2024, október8, kedd
KezdőlapMagyarországPolitikai megrendeléseket teljesítenek a bírák

Politikai megrendeléseket teljesítenek a bírák

-

(A képen egy menekült próbál Magyarországon keresztül átjutni Európába. Aki erre képes, nem terrorista, hanem menekül. Akinek e kép láttán nem esik meg a szíve, az szörnyeteg.)

AN

Az közismert tény, hogy Magyarországon megszűnt a hatalmi ágak szétválasztása és felszámolták a jogállamot. A magyar bíróság irányítását átvette a Fidesz egyik pártkatonája, a kollégiumi maffia egyik tagja, Szájer József felesége, Handó Tünde. A bíróságokat megtizedelték, nyugdíjazásra hivatkozva tisztogatást hajtottak végre, hogy pártkatonákat ültessenek a bírói székbe. Megváltoztatták a törvényt, és lehetővé tették, hogy a nekik fontos ügyeket az általuk kiválasztott bíró tárgyalja.

A bíróságok erős politikai nyomás alatt működnek. A beépített pártkatonák mellett a tisztességes bírák igyekeznek pártsemleges és jogszerű döntéseket hozni. A bíróság egészének működését azonban semmi nem mutatja jobban, mint a menekültügyekben felállított rögtönítélő bíróságok által hozott ítéletek. Tisztességes bíró el sem vállal olyat, hogy néhány óra, vagy akár egy-két nap alatt dönt egy ember sorsáról, méghozzá bizonyítékok nélkül, a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog elemi feltételei nélkül.

Orbán előre megmondta, ki lehet menekült és ki nem. Kijelentette, hogy aki Szerbiából érkezik, az már nem lehet menekült, mert Szerbia biztonságos hely. Csakhogy a nemzetközi egyezmények szerint nem az dönti el, hogy valaki menekült vagy nem, hogy melyik országot érintette utoljára, vagy melyik országból lép be Magyarországra, hanem az, hogy a saját hazájában veszélyben van-e az élete. Ha nem így lenne, akkor minden ország csak szomszédos országból fogadhatna be menekülteket, kizárólag akkor, ha egy szomszéd ország nem biztonságos hely. Ez ellentmond minden jognak.

Felháborító, és az egész bírói karra nézve szégyenletes, hogy vannak magyar bírák, akik elvállalnak politikai megrendeléseket. Ezek a gyors ítéletek megalapozatlanok, törvénytelenek, a nemzetközi jogba ütközők, és Orbán személyes megrendelésére születtek. Ezek a bírók maguk is törvénysértők, törvénytelen eljárásban született ítéleteket hoznak, amelyek ellen a kérelmező nem fellebezhet, a jogorvoslat lehetősége fizikailag korlátozott. Az ítéletet magyar nyelven veszik kézbe, nincsenek védők, nincsenek tanúk, nincsenek bizonyítékok. Hogyan működhet így egy bíróság?

Orbán rendszere eddig is nyilvánvalóan önkényuralmi rendszer volt. Egy jogilag körbebástyázott fasiszta diktatúra, amely eddig nem szorult arra, hogy saját népével szemben erőszakot alkalmazzon. Ezt most megteszi másokkal, mert az ilyen diktatúrák nem tudják elkerülni az erőszakot, éhesek rá. A rendszer diktatórikus jellege azonban most nyilvánvaló lett azok számára is, akik eddig ezt nem fogadták el. Ilyen bíráskodás szabad országban és független bíróság esetében nincs. Ez diktatúra.

A magyarokra jellemző, hogy hidegen hagyja őket minden törvénysértés és igazságtalanság, ami másokkal történik. Nem jut eszükbe, hogy ha a menekültekkel kapcsolatban Orbán felállíthat egy ilyen rögtönítélő bíróságot, amely a törvényesség legkisebb látszata nélkül hozza meg az Orbán által megrendelt ítéleteket, akkor ez velük is megtörténhet. Eljön a pillanat, amikor nem lesz elég a gyűlölet, amelyet Orbán valakik ellen fordít, amikor majd nem lesz mit enni, amikor már nem lehet mit tenni, és a nép a diktatúra tolvaj kevély urai ellen fordul. A menekültekkel szembeni törvénytelen eljárásnak most örvendező magyarok akkor ugyanennek a törvénytelen bíráskodásnak lesznek az áldozatai.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések