2024, október11, péntek
KezdőlapVilágSátrak Varsóban a parlament és a legfelsőbb bíróság előtt

Sátrak Varsóban a parlament és a legfelsőbb bíróság előtt

-

A lengyelek hosszan tartó ellenállásra készülnek, ha a köztársasági elnök – élve vétójogával – nem állja útját a független igazságszolgáltatás felszámolásának. 

A lengyel parlament felsőháza (szenátus) illetékes bizottsága módosítás nélkül terjesztette (volna) a szenátus elé elfogadásra a legfelsőbb bíróságról szóról törvényt. Ez eddig mégsem sikerült, mert a párt egyik szenátora módosító indítvánnyal lepte meg párttársait. Lehetséges, hogy ezért nem kerülhet még pénteken a szenátus elé a törvény. Közben egész Lengyelországban tüntetni készülnek az igazságszolgáltatás „reformját” ellenzők, akik szerint a kormányzó Jog és Igazságosság Párt (PiS) puccsot hajt végre a bíróságok és a bírók függetlensége ellen, felszámolni készül a jogállamot.

A parlament és a legfelsőbb bíróság épülete előtt felverték a tüntetők az első sátrakat, jelezve, hogy nem adják fel a harcot a törvény ellen. Közben elterjedt a hír, hogy a szerdán egyszerűen szabadságra utazott lengyel köztársasági elnök hamarosan találkozik a legfelsőbb bíróság hivatalban lévő elnökével. A tüntetőket nem tántorította el, hogy Duda nyári rezindenciájára utazott. Pénteken ott is megtalálták és ezrével vonultak fel a városban, hogy a törvények vétóját követeljék az elnöktől.

Andrzej Duda korábban törvénytervezetet nyújtott be a már elfogadott két törvénnyel kapcsolatban, amelyben 4/5-ös többséghez kötné a bírókat kinevező és visszahívni hivatott bírói tanács egyes tagjainak kinevezését. Mivel ez csak a tagok mintegy felét érintené, a többieket változatlanul kineveznék, illetve hivatalból kerülnének a posztjukra, az ellenzék nem tulajdonít jelentőséget a módosításnak, mert az nem érinti az új szabályozás lényegét.

Közben a legkülönfélébb társadalmi szervezetek követelik a köztársasági elnöktől a vitatott törvények megvétózását, köztük a Lengyel Tudományos Akadémia vezetősége és a külföldi, nemzetközi bíróságokon dolgozó lengyel bírók is. Egyelőre nem világos Andrzej Duda álláspontja, de eddig – egy kivételével – minden esetben jóváhagyta a pártja által megszavazott törvényeket, így – nagy valószínűséggel – ez ezúttal sem lesz másképpen. Az ellenzék már korábban jelezte, hogy – amennyiben parlamentáris úton nem tudja megakadályozni a törvény elfogadását – más, akár drasztikus eszközök alkalmazásától sem riad vissza a jogállamiság és a demokrácia védelmében, amiért a felelősséget a kormányra hárítja.

A lengyel fejleményeket nagy figyelemmel kíséri az egész világ. Az EU már korábban jelezte Varsónak a legszigorúbb szankciókra kell számítania, ha felszámolja az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma is aggodalmának adott hangot az üggyel kapcsolatban. Lengyelország szavazati jogának esetleges felfüggesztése kapcsán az EU-ban, rendre elhangzik, hogy a kérdésben Magyarország vétójára lehet számítani. Ezzel összefüggésben gyakran emlegetik a két országot együtt, mint amelyekkel szemben Brüsszelnek határozottan fel kellene lépnie végre.

Az egykori lengyel kormányfő Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke egy tévéinterjúban arról beszélt pénteken, hogy a PiS törekvése mögött a bíróságok fölötti hatalom megszerzésére – nem kizárt – Jarosław Kaczyński személyes bosszúja húzódik meg ellene. A PiS elnöke ugyanis szentül meg van győződve, hogy ikertestvére halálát nem egyszerű repülőgép szerencsétlenség okozta az oroszországi Szmolenszk mellett, hanem az akkori lengyel kormányfő Donld Tusk és Vlagyimir Putyin orosz államfő összeesküvése áll az esemény hátterében. Kaczyński már eddig is megpróbálta rögeszméjét bírósági útra terelni, de eddig azzzal kudarcot vallott.

Zsebesi Zsolt







25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések