Talán ha fél szavakból értjük meg egymást.

Ugyanazt a múltat felejtjük el. Ugyanazt a múltat nem felejtetik el, mert nap mint nap komcsik vagyunk. Vagy Sorosok, disznók, civilek, kompromittálódott „árokásók”.

Emlékszel a világnézet alapjai órára a középiskolában? Kádárt már akkor is utáltuk, most meg Kádár népe vagyunk.

Ott voltunk a pártkongresszus úttörőköszöntésén? Komcsik vagyunk tehát. Pedig Csillebércen harsogva röhögtük a minta mókus fenna fán-t. A félúton rekedt generáció vagyunk. Gyerekkorunk és jelenünk közé a múlt romhalmaza omlott. Jelenünk és jövőnk közé a hitehagyott önfeladás szilárdul betonkockákká.

Emlékszel?

Zánkán mi csókolóztunk, ajkunkról ki se fogyott a szomj a csók után. Mi 12 éves korunkban piros nyakkendőben Babi néni tánciskolájában tanultuk a csókot. Köpéssé mállott a nevelőtanár intése után, aki kamasz kollégistákat fogdosott az éjszakai ügyeletben.

Emlékszel, mi üvegcserepeket szórtunk a meggybefőttbe, amit a Szovjetunióba csomagoltunk nyári gyakorlaton. A Videotonból meg IC-t loptunk, hogy számítógépet építsünk. Így voltunk mi komcsik.

Hanyas vagy? 61-es?

Akkor te is a ruszki katonákkal csencseltél. Helikopterből ablakmosót színes tévéért, amit aztán leadtál a poltisztnek. Akit beszerveztek, nem csencselt, de ő is leadta a poltisztnek. Most mindketten maguknak nyúlják le a maradékot 2/3-os tahósággal.

Azt mondom Orbán, azt mondod, geci. Azt mondom Simicska, azt mondod, az is geci. Mi a kádári konszolidáció éveiben tanultuk meg egymást legecizni, a poltiszteket és a besúgókat.

Hanyas vagy? 61-es?

Akkor mi mindketten gyűlöltük a rendszert. Akkor mi mindketten örültünk az MK 25-ösnek és anyánk minden húsvétkor elmondta az áldás mellé, addig jó, míg Kádár él.

A nagypapa addig a szentmisén volt? Ott volt. De itthon hagyta a tanácsköztársasági kitüntetéseit. Egyre mélyebbre kerültek a fiókban. Ennyire volt ő is kommunista. Halála után a lánya dobálta ki a szemetesbe, nehogy a polgári demokraták kezébe kerüljön a magyarságvizsgán. Így rekedtünk meg a két rezsim között. Nekünk mindig volt valaki szégyelnivaló a családban, és később jöttünk rá, mi is azok vagyunk.

Ha azt mondod, Kongresszusi Központ, azt mondom, pártkongresszus. Ha azt mondod, ugyan az a Kongresszusi Központ, azt mondom, Gyurcsány utolsó segélykérése azokhoz a pénzügyi válság kirobbanásakor, akik később hátba szúrják.

A hátba szúrásban verhetetlenné nevelődtünk. Én szúrlak le téged, te leszúrod az én barátomat. Az én barátom leszúrja a te barátodat, a te barátod meg visszakézből szúr belém. Itt maradtunk örökké vérző és kiújuló sebekkel. Mert felejteni nem tudunk.

Réges-rég nem tudtuk, hogy zsidók is vagyunk. Idegenszívűek, hazaárulók, büdös komcsik, galíciai jöttmentek. Anyám antiszemita volt, apám zabigyerekként zsidó.

Nekünk mindig rosszat dobott a szerencsekerék. Ismét zsidók lettünk az antiszemitizmusban, pedig polgári csökevény voltunk az iskolai úttörőversenyen, így lettünk mi liberálbolsevik büdös komcsik.

Hanyas vagy? 61-es?

Ha azt mondom, apósom apja. Azt mondod, terelte a zsidókat. Ha azt modom, apósom, azt mondod, tudszocot tanító egyetemi tanár.

Közülünk sokat beszerveztek. Közülünk mindenkit beszerveztek. A rendszer beszervezett rendszerhű komcsijai voltunk, mert büszkén viseltük a vörös nyakkendőt, végig röhögtük a kongresszusi úttörőköszöntést és titokban megkeresztelkedtünk.

Ha azt mondod, Pannonhalmi Bencés Gimnázium, azt mondom, ezredes apám pártfegyelmije.

Ha azt mondod Brezsnyev, azt mondom tartóselem. Ha azt mondod, ellenforradalom, azt kérdem, akkor apám is pufajkás volt? Ha azt mondod, Pozsgay, azt mondom hazudott minden hullámhosszon. Még a népfelkeléssel is hazudott.

Hallottuk megtapsolni Cservenkánét, Papp Jánost és Biszkut, és hallottuk kifütyülni Gönczöt, Demszkyt és Kosáryt. Bácsikák és nénikék vastapsoltak, most mámoros ajakkal savaznának. Nekik ez a harc lesz a végső.

Mi az állandó konszolidáció hidegháborújában vesztettünk csatákat. Mi begyűrűztünk, cserearányromlottunk, áfásodtunk, eredeti tőkefelhalmoztunk, privatizáltunk, kisajátítottunk és Frank-hitelbe bódultunk. Legyen ön is milliomos, nemde? Az adósságban szügyig gázoló.

Az előttünk járók azt mondták, alkohol vagy Lipótmező. A mögöttünk jövők most azt mondják, fapados Londonba egy útra, vagy alámerülök.

Mi mindig alámerültünk, kibekkeltünk, sóvárogtunk és sunyítottunk.

Mi elhittük a 6:3-t, körutat torlaszolunk, ha a magyar válogatott kikap és kiesik, néma hallgatásba burkolózunk a cigányok elleni sorozatgyilkosságok idején.

Nekünk a múltba menekülés jelenti a jövőt. Nekünk a visszatérő régi az új.

Hanyas vagy? 61-es?

Ha azt mondod, egyetem, azt mondom, szochazás volt apám, és felvettek. Ha azt mondod Fordulat és reform, azt mondom, sokszorosítottuk. Ha azt mondom, Matolcsy is szerző, azt mondod, elvesztette közpénz jellegét.

Mi is láttunk mindent bombák zuhanása és robbanása nélkül. Itt zuhan mindannyiunk fejére a köztes állapot üszkössé égett boltozata.

Azt mondod, Berecz János. Azt mondom, Csehák Judit.

Azt mondod, Grósz Károly, azt mondom, Németh Miklós.

Azt mondod, Antall József, azt mondom, uramisten, nyertek.

Ebben a Parlamentben több volt az ügynök, mint a megmaradt nyilvántartottak száma.

Azt mondod, Horn Gyula, érzem az odaégett pörköltszagot a Köztársaság téri székház kiskonyhájában.

Minket kirúgtak az ország összes középiskolájából. Minket regionálisan tömbösítettek az egyetemi felvételin. Regionálisan tömbösítettek a bevonuláskor, és azt hazudtuk, nincsenek öngyilkos gondolataink. A gyengélkedőn meg kodeinnel szúrta magát a továbbszolgáló orvos. Azt is jelentették a poltisztnek, és repült a diplomája.

Hanyas vagy? 61-es?

Azt mondták nem vagy elég jó zsidó, majd a fülembe ordították, hogy büdös zsidó vagy.

A mi identitásunk üvöltve alakult. Nem beleszülettünk, hanem beleüvöltöttek.

Ugye mi a félszavakat sem tudjuk, mit hazudjunk a gyerekeinknek.

Megtanultuk ezt a leckét. Nem lettünk azok, amivé gyerekeinket szeretnénk.

Gyerekeink angolul, németül és franciául mondják fel az állampolgári ismereteket új hazáikban. A szüleik remegve kisérik őket a reptérre, ahogy gyerekként ott álltak az 56-os disszidensek között. Azok a disszidensek meg gyerekként a kitántorgók mellett a Mária Valéria nyomortelepről.

Ebből az országból mindenki kitántorgott, meghasonult, lapított, beszervezték, gmk-t alapított vagy Ibizára jutott füvet szívni, szem volt a láncban, és az is maradt. A Dunába lőtték, az életben maradtak meg koalícióért könyörögnek, hogy leváltsák a fennállót.

Mi félszavakat hazudunk a gyerekeinknek, hátha nem hallják ki belőlük. De ők csomagolnak, elmennek, és a Skype-on nagyot hallgatnak szüleikre fülelve, mert nem értik már a félszavas igazságokat mögöttük a félszavas hazugsággal. Ha azt mondja Vona, Heller a válasz rá.

Ha azt mondod, Spinoza, azt hazudom, a cél szentesíti az eszközt.

Ha azt mondod, megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt. Azt mondom, a jövő bűne réges-rég elkezdődött.

Nekünk itt nem kell élnünk, és halnunk sem.

Voltunk mi reménység, mi lettünk a számkivetettek. Mi voltunk az ígéret, és lettünk megtűrtek.

Voltunk mi lobogó, és lettünk pislákoló.

Mi voltunk az Orion űrhajó, és most agyonnézzük a Terápiát.

Mi cinikusak lettünk, és dízelt lopunk a kompba, hogy visszatérítsük.

Mi hitehagyottak lettünk, és bízunk, hogy talán mégse.

Mi újra köztársaságot akarunk, de egymást döfnénk ismét hátba. Titkon őszirózsás forradalom után vágyakozunk Károlyi szobrának kihült helyén Tisza István vasba facsart szobrát bámulva.

Mi Gyurcsány és bandája lettünk a gyerekeink szemében. Mi, a bolsizsidóliberálgyurcsánybanda megragadtuk a pillanatot, és ugyanolyan bűnösök lettünk, mint apáink a szemünkben, mint az ő apáik a szemükben, és a dédapák a nagyapák szemében a Vereckei-hágóig.

Mi Wass Albert és Fischer Iván nevét mormoljuk. Az egyiket suttogva, a másikat harsányan. Demokráciát hazudunk a félelemből és diktatúrát suttogunk ugyanabból a félelemből.

Megtanultuk József Attilát, Illyést és Bródyt.

Megtanultuk, hogy apám, ezek ugyanazok, és ingyenkonyhát nyitunk a hárommillió koldus országának. Megtanultuk, hogy egyedül nem megy. Megtanultuk, hogy nem egyedül semmiképpen nem megy. Ismét a Katonába járunk, és a kaposvári Csiky romjait látjuk.

Nekünk Mohácsunk van és Őszödünk. Nekünk Mohács kell és Őszöd.

Hanyas vagy? 61-es?

Itt maradtunk megbújva, kitántorogva, pályaelhagyóként, sorba állva az utolsó kapcsolóért. Itt maradtunk kollaboránsként, és elmenekültünk hazátlanként. Itt maradtunk közmunkásként kuncogó krajcárért. Itt maradtunk a rendszer foglyaként ismét fát lopva a ferencvárosi pályaudvaron.

Mégis megmaradtunk. Mi lettünk az átmenet zavaros évei. Mégis megcsimpaszkodtunk. Mint egy Laokoón-csoporton egymás húsát marcangolva, kihűlt álmaink ingyenkonyháján dideregve lettünk ismét szem a láncban.







HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here