Mit adott nekünk a demokrácia? – tették fel a kérdést a magyarok már 1994-ben, amikor a dölyfös és komikus Antall- majd Boros-kormány dicstelen kísérlete totális kudarcba fulladt, ám a darutollas demokrácia mégiscsak létrehozott valami, megfelelő távolságból normális országra emlékeztető alakulatot, mivel a kezdeti nehézségek biztos tudatában az MDF képes volt elfogadni az SZDSZ segítségét és együttműködését, így aztán elsőre nem lett az, ami mostanra igen: operett díszletek közt egy kizárólag hülyéknek felépített rezervátum, nemzeti dohányboltokkal és röhejes lovagrendekkel.

A bérek azonban nem érték el az osztrák minimumot, megjelent a munkanélküliség és állandósult, a terülj, terülj nem terült, csak a meló és a csóróság, ilyeténképpen a bevezetőben feltett kérdésre a magyarok jelentős többsége azt válaszolta, hogy semmit, ide veled megszokott szocializmusunk, gyere vissza, Horn Gyula, és hozd magaddal vissza a kádárizmus akolmelegét!

Horn Gyula visszajött, de az SZDSZ megint bezavart, így aztán még a gazdaság sem omlott reá a hirtelen újra népszerű Magyar Szocialista Pártra, a munkanélküliség és a csóróság maradt, a magyarok tehát megint csak elgondolkodtak, és a kérdésre, miszerint mit adott nekünk a második majdnem szocializmus?, azt válaszolták, hogy semmit, és mentek tovább.

Az illiberális demokrácia első kísérlete szintén megbukott, talán nem volt elég a nemzetiszínű pántlika a viszonylag normális, eleinte Chikán Attila által irányított gazdaságon, aztán a metadinamikus Medgyessy Péter, a baloldal rendszeresen megújító Gyurcsány Ferenc, és jelenünkhöz érve, a teljes fényében pompázó illiberális Orbán Viktor. Most tehát éppen azt kérdezik maguktól az egyre fáradtabb és megviseltebb magyarok: no, de mit adott nekünk az illiberális demokrácia?

Nem arról van szó tehát, amiről egyes elemzők értekeznek, hogy a nép mindig elköveti ugyanazokat a hibákat, újra és újra belepisil ugyanabba a folyóba és belelép ugyanabba a filozófusba, hanem éppen ellenkezőleg: kíváncsisága és kísérletező kedve által hajtva, hajszolva, megy előre, egyre csak följebb, de nagyon. Előre és följebb.

A határ a csillagos ég, ami néha vörös csillagos, néha kaszás keresztes, néha az Unió csillagai ragyogják be, néha a fordított pentagramma, de a mozgás letagadhatatlan. Megyünk bele a jövőnkbe, ami csak a miénk.

Ennek ellenére is érezhető egy furcsa várakozás a haladó értelmiség és a vele szövetséges baloldali munkásság részéről, hogy ezúttal másképp lesz, mert a tömegek bölcsessége majd nem előre, hanem egy kicsit visszalép, hogy aztán onnan előre, de nagyot. Konkrétan: a Fideszből kiábrándult szavazók a szocialistákat és szövetségeseiket választják, mert rájönnek, hogy a Fidesz rossz, de az MSZP nem annyira rossz, hiába próbálkoztak velünk már háromszor, hiába építettek sok kilométernyi autópályát, óvodát és tizenharmadik havi nyugdíjat. De a nép haladni akar, a történelem kerekét forgatni a megfelelő irányba.

Nem jött be a demokrácia, a szocializmus, a majdnem demokrácia, a majdnem szocializmus, de még az illiberális demokrácia sem, mert túl liberális volt, jöjjön tehát az egyáltalán nem liberális, nemdemokrácia, azt majd biztos tök jó lesz, meg nem is próbáltuk mostanában.

Lopnak a politikusok, mert túl nagy a szabadság.

Valahogy ez a tétel ragadt be a szavazók agyába, tökéletesen félreértelmezve a jelent, jövőt és múltat. Nem azért rossz nekünk, mert szabadságunk folyamatos csorbítása mellett az elit saját szabadságát folyamatosan növeli, de úgy, hogy olyat még nem láttak az EU-ban, hanem azért rossz nekünk, mert még mindig túl szabad a másik, a szomszéd, a meleg, a cigány, a bevándorló, a nő, a drogos és az egyetemista, és ha majd nekik rosszabb lesz, akkor nekünk jobb, mert mi magyarok vagyunk, nem melegek, cigányok, egyetemisták, drogosok, nők, hanem büszke magyarok, akikért már nem áll ki senki sem ebben az Európai Unió által terrorizált országban, csak a szélső jobb. De ők aztán nagyon.

A demokrácia átláthatatlan, mindenféle bizottságok, szervezetek és pártok, állandóan csak a szócséplés, a széthúzás, a vita, bezzeg a diktatúrában egyszerűség és szépség uralkodik, csak egy segg van, nem kell taktikázni.

Van, aki mindig rosszul választ. A nő, aki mindig olyan férfihez megy feleségül, aki veri. Van, aki megpróbál fejlődni, mindig újabb és újabb, de változatos csapdákba lép. A legritkábban az történik meg, hogy valaki a második kudarc után úgy dönt, hogy visszamegy az elsőhöz, mert ugyan a Béla kicsit kövér és elég keveset keres, de mégiscsak vannak pozitív tulajdonságai, például szép a szeme. Na, az az, ami nem lesz.

 

 

3 hozzászólás : Para-Kovács Imre: Világraszóló magyarok

  1. emigrant

    June 3rd, 2015

    Végre megint hozzászólhatok, és elmondhatom így kerek perec a Para szemébe, hogy ez igen! Para for president!

    Reply
  2. Billy

    June 4th, 2015

    Ilyen véleményeket a klubrádióban is szeretnénk hallani, vagy ott tilos? 🙂

    Reply
  3. Mozigepesz

    June 5th, 2015

    Heltai Jenő: Szabadság

    Tudd meg : szabad csak az, akit
    Szó nem butít, fény nem vakít,
    Se rang, se kincs nem veszteget meg,
    Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
    A látszatot lenézi, meg nem óvja,
    Nincs letagadni, titkolni valója.

    Tudd meg : szabad csak az, kinek
    Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
    Aki üres jelszókat nem visít,
    Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
    Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
    Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

    Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
    Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
    Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
    S embernek nézi azt is aki pőre.
    Tudd meg : szabad csak az, aki
    Ha neve nincs is, mégis valaki,

    Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
    Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
    Van mindene, ha nincs is semmije,
    Mert nem szorul rá soha senkire.
    Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
    Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,

    Vállalja azt, amit jó társa vállal,
    És győzi szívvel, győzi vállal.
    Helyét megállja mindég, mindenütt,
    Többször cirógat, mint ahányszor üt,
    De megmutatja olykor, hogy van ökle….
    Szabad akar maradni mindörökre.

    Szabadság ! Ezt a megszentelt nevet
    Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd !
    Tudd meg : szabad csak az,
    Aki oly áhítattal mondja ki,
    Mint Istenének szent nevét a jó pap.
    Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.

    Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
    És lelki béklyó többé nem szorít.
    Hiába őrzi porkoláb s lakat,
    Az sose rab, ki lélekben szabad.
    Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
    Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

    Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
    Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
    Ott van csupán, ahol szavát megértve
    Meghalni tudnak, és élni mernek érte.
    De nem azért dúlt érte harc,
    Hogy azt csináld, amit akarsz,

    S mindazt, miért más robotolt,
    Magad javára letarold,
    Mert szabadabb akarsz lenni másnál.
    A szabadság nem perzsavásár.
    Nem a te árud. Milliók kincse az,
    Mint a reménység, napsugár, tavasz,

    Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
    Ráönti illatát a szomjazó világra,
    Hogy abból jótestvéri jusson
    Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
    Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
    Nincs még szabadság, éget még a seb.

    Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
    Te sem vagy még szabad, te is csak…
    Gyáva rab vagy.

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)