Rég nem kormányváltásban, de ma már rendszerváltásban sem, hanem egy új honfoglalásban kell gondolkodni.
Marton László rendező bocsánatot kért. Mindenkitől, akit – akarata ellenére – megbántott, vagy megalázó helyzetbe hozott. A szexuális zaklatás vádjával pellengére állított művész emberi tartásról tett tanúbizonyságot. Ha jóvá nem is tette, amit elkövetett, de felismerni látszik cselekedete súlyát. Jár neki a megbocsátás, bár ez nyilván az érintettekre tartozik. Nekik kell dönteniük, megbocsátanak-e. Már van, aki megtette.
Marton nőket zaklatott. Tette ezt visszaélve a hatalmával, a pozíciójával a vele szemben fennálló bizalommal. Egy Orbán Viktor nevű gyanúsított ugyanezt követte el. Egy egész országot zaklatott és zaklat gátlástalanul. Jele sem látszik annak, hogy bocsánatkérésre készülne, pedig áldozatainak száma nem tucatokban, hanem százezrekben, milliókban mérhető. Nincs a magyar társadalomnak olyan rétege, nincs olyan társadalmi csoport, korosztály, szakma amely ne szenvedett volna Orbán önkényétől, elvakult hatalomvágyától és undorító pénzéhségétől.
Orbán Viktornak egy országot sikerült megbántania, megaláznia, egy társadalom egészét csalta meg, amikor visszaélt a személyébe, a tehetségébe és a jó szándékába, a becsületességébe és az őszinteségébe, a gerincességébe vetett bizalommal. Tette ezt a lehető legaljasabb szánékkal: csak és kizárólag azért, hogy a többiek fölé kerekedhessen, hogy korlátlan hatalomra és megszámlálhatatlan jószágra tegyen szert, hogy másik anyagi és erkölcsi kárára gyarapodjon rangban és vagyonban.
Orbán erkölcsileg odáig süllyedt, személyisége olyannyira eltorzult, hogy már nem csak Magyarország polgárait és azok javait, szabadságát és méltóságát, de az ezek összességénél is maradandóbbat, a mindenkori magyarok legféltettebb jószágát, a magyar hazát, – az általa annyiszor és minden erkölcsi alap nélkül a szájára vett – nemzetet, annak elementáris értékeit sodorja veszélybe, mégpedig ugyancsak aljas indokból, mert Mammont imádva, hatalmi tébolyának engedve és hazug módon gaztetteit a nemzet védelmében elkövetett cselekedeteknek állítva be.
Talán, ha Orbán Viktor bocsánatot kérne! Megkésve ő is, de bűnbánatot tanúsítana. Beismerné, hogy rossz útra tévedt. Talán meg lehetne bocsátani neki. Igaz, erről – az ő esetében is – csak az áldozatok dönthetnek. Ők, az egyes magyar emberek egyenként fel is oldozhatják a bűnei alól. A történelem, a magyar haza azonban soha.
Megbocsáthatatlan, amit Orbán Viktor az országgal tett. Magyarországot – akár bocsánatot kér Orbán valaha, akár nem – újra kell alapítani, civilizálni és téríteni, lakóit össze kell egymással békíteni, mert az ország végítélet előtti állapotban van, minden nap egy lépéssel közelebb a teljes összeomláshoz, egy véres testvérháborúhoz.
Rég nem kormányváltásban, de ma már rendszerváltásban sem, hanem egy új honfoglalásban kell gondolkodni. Az országot hozzá nem értő dilettánsok és kisstílű tolvajok a szakadék szélére vezették. Ott profi bűnözők, nagystílű gengszterek vették a kezükbe a kormányrúdját, hogy végleg a mélybe taszítsák. Csak előtte még kirabolják, kifosztják, szerencsétlen lakóit a földig alázzák, teljesen reménytelen helyzetbe hozzák.
Ma ők, az Orbánok, a Matolcsyk, a Poltok, a Garancsik és a Rogánok, a sötétség erői állnak győzelemre. Egészen addig, amíg a magyar értelmiség, a magát demokratikusnak nevező ellenzék rá nem ébred, hogy ez a történet nem róla, nem az ellenzéki össze- vagy össze nem fogásról, nem választási győzelemről, mandátumokról, zsíros állami apanázsokról, százmilliós párttámogatásról, hanem az ország létéről szól, amiért nem csak Orbán Viktor, az ország első számú zaklatója, annak névleges ellenzéke, de az egész magyar társadalom, valamennyien kollektív és egyéni felelősséggel tartozunk.
Zsebesi Zsolt
