A HVG-ben jelent meg Gulyás Mártonnak a Közös Ország Mozgalom rendezvényén mondott beszéde. Gulyás a kanadai példával kezdte, a példa téves premisszából indul ki, ezért épp annak ellenkezőjét bizonyítja, mint amit mondani akart. Kanada egy demokratikus ország, Magyarország pedig nem. Ez az apró különbség értelmetlenné teszi az egész példázatot.
Gulyás Márton kanadai példájának lényege az, hogy a választási rendszer aránytalansága kedvezett a Konzervatív Pártnak, s a töredezett ellenzék nem volt képes leváltani. Miután az ellenzék egyesült, sikeresen fordította javára a választási rendszer aránytalanságát, és ezzel legyőzte a csaknem tíz éven át kormányzó Konzervatív Pártot. Hurrá.
Tanulság: ugyanezt kell csinálni. Mint mondta, „Magyarország 60 százaléka a távozásukat, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének felszámolását akarja”. Ennek a 60 százaléknak nincs érdemi képviselete, mert nincs, aki egyesítse az ellenzéket, amely mögé egységesen beállhat a 60 százalék. Márton azt sugallta, hogy az egyesítő erő a Közös Ország Mozgalom lehetne, amely az új választási rendszer megalkotásakor már összehozta a pártokat.
Eddig a terv érdemi része, ami ezután következik, az még ennél is rosszabb. Nézzük, mit mondott valójában Gulyás Márton. Logikájának első bukfence az első premisszánál kiderül. Azt mondja Gulyás, „Magyarország 60 százaléka a távozásukat, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének felszámolását akarja”. Ez a kettő nem ugyanaz. És az nagyon nem mindegy.
Orbánék távozása (hipotetikus választási vereség esetén) nem azonos a NER bukásával. Majd bebizonyítjuk, hogy a távozásuk is lehetetlen, de a távozásukkal a NER nem távozik, hanem marad, és olyan szilárdan áll, mint a cövek. Ez esetben marad a képtelenség, a NER keretei közötti kormányzás, ami lehetetlen, mert Orbán aknái felrobbantják a kormányt.
Gulyás Márton következetesen a NER buktatásáról beszél, amikor a választási győzelem lehetőségeit ecseteli. Az első pont, amit le kell szögezni, hogy egy választási győzelem nem buktatja meg a NER-t, és e ponttól kezdve az egész levezetése hamis. Azonban választási győzelemig el sem jutunk, mert az ehhez megálmodott ellenzéki egység is lehetetlen.
Beépített érdekellentét
Magyarországon minden politikai erő létezése a parlamenti mandátumok számától függ. A pártok évi százmilliós állami párttámogatást kapnak az egyéb juttatások és kedvezmények mellett. Ezért a parlamenti választás számukra nem csupán a hatalom megszerzéséről vagy ellenzéki erejükről, hanem a megélhetésüket és a fennmaradásukat jelentő pénzről szól.
A rendszer ellenérdekeltté teszi a pártokat, hiszen egymás kárára tudnak csak nagyobb részesedést szerezni maguknak. Aki nem tud saját országos listát állítani, már eleve nem jut hozzá egy csomó pénzhez. S aki a közösködés miatt lemond mandátumai egy részéről, az a saját pénzét kurtítja meg. Az összefogás hiányát ezek a száraz tények befolyásolják, nem az, hogy saját arculatot akarnak kialakítani.
Ezt semmi nem bizonyítja jobban, mint az, hogy egyik ellenzéki pártnak sincs semmilyen arculata. Ugyanakkor az együttműködési hajlandóság a közvélemény-kutatási eredmények alapján változik. Egyik pártot a felmérések több mandátum megszerzésével kecsegtetik, a másikat nem, mert ezek egymás javára és kárára veszítenek vagy nyernek támogatót.
Ha az MSZP jól áll, nem akar együttműködni. Amikor zuhanásban van, akkor nagy híve az összefogásnak. Természetesen kizárólag elvi alapon, Orbán leváltása érdekében. Ez látható a DK esetében is. Amikor az MSZP agyoncsapja magát, már egyáltalán nem nagy hívei a közösködésnek. Az esélyek mindig a megszerezhető pénz nagyságát mutatják. Csak akkor akarnak közösködni, ha abból több pénzt remélhetnek.
A rendszerbe kódolva van a széthúzás szükségessége, mert akinek érdeke a közös indulás, az a másiktól akar elvenni, és aki sokat nyerhet, annak nem éri meg átadni. Valaki mindig az összefogás ellen lesz, mert az összefogás vagy az egyiknek éri meg, vagy a másiknak, de mind a kettőnek egyszerre sohasem. Ez logika. Ezt képzeljük el 5-6 résztvevő esetén.
Ezért soha nem lesz olyan összefogás, amiről Gulyás Márton álmodik.
Az „összefogás kényszere” nem szükségszerűség
Azt mindenki elismeri, hogy a választási rendszer olyan, hogy „az összefogás kényszere” nélkül Orbánt nem lehet leváltani. Csakhogy az nem demokratikus választás. Ugyanakkor az „összefogás kényszere” nem természeti csapás, nem fizikai adottság, mint a gravitáció, amelyet tudomásul kell venni. Ezt Orbán találta ki, nem az Isten, hogy soha ne lehessen leváltani. Miért kéne ezt tiszteletben tartani?
Gulyás Márton és az ellenzéki pártok ezért munkálkodnak a kör négyszögesítésén, és nem jönnek rá arra, hogy a gordiuszi csomót csak demokratikus választások követelésével lehet átvágni. Erről azonban épp Gulyás Márton, aki az arányos választási rendszer létrehozását sürgette, egyetlen mondatban lemondott.
Az elkészült javaslatról ezt mondta: „a Fidesz nyilvánvalóan nem volt érdekelt abban, hogy segítse az igazságosság érvényesülését Magyarországon, ezért november 13-án leszavazta azt, és még vitára sem bocsájtotta a törvénytervezetet. Ettől még nem állhatunk meg – új fejezetet kell nyitnunk a változást akaró tömegek együttműködésében, mert változást és igazságot akarunk 2018 tavaszán. Hogyan érhetjük el mindezt?”
Duma, duma, duma. Hablaty. „A változást akaró tömegek együttműködésében, elvtársak”. Azzal, hogy a Fidesz leszavazta, el van intézve? Ezt lehetett tudni előre. Azt hitték, nem így lesz? Az a baj, hogy erre az eshetőségre nem volt forgatókönyv. Nem adtak ultimátumot, hogy ha a minimális demokratikus követelmények nem teljesülnek, a választás bojkottjára hívnak fel.
Ezért a Fidesz leszavazta, és röhögtek egyet. Ők eloldalogtak „a változást akaró tömegek” vastapsa mellett. A „hogyan”-ról elkezdi mondani, mit kellene csinálni a Fidesz választási rendszerén belül. Elfogadva, hogy a Fidesz a javaslatukat elutasította. Mintha Isten elé járultak volna, és ha ő elutasította, nincs mit tenni. Miközben nemcsak az arányosságról van szó, a Fidesz csaló választási rendszerének az csak egy eleme.
A rendszer együtt az akadálya a választók akaratát tükröző demokratikus választásnak. Az elutasítás maga a diktatúra. Magyarul, marad az „összefogás kényszere”. De tételezzük fel, hogy az ellenzéki pártok a létezésük és működésük alapját jelentő állami finanszírozásról lemondanak. Az összes ellenzéki párt, mozgalom, szerveződés egyetlen választási pártba tömörül. Kielégül az „összefogás kényszere”, mint követelmény. Ne vegyük figyelembe a határon túli és a külföldön élők szavazatai közötti különbséget sem. Nyerhet-e az ellenzék?
Természetesen nem nyerhet. Egyrészt azért nem, mert a nyilvánossághoz való hozzáférés lehetősége nem egyenlő. A Fidesz a rá veszélyes plakátozást is azonnal megtiltotta, ahogy az hatni kezdett. Orbán korlátlan mennyiségű pénzt használhat fel, az ellenzék pedig nem. Már ennyi antidemokratikus különbség is elég lenne, hogy Orbán nyerjen az „összefogás” ellenére. De nemcsak ennyiről van szó.
Ahogy megváltoztatták a választási törvényt és a hozzá kapcsolódó szabályokat, ahol egy kis veszélyt is láttak, az „összefogás” esetén azonnal hoznának olyan törvénymódosítást, amely újabb akadályt jelentene. Az ellenzék pedig ezt is morogva tudomásul venné, mintha nem lehetne mit tenni, és „összefogva” sétálna egy ugyanolyan súlyos vereségbe.
Itt van a kanadai és a magyar példa közötti különbség. Kanadában törvényes kormány volt, jogállami berendezkedés. Ez egy nem elhanyagolható lényegi különbség. Az aránytalanság szülte összefogás megoldhatja a problémát egy demokratikus országban, ahol egyforma esélyek, feltételek vannak. Ahol nem egy kalózkapitány nehezíti mindig a feltételét annak, hogy a hajó elfogott utasai a szárazföldre jussanak, akik soha nem is tudják azt teljesíteni.
Kanadában csak látszólag volt ugyanaz a helyzet, mint ami Magyarországon van, mert az ellenzék összefogása után a kormánypárt nem változtatta meg újra a választási törvényt, és nem akadályozta az ellenzék nyilvánossághoz jutásának lehetőségét. Magyarországon egy pártba tömörülhet minden ellenzéki, akkor se nyerhetnének, hanem tovább szívatnák őket.
Bűnözökkel csak az őrszobán
Eljutottunk az alapkérdéshez. „Fülkeforradalomra” hivatkozva egy új rendszert hoztak létre. Megpuccsolták az alkotmányos rendet, megszüntették a hatalmi ágak szétválasztását, és elfoglaltak mindent. A hatalom kizárólagos gyakorlását valósítják meg. Ennek a része olyan választási törvény, amely lehetetlenné teszi a hatalmon levők leváltását. Ha összefognának ellenük, akkor még ezt is azonnal megváltoztatnák.
A kérdés az, hogy miért kell ezt tudomásul venni, miért kell ehhez alkalmazkodni, miért kell az embereket azzal hitegetni, hogy a puccsisták leválthatók általuk alkotott szabályok között? Miért végzetszerű az, hogy Orbán uralkodjék? Ha a feltételeit elfogadják, és azok között veszítenek (ahogy veszíteni is fognak mindig), azzal elismerik törvényesnek mind a rendszert, mind azokat a szabályokat, amelyek között Orbánt leváltani nem lehet.
Ezzel legitimálják és törvényesítik a törvénytelenséget. A népet pedig becsapják, abban a tudatban tartják őket, hogy leválthatták volna a puccsista bűnözőket, de nem sikerült. A törvénytelen hatalmuk törvényes, jogszerű, nincs mit tenni ellene. Ez azonban sem a nép uralmával, sem a népfelség elvével, sem az Alkotánnyal nem egyeztethető össze.
Minden ember szabadnak született. Egyetlen ember sem korlátozható az alapvető jogai gyakorlásában. Mindenkinek kötelessége fellépni a hatalom kizárólagos gyakorlásának szándékával szemben. Nem kötelező elhinni a hazugságokat, hogy a sajtó a szabad piac hatására került az Orbán-Mészáros bűnszervezet kezébe. Véletlenül pottyant oda.
De az ellenzék nem ragaszkodik az emberi jogok egyetemes nyilatkozatához, nem érdekli az Alkotmány önkényes eltörlése, az alkotmányos rend megdöntése, mert akkor nem kap pénzt Orbántól pártfinanszírozás címén, és jövő hónapban nincs fizetés. Ez pedig felülírja a felvilágosodás eszméit, a jogállami alapelveket, az Alkotmányt. Ezért kell eljátszani, hogy fából kell vaskarikát csinálni az állítólagos győzelemhez. És sehogysem sikerül.
Gulyás Márton tehát téved. Mi sem bizonyítja a logikája abszurditását, mint amikor felteszi magának a kérdést, hogy Orbán esetleges leváltása után mi következne. Akkor azt tudja mondani, hogy „A helyes és őszinte válasz: azt biztosan tudhatjuk, hogy mi történik, ha marad a NER”. De ez nem válasz arra, hogy semmit nem tudnak arról, hogy mi történne, ha választáson véletlenül leváltanák a bűnözőket. Semmi.
Két hónap alatt megbuknának, mert ha elfogadják a bűnözők feltételeit, akkor nem lehet kormányozni. Mi történne akkor, ha nem fogadnák el a törvénytelen rendszert, ahogy ez nekik kötelességük is lenne? Ha kivonulnának a rendszerből, bojkottálnának mindent, még a választásokat is, Orbán egyedül maradna a kollaboránsaival, a nácikkal és a műellenzék tagjaival. A rendszer elveszítené a legitimitását, lehullana róla a lepel.
Miért bukna meg a rendszer a bojkottal?
Orbán rendszere addig él, amíg a demokrácia hamis látszatát kelti. Amint ez megszűnik, a napjai meg vannak számlálva. A rendszeren kívülről, lemondva az állami pénzről kellene a rendszer alapjait támadni, törvénytelennek nyilvánítani, a letartóztatásukat követelni, még akkor is, ha a kezükben az ügyészség és minden. Tömegek csatlakoznának hozzájuk, mert az igazság képviselete hitelessé tenné őket, a sok hazugság visszájára fordulna. Bűnözőkké kellene nyilvánítani Orbánékat, és nem tárgyalni velük, csak a távozásukat követelni.
Egyébként ez az egyetlen törvényes és jogszerű magatartás velük szemben. Ez az egyetlen békés ellenállás abban az esetben, amikor mindenen átgázolnak, és az alkotmányos rendet megdöntik. De ehhez le kell mondani a pénzről, a kedvezményekről, a látszatról, egy ideig vállalni kell a rendszeren kívüliséget. De ez az egyetlen módja a rendszer vér nélküli, békés megdöntésének. A rendszer bojkottja, a kivonulás, világbirodalmakat győzött le.
Szemben Gulyás Mártonnal és az ellenzéki pártokkal, akiknek fogalmuk nincs arról, hogy mi következne, ha nyernének, és Orbán törvényes ellenzék maradna, a NER rendületlenül állna. Ebben az esetben azonnal lehetne tudni mit kell tenni: letartóztatni az államellenes és köztörvényes bűnözőket, bíróság elé állítani őket. Az alkotmányos rendet egy nap alatt helyreállítani, Szájer tákolmányát a fasiszta preambulumával nyilvánosan elégetni. A nép üdvrivalgása közepette helyreállítani a sajtószabadságot, és a hatalmi ágak megosztását. Egyenlő és demokratikus választásokat tartani.
Orbán, Schmitt, Áder, Rogán, Szijjártó, Lázár és társaik kegyelmi kérvényét elutasítani, és már az ítéletben kikötni, hogy kegyelmet és kedvezményt nem kaphatnak. Ez a válasz arra, kedves Gulyás Márton, hogy mi a teendő. Az összes többi hazugság, logikátlan képtelenség és biztos vereség, életfogytig tartó fasiszta Orbán-uralom. A borzalmakkal együtt, ami még ezután következik. Ez az egyetlen jogilag helyes, elvszerű út, az Alkotmány is ezt követeli.
A végeredmény felől is ellenőrizni lehet a premisszákat. Amely kiindulópontból nem jutunk el sehova, az rossz kiindulópont. Az ellenzék alapvető kérdésekre nem tud választ adni, a feltételezett győzelme esetén sem. A válasz, hogy majd csak lesz valami. De ilyen nincs, ez nem válasz. Olyan pedig nincs, hogy győztünk, és az nem jelent megoldást. Polgárháború lenne belőle, mert nincs kimondva, hogy a NER törvénytelen, elkövetői bűnözők.
Magyarországon Orbán ellenfelei még most sem néznek szembe a valóságos helyzettel, nem hajlandóak tudomásul venni, hogy mi történt, és nem hajlandóak áldozatot hozni. Hazugságokkal illúziókban ringatják magukat. Ezek mind alaptalan remények, logikátlan, abszurd próbálkozások, pótcselekvések. Messze még a hajnal. Orbán egy háromnegyedes győzelemre és hosszú uralomra számíthat. Magyarország pedig tragédiára.