2024, július13, szombat
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekSzoboszlai jobban érdekli a magyarokat, mint az ÁVH feltámasztása

Szoboszlai jobban érdekli a magyarokat, mint az ÁVH feltámasztása

-

A Titanic utasaihoz hasonlóak a magyarok, akik a brazilok Montenegro (!) elleni fényes győzelem mámorában élnek, miközben Orbán a „szuverenitásvédelmi törvénycsomaggal” megásta a sírjukat, s lefektette a nyílt totális diktatúra alapjait. Feltámasztva az egykori ÁVH-t: a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) az ÁVH és a Gestapo megfelelője, politikai titkosrendőrség, mindenek fölött álló szervezetként a nyílt fasiszta terror intézménye lesz.

A magyarokat ez nem érdekli, leköti a figyelmüket a futballcirkusz, és mindennél fontosabb nekik, hogy az ország futballválogatottja pótselejtező nélkül (!!!) kijutott egy olyan Európa-bajnokságra, amelyre minden második ország válogatottja bekerül. Bravúr lett volna nem bejutni, de ez minden mást felülír. Orbán erre a célra szállta meg, sajátította ki, foglalta el, és pusztította le a magyar futballt, megszüntetve a piaci viszonyokat. A sikert az európai nyugati klubokban játszó játékosoknak köszönheti, de propaganda céljára használja.

Így esett meg, hogy ezekben a napokban Szoboszlai Dominik, a jelenlegi legjobb magyar futballista, fontosabb a magyaroknak, mint saját sorsuk, jövőjük, a szabadságuk. Már ott tartanak, hogy Szoboszlai Aranylabdájáról álmodoznak, mert Montenegrónak (!!!) rúgott két gólt. Mert egy magyar Aranylabda helyreállítaná a magyar önbecsülést, a dicsőséget, amit a magyar történelem a nemzet rossz döntései és habitusa miatt megtagadott tőlük. Nem tudják helyén kezelni, elválasztani egymástól a dolgokat.

Nem számít a magyar oktatás tönkretétele és katasztrófája, nem számít az egészségügy, ahol teljesen feleslegesen meghal az anyjuk, az apjuk, ők maguk, nem számít a lerabolt és kifosztott ország, a korlátlan hatalom visszaélései, az emberi jogok lábbal taposása, a sajtó szabadságának felszámolása, a leválthatatlan fasiszta diktatúra, náci propaganda, semmi. A magyar futballdicsőség, pláne egy magyar Aranylabda hiú reménye mindennél fontosabb.

Azt mondani sem kell, hogy ezzel ártanak a legtöbbet Szoboszlainak, akivel idő előtt hitetik el, hogy a világ legjobb játékosa a Montenegrónak (!!!) lőtt két góljával. Lehetne még az, amihez sok munka, alázat, kitartás kell, nem büszkeség és elszállás. Messinél nagyobbnak tartják, ami nemcsak nevetséges, hanem rendkívül káros is, leginkább neki. A magyar nemzeti büszkeség, ha még nincs is alapja, előre ünnepel és felülír mindent.

A szomorú az, hogy azok a nacionalisták, akik a magyar válogatott „törzsszurkolóinak” nevezik magukat, és fekete pólóikkal a legsötétebb ideológiákat hirdetik, akiket már alig lehet megkülönböztetni a válogatott egyéb szurkolóitól, pontosan tudják ezt. Tudják azt, hogy ezek a felfújt futballsikerek mit pótolnak, mit erősítenek, mit lepleznek el, politikai tartalom van a felfokozott nemzeti hisztériában, aminek része a propagandaválogatott.

A szándékosságot mutatja, hogy nem elég, ha ők ebbe a hazugságba ringatják magukat, belekényszerítenek mindenkit. Falhoz állítják az ellenzéket, hogy a futball miatt nekik is a legsötétebb nacionalizmus híveinek kell lenniük, különben nem magyarok. Aki Orbánnak a magyar nép számára állított csapdájába nem sétál bele, az nem magyar. Rajtunk kívül talán senki nem merte vállalni, hogy mi elhatárolódunk ettől, mi Orbán ellen szurkolunk.

A Liverpool magyar sztárja is ennek eszköze, aki ezt nem veszi észre. Így tesznek tönkre mindent, mindenkit, így rántanak le a sárba minden tehetséget, minden valódi lehetőséget. Így teszik tönkre saját országukat is, ahogy az orruknál fogva (a nacionalista érzelmeiknél fogva) lehet vezetni és becsapni őket. Nem tudják a helyén kezelni a sportot, a „sikert”, s képtelenek azon túl látni, az ország sorsát, saját jövőjüket mérlegelni, ettől elválasztani. Vedelik a pálinkát, lábuk előtt hever a világ (Montenegro). Mindenki fölött állnak. Siralmas.

Aztán, amikor megint koppannak, jönnek a különböző trianonok, akkor megint más lesz a hibás. Mindenki tehet róla, csak ők nem. Amerika, Brüsszel, EU, zsidók, összeesküvők, a liberálisok, az emberi jogvédők, Soros, csak nem a magyarok, nem a magyar fasiszták, nem a magyar nácik, nacionalisták, antiszemiták, önsorsrontó képmutató hazudozók. Az lesz ebből a legkisebb baj, ha (nekik is köszönhetően) Szoboszlai nem lesz aranylabdás.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések