Tévedtünk, amikor nemrégiben azt gondoltuk, hogy az MTI legalább egy bűnügyi hír kapcsán képes nem becsapni az olvasókat. Tévedtünk, amikor mi is azt írtuk, amit sokan mások, hogy – az akkor még meg nem nevezett, ám utóbb Karesz atyaként ismertté vált Gál Károly plébános – a lelkiismeretére hallgatva vallotta meg bűnét főnökének, Udvardy György megyéspüspöknek. Azért említette neki, hogy egy fiatal fiúval volt meg nem engedett kapcsolata, mert nem bírta a rá nehezedő lelki terhet, és ezért kérte, hogy mentsék föl a papi szolgálat alól.
Mindebből azonban csak annyi volt igaz, hogy Karesz atyának vaj van a fején. Nem is kevés. Ugyanis nem önszántából ment el feletteséhez, hanem azért, mert nem tehetett mást. Kitört a botrány és akkorára terebélyesedett, hogy már nem lehetett a szőnyeg alá söpörni. Több szülő tett ugyanis feljelentést Karesz atya ellen, rendőrségi vizsgálat is indult.
A plébános úrnak tehát az egyház állításával szemben, nem a lelkiismerete szólalt meg. Ha csak a „lelkiismeretére” hallgat, és nem lettek volna fenyegető kényszerítő körülmények – lásd még nyomozás -, akkor még ki tudja, meddig molesztálja a gondjaira bízott fiatal fiúkat. Ha nem indul vizsgálat, Karesz atya lelkiismerete sem szólalt volna meg. És akkor Udvardy megyéspüspök még mindig hallgatna, mint a sír.
Sok ilyen ügy lehet az egyházon belül, és sok ügyet tussolnak el a paptársak, egészen addig, ameddig megtehetik. Mert a megfélemlített és lelkileg megnyomorított gyerekek nem mernek szólni, és gyakran a szülők is hallgatnak, mondván: nem jó a hatalmasságokkal ujjat húzni.
