Trump újabb bizonyítékát adta elnöki alkalmatlanságának. A Washington Post szerint Trump Lavrov orosz külügyminiszterrel és Kislyak orosz nagykövettel és orosz kémfőnökkel való találkozóján szigorúan titkos államtitkokat kotyogott ki az oroszoknak.

A Post szerint Trump részletesen tájékoztatta Lavrovot és Kislyak-ot arról, hogy az ISIS hogyan reméli a hordozható számítógépeket, laptopokat repülőgépek felrobbantására használni. Trump állítólag dicsekedett az oroszoknak a jól értesültségével. Trump olyan információkat is megosztott, amelyeket egy szövetséges ország hírszerzésétől kapott, s még annál is többet elmondott az oroszoknak, mint amennyit saját szövetségeseivel közölt.

Az információk szerint olyan államtitkokról van szó, amelyeket még az amerikai kormányon belül is titkosan kezeltek. A partner titkosszolgálat nem adott engedélyt arra, hogy a titkot Trump megossza az oroszokkal. Ez elvághatja az együttműködést olyan szolgálatokkal, amelyek az Iszlám Állam legbelső köreiből szereznek információkat. Ez Amerikára nézve végzetes lehet. Trump a találkozón elszakadt a forgatókönyvtől, és elkezdett dicsekedni a laptopos támadásokkal kapcsolatos információival, és részleteket mondott az oroszoknak.

Amerikai tisztviselők és hírszerző források aggodalmukat fejezték ki, ahogy Trump kezeli az érzékeny információkat, aminek súlyos következményei lehetnek. Azt állították, hogy egy olyan információáramlás, amely betekintést nyújtott az Iszlám Államba, megakadályozhatja az Egyesült Államok és szövetségesei azon képességét, hogy észlelni tudják a jövőbeli fenyegetéseket. Trump dicsekedett Lavrovnak, mint egy kisgyerek, hogy milyen hatalmas információkat kap. A legaggasztóbb a tisztviselők szerint, hogy Trump megnevezte a várost az Iszlám Állam területén, ahol az amerikai hírszerző partner észlelte a fenyegetést.

Elvileg az elnök bármit feloldhat a titkosítás alól, ezért nem biztos, hogy törvénytelenséget követett el, a Washington Post szerint. Viszont annak van bizonyos formai kelléke, nem úgy van, hogy amit az elnök kifecsegett az ellenségnek, az ezáltal fel van oldva a titkosítás alól.

Áprilisban a CNN először arról számolt be arról, hogy az amerikai hírszerző és bűnüldöző szervek úgy vélték, az ISIS és más terrorista szervezetek új módszereket fejlesztettek ki a robbanóanyagok forgalomba hozatalára a laptopok és más elektronikus eszközök számára, hogy elkerüljék a repülőtéri biztonsági szűrési módszereket. Az amerikai hírszerzés arra a következtetésre jutott, hogy a terroristák kifinomult repülőtéri biztonsági berendezéseket kaptak, amelyek lehetővé tették számukra, hogy teszteljék, hogyan lehet hatékonyan elrejteni a robbanószereket az elektronikus eszközökben.

Trump az információk átadásával veszélybe sodorta a NATO kémeket, akik az információt megszerezték. Olyan részletekről beszélt az oroszoknak, amelyek eljuthatnak a Hezbollah, és az Irán által támogatott más terrorista szervezetekhez. A CNN szerint a Washington Post információja amerikai hírszerzési forrásokból származik. Azt nem lehet tudni, hogy honnan szereztek tudomást az Ovális Irodában elhangzott információkról, ahol csak Trump néhány embere volt jelen, de az információ konkrét és megbízhatónak látszik.

A republikánusok is nyugtalanok, annak ellenére, hogy a Fehér Ház tagad és vélhetően hazudik szokásos módon. A nemzetbiztonsági főtanácsadó rendkívüli tájékoztatót tartott, és hamisnak nevezte a Washington Post információját. Állítása szerint Trump a két országot egyformán fenyegető terrorveszélyről beszélt. Mindezt nehéz elhinni egy olyan embernek, aki még talán életében nem mondott igazat, az elnöksége pedig a hazugságok hosszú sorozata. McMaster a tájékoztatón egyetlen kérdésre sem válaszolt.

A tájékoztató érdekessége, hogy McMaster lebuktatta Trumpot, miközben cáfolni akart. Azt állította, hogy az oroszokkal való találkozón nem hangzottak el részletek a forrásokat és az információü megszerzésének módszerét illetően. Ilyet azonban a Washington Post soha nem mondott. Ezt csak ők tudják, például McMaster, aki szintén jelen volt a találkozón. Egy volt KGB-s kém szerint Trump és adminisztrációja inkompetens, már az Ovális Irodára vonatkozó biztonsági előírásokat is megszegték, ahogyan a két oroszt fogadták.

Ez a legújabb botrány rendkívül súlyos, a legsúlyosabb vétek, amit egy elnök elkövethet. A szenátus igazságügyi bizottságának vezetői szerint ezt rendkívül komolyan kell venni. Az elnök tartozik egy magyarázattal az amerikai népnek, nem elegendő, hogy csak letagadja. Ki kell derülnie az igazságnak, és meg kell állapítani a felelősséget. A Fehér Ház egy lefelé tartó spirálban van, naponta botrányok sorozata követi egymást.

Szakérők szerint ebből nemzetbiztonsági kérdést kell csinálni. Ha igaz, amit a Washington Post írt, és eddig minden információjuk igaznak bizonyult, akkor amerikaiak életét sodorta Trump veszélybe. Részben a hírszerzés embereit, részben a repülőjáratokon utazók életét. A legrosszabb forgatókönyv az, hogy Trump alkalmatlansága a terrorizmust segíti, s utána arra hivatkozva akarja a rasszista rendeleteit alátámasztani, hogy „ő megmondta”.

A republikánusok megosztottak, de egyre többen vélik úgy, hogy nem pártpolitikai kérdést kell a Trump körüli botrányokból csinálni, hanem az amerikai érdekeket kell szem előtt tartani és minden ügyet független vizsgálatnak kellene kiderítenie. Trump Clinton botránya kapcsán azt állította, hogy Clinton alkalmatlan az elnöki posztra, mert a privát szerverét használta levelezésre, ezzel államtitkokat, titkos információkat veszélyeztetett. Most Trump pedig egyszerűen elmondta az államtitkokat az oroszoknak, az Egyesült Államok legnagyobb ellenségének. Ezt írta Trump Clintonról és a titkos információkról: