt SZDSZ-es képviselő, a Hit Gyülekezete Országos Vezetőségének ügyvezetője, aki annak az ügyvédi irodának a tagja, amely a liechtensteini offshore céget bejegyezte és képviselte. A nyomozást megszüntető határozat indoklása egyetlen szóban nem tér ki arra, hogy vizsgálták-e, ki áll az offshore cég mögött, ahogy azt sem, hogy Németh Sándornak, mint lelkésznek, miből volt 201 millió forint készpénze és 70 milliós apportja az üzletrészvásárlására, miközben százmilliós házzal, nyaralókkal is rendelkezik.

Az Orbán-rezsim nyomozóhatósága megelégedett annak feltárásával, hogy az üzletrészek „vásárlásakor” a pénz befizetése megtörtént, azt sem vizsgálta, mi lett az offshore cégnek fizetett „vételár” sorsa. Miközben a feljelentés nem arra irányult, hogy a vételárakat nem fizették be, hanem arra, hogy színlelt tőkeemelések történtek, amelynek eredményeként a Hit Gyülekezete vezetője a lánya segítségével „hazavitte” az ATV többségi tulajdonát és egy több mint kétmilliárdos vagyont íratott a nevére, ami korábban a Hit Gyülekezete tulajdona volt és a hívők pénzéből származott.

A Fesz lesz című könyv tényfeltárása nyomán a Magyar Hang és az Átlátszó.hu közös oknyomozó riportot készített a „szegény hívek gazdag papjáról”, amely miatt a Hit Gyülekezete beperelte a két újságot, de az ATV lenyúlásával kapcsolatos pereket mind elveszítette, és a bíróság kimondta, hogy „a Hit Gyülekezete vagyona, Németh Sándor magánvagyona lett„. A köznyelv ezt nevezi lopásnak és erről jelentette ki most a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya (Balogh Róbert őrnagy, osztályvezető aláírásával), hogy bűncselekmény nem történt.

A feljelentés részét képezte az is, hogy az állam adómentességet biztosít az egyházi személyek lelkészi fizetése és egyházi szolgálatai (temetés, esküvő, keresztelő) után. Németh Sándor azonban nem a szokásos lelkészi fizetés, hanem a tagok tizedfizetéseiből és adományaiból származó százamilliós, milliárdos bevételei után vette igénybe az adómentességet. A feljelentés szerint adócsalás történt, mert százmilliós jövedelem nem egy lelkészi fizetés, hanem egy üzleti vállalkozás profitja, ami nem tartozhat az egyházi személyek adómentességének kategóriájába.

A nyomozást megszüntető határozat szerint a Hit Gyülekezete felső határ nélkül juttathatott adómentesen kifizetéseket Németh Sándornak, akivel szemben nem ír elő adóbevallási kötelezettséget a jogszabály, így azt sem kellett benyújtania, hogy a Hit Gyülekezetéből származó mekkora magánprofit után nem fizet adót. Ennek megfelelően a milliárdos értékű házaival, nyaralóival, a gyerekei nagy értékű ingatlanjaival sem kell elszámolnia, az mind törvényesen adómentes. A bizniszegyházból származó több milliárdos vagyon adómentes, Németh Sándor semmi adót nem fizetett utána.

Emlékeztetünk: Semjén annak idején a bizniszegyházak miatt terjesztette elő az egyházi törvény módosítását, amelynek következtében több tucat egyház veszítette el a törvényes státuszát, melyek semmiféle bizniszt nem folytattak. Míg egyedül a Németh Sándor és családja magánvállalkozásaként működő Hit Gyülekezete, a legnagyobb bizniszegyház került a történelmi egyházakkal azonos bevett egyház kategóriába. Ez összefügg azzal, hogy Németh Sándor 2010-ben paktumot kötött Orbánnal, kiállt az MDF mögül a kopogtaócédulagyűjtéskor, legyilkolta Orbán jobboldali riválisát.

Németh Sándor nyilvánvaló anyagi érdekei és a politikai védelem miatt volt SZDSZ-alapítóként az SZDSZ fiókegyházából (az MSZP és az MDF érintésével) a Fidesz fiókegyháza és Orbán legfőbb támogatója és szekértolója lett. Ennek megfelelően megfordította a Hit Gyülekezete teológiáját, megtagadott mindnt, amit korábban hirdetett, szélsőjobboldali ideológiát hirdet, átvette a politikai katolicizmus és a keresztény-nemzeti ideológiát, az orbáni gyűlöletpropagandát, és ennek rendelte alá az ATV működését is. Ez álellenzéki televízióként tartja Orbán kontrollja alatt az ellenzéket.

Így lett Németh Sándor a NER egyik oligarchája, az ATV pedig egy eszköz a kezében.

Orbán pedig meghálálja ezeket a szolgálatokat, nemcsak azzal, hogy az ATV Orbán propagandahálózatától kapja a hirdetéseket (a pénzt), hanem politikai védelmet nyújt Németh Sándornak az általa elkövetett cselekményekkel szemben. Az ATV lenyúlása és a milliárdos adócsalás gyanúja miatt indult nyomozás megszüntetése Orbán ajándéka Németh Sándornak a választás előtt, amit Németh Sándor a választási kampányban fog meghálálni Orbánnak, egyebek mellett az ATV működésével is, amely a sajtószabadság hamis látszatának fenntartásával kontrollálja az ellenzéket.

A nyomozást megszüntető határozat nem véletlenül született meg másfél évvel a nyomozás elrendelése után, a választási kampány elején. Orbán ezzel hadba állította Németh Sándort és a Hit Gyülekezetét, valamint a Németh tulajdonában levő és a fia által kézzel vezérelt ATV-t is a választási kampányban. Németh megkapta a szabadságát, elkerülte a börtönt, ahol a helye lenne, ezért mindent meg kell tennie, hogy Orbánt a kampányban segítse, az ellenzék győzelmét megakadályozza. Senkinek ne legyen kétsége, Németh meg fogja hálálni, hogy nem börtönben hal meg.

A nyomozást megszüntető határozat szerint Bartus László feljelentő nem tehet panaszt a nyomozás nyilvánvaló hiányosságai és szabálytalanságai ellen. Panaszt csak a „sértett” Hit Gyülekezete tehetne, amely Németh Sándor tulajdona, magánvállalkozása, amelyben nem működnek független testületek, hanem mindenki Németh Sándornak tartozik feltétlen engedelmességgel. Németh Sándor mostantól tisztára mosott emberként ülhet a lopott vagyona tetején, mint a bibliai gazdag ember, kifosztva és megalázva a szegény Lázárokat, miközben azok dicsőítik őt és a gazdagságát.

Németh Sándor egész életműve és tevékenysége a Biblia igazságát bizonyítja, hogy van Sátán, létezik a gonosz, igazak Pál apostol szavai: „Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, a kik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat. Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá; a kiknek végük az ő cselekedeteik szerint lészen.” Heródes nyomozóhatósága megvédte Németh Sándort. Boldog lehet, dicsekedhet tovább a sikerességével és a gazdagságával.

Ha hívő lenne, akkor tudná, hogy Isten nem olyan, mint a NAV nyomozói, Polt ügyészei, Orbán kézzel vezérelt csicskásai. Isten tudja, ki lapult a liechtensteini offshore cég mögött, kinek a pénzén hízlalja magát Németh. Ezt a pénzt az emberek hitből Istennek adták, amit ő ellopott. Nemcsak a Hit Gyülekezetétől, saját híveitől, hanem Istentől is. Ha ez az ember csak egy kicsit is hinne, és ha ismerné Istent, ha érdekelné, mi lesz vele a túlvilágon, rohanva adná vissza, amit ellopott.

Akit az ATV megszerzésének részletei és bizonyítékai érdekelnek, itt megtalálhat egyben mindent. Ennek alapján egyértelmű, hogy a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának nyomozói nem végezték el a munkájukat és bűnpártolást követtek el. Aki kíváncsi arra, Németh Sándor milyen magyarázatot addott arra, amikor lelepleződött, hogy meglopta saját egyházát és híveit, lenyúlta az ATV többségi tulajdonát, az itt alul megnézheti Németh Sándor dadogását, amikor el kellett volna számolnia azzal, hogy ellopta a Hit Gyülekezete vagyonát, az ATV többségi tulajdonát.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések