Magyarországon az egészségügy mindig is kiemelt ágazat volt. Nincs is ezen semmi meglepő, hiszen az emberélet különösen értékes, a magyar ember élete meg még annál is értékesebb.
Évtizedekkel ezelőtt a világon egyedülálló szisztémát és innovációt vezettek be, ami a hálapénz – paraszolvencia – gyönyörű elnevezést kapta. Nem nagyon kell magyaráznunk a jelentését, aki Magyarországon él, pontosan tudja, hogy az orvos iránt érzett háláját egy, a lehetőségeihez mérten minél tömöttebb borítékkal kell kifejeznie. Újdonság, mondhatnánk, az innováció innovációja, hogy manapság már előre hálát várnak a betegtől. (Igazuk is van, hátha nem éli túl a gyógykezelést, az ápolást…, és ki szeret feleslegesen kockáztatni?)
A Nemzeti Eutanázia Rendszere amilyen fokozott tempóban építi a stadionokat, olyan fokozott tempóban építi le a nemzeti egészségügyi rendszert. A hatékony működésre számtalan példát tudnánk hozni. Van olyan kórház, ahol a takarékosság jegyében a százéves, 6 méter belmagasságú épületet télen, – ha véletlenül működik a fűtés – úgy fűtik, mint a szaunát, ezért tárva-nyitva minden ablak, viszont a betegek friss kereszthuzatban gyógyulhatnak. A fűtés költségeit a liften hozzák be, ami kizárólag a személyzet számára létezik. Betegnek, látogatónak gyalog kell caplatnia fel-le a több emelet magas épületben. Viszont az egyetlen teherhordó lift kihasználtságába igazán nem köthetünk bele – hosszúkás fém tepsikbe helyezve, abban szállítják a gyógykezelés kálóját, akárcsak az ebédnek nevezett, emberi táplálkozásra alkalmatlan matériát.
A Nemzeti Eutanázia Rendszere sokat tesz a kórházi várólisták csökkentéséért is, s ugyan még mindig erős fájdalmak között vergődve, szinte mozgásképtelenségre ítélve két évet kell várni egy csípőprotézis műtétre, viszont egy kardiológiai időpontra alig 50 nap után be lehet kerülni. Ennek megvan az az előnye is, hogy az infarktus ennél sokkal eredményesebben és gyorsabban képes végezni az emberrel, s az ő esetükben nyugdíjat sem kell fizetni, ami jótékony hatással van az államháztartás számaira.
Maga az egészségügyért felelős miniszter is elismerte, hogy tavaly 32 000 ember – fideszül: harminckétezer Magyarember – halt meg idő előtt, a nem megfelelő egészségügyi ellátásnak köszönhetően. Számoljuk csak ki, mennyi megtakarítást jelent ez a nyugdíjkasszának! Micsoda eredményt tud felmutatni a miniszter a főnökének! Sőt! A miniszteri keretéből – saját racionális gazdálkodásának hála – 1 millió forintot adományozott egy pop énekesnő művészetére, aki azt boldogan el is fogadta, mert eszébe sem jutott, hogy – ha ne adj’ isten – ő kerül majd kórházba, az ő 21. századi kórtermében sem lesz fertőtlenítőszer, WC-papír, szappan és egyéb úri huncutság.
A Nemzeti Eutanázia Rendszerére jellemző az is, ahogy szép csendben, szinte észrevétlenül, gyakorlatilag megszüntették a gyógyszertámogatást. Egyre kevesebb azon orvosságok száma, amelyeknek a receptjén a társadalombiztosításra jogosult kockát ikszeli be az orvos. Ez sem nagyon tűnik fel a közvéleménynek, hiszen ha bántaná őket, nyilván hangot adnának neki.
Mindeközben nagy a sírás-rívás, hogy tragikus sebességgel fogy a magyar (fideszül: Magyar). Az alacsony szaporulat problémáját gyorsan megoldotta a keresztény magyar kormány, amióta pénzt ajánlott fel a szülésért. A magas halálozási arány – mint említettük – pedig csak hasznára válik a magyar gazdaságnak.
Vagyis csüggedésre semmi ok, és azt se felejtsük el: vannak kis nemzetek, mint például a dánok, vagy a norvégok, mégis egész szép eredményeket produkálnak a maguk csekélyke 5-5,5 milliós létszámával. Ráadásul a bolond dánok a GDP-jük 8,5%-át, a habókos norvégok a GDP-jük 9,07%-át képesek egészségügyre fordítani, szemben a magyar 5,3%-kal, és akkor – olvasóinkat kímélve – konkrét számokat szándékosan nem említünk, mert az egyszerű nyugtatók kiváltása sem olcsó mulatság.
