2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországSoros György ugyanolyan magyar, mint Orbán

Soros György ugyanolyan magyar, mint Orbán

-

Orbán a március 15-i beszédében azt mondta: „most hazaküldjük Gyuri bácsit is a hálózatával egyetemben. Arra kérünk, menj vissza Amerikába, és boldogítsd inkább az amerikaiakat!”

A félreértések elkerülése végett szeretnénk leszögezni, hogy Soos György ugyanolyan magyar, mint Orbán Viktor, ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik, mint Orbán. Ő nem letelepedési kötvénnyel vette a magyar állampolgárságát, mint azok, akik lefizették ezt a bűnszervezetet. Soros György előbb volt magyar állampolgár, mint Orbán.

Az semmit nem jelent, hogy külföldön él, mert ez a bűnbanda a statisztika miatt még azt sem teszi lehetővé, hogy valaki végleg kivándoroljon, nem lehet leadni a személyit és a lakcímkártyát, és nem lehet végleg távozni ebből az országból, mert aki kivándorolt, azt is ugyanolyn magyarként tartják nyilván, mintha csak ideiglenesen lenne távol.

De a magyar állampolgárság – mint azt az állatgyilkos keresztény Semjéntől tudjuk – nem lehet kétféle, nem lehet semmiféle megkülönböztetést tenni. Orbánnak nincs joga egyetlen magyar állampolgárt, egyetlen magyart, Soros Györgyöt sem elküldeni, hazaküldeni pláne nem, mert Soros György magyarként otthon van Magyarországon, ha tetszik Orbánnak, ha nem.

Orbán különösen nem küldhet el egy magyart sem Magyarországról, mert a világnézete más, más a politikai felfogása, más ideológiát vall, vagy más véleménye van az Orbán-kormányról, mint Németh Szilárdnak. Az különösen érdekes, hogy Orbán nemcsak Soros Györgyöt, hanem a „hálózatát” is elküldi az országból. Akiket Orbán Soros „hálózatának” nevez, azok nemcsak magyar állampolgárok, hanem Magyarországon is élnek.

Ez azt jelenti, kedves felcsúti futballista barátunk, hogy akinek nem tetszik a pofája, akinek más elképzelése van a világról, aki nem tartozik az Orbán család maffiájába, azt kiutasítod az országból, elvitatod a jogát, hogy magyar legyen, Magyarországon éljen? Ki vagy te? A magyar nép nemcsak Orbán-hívőkből áll, és aki nem Orbán-hívő, azt te nem utasíthatod ki.

Sőt, megbélyegezni sem lehet senkit ennek alapján, kitagadni a nemzetből, a becsületes és rendes emberek világából. Nem Orbánnal azonos Magyarország. Nem te vagy a magyar nép. Nem te vagy Magyarország, nem te vagy a magyar nemzet, és nem is szűkítheted le a magyar nemzetet azokra, akik politikailag melletted állnak. Akiket le tudsz fizetni vagy be tudsz csapni.

Soros Györgynek ugyanannyi köze és joga van Magyarországhoz, mint neked. Semmivel sem kevesebb. Joga van például ahhoz is, hogy ne tűrje ezt a sok aljas hazugságot és az uszítást, amit folytatsz a személye ellen. Egyetlen állítás sem igaz. Nincs Soros-hálózat, hanem magyar polgárok vannak, magyar civilszervezetek, akiket bárki támogathat, még Soros György is. Soros György nem akar betelepíteni Magyarországra senkit.

Orbán kisajátította Magyarországot, a sajátjának tekinti, amihez senki másnak nincs köze. Aki ezt kétségbe vonja, az takarodjon az országból, mert ha nem, akkor elégtételt gyakorol rajta. Mi ez? Ki ez? Ki hatalmazta fel erre ezt a paprikajancsit, köztörvényes bűnözőt? Azzal számoljon el Orbán, a lánya, az apja, a veje, a testvére, a felesége, az egész pereputty, amit a magyar néptől elloptak. Kinek a pénze az, amit Mészáros Lőrinc kezel? Erről beszélj, öcsi.

Soros György csak adott ennek az országnak, te meg csak loptál a családoddal együtt. Széchenyi óta senki nem adott ennek a nemzetnek annyit, mint Soros György, méghozzá a saját pénzéből. Te meg mindent az adófizetők zsebéből fizetsz. Soros György annyit tett a magyar demokráciáért és szabadságért, a magyar kultúráért, mint senki más kétszáz éve, te pedig csak romboltad. Te akarod elküldeni őt Magyarországról? Jobban otthon van, mint te.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések