Bármelyik magyar általános iskolás rávágta volna a választ arra a kérdésre. Mi hiányzik még ebből az országból, mire van még szükségünk, miután minden államtitkár kapott egy stadiont, minden kormánytag egy szőlőhegyet és minden lézengő ritter egy középületet a belvárosban – lőterekre.
Mert amíg a Föld kerek, mindig lesznek lőterek.
A kormányfői indoklás szerint azért van szükségünk lőterekre minden járásban, mert nem elég sportos a magyar. Tényleg. Keveset mozgunk, sokat eszünk, ráadásul egészségtelen, szemét kajákat, iszunk, mint az állat, dizájnerdrogokkal tömjük magunkat, keveset alszunk, nem szedjük rendesen a vitaminokat és táplálék-kiegészítőket, egyszóval ramatyul vagyunk és úgy is nézünk ki, éveink meg vannak számlálva.
Itt azonban megtorpannék kicsinyt, mert a közvélekedéssel ellentétben nem a pálinkával ébredő paraszt kap nyombélfekélyt, aki szalonnát reggelizik, miközben annyi kalóriát éget el, hogy attól sírva fakadna egy komplett fitneszterem, még csak nem is a zsíros kenyeret ebédelő gyerek, hanem mindazok, akik szorongva élik le az életüket, rettegve kelnek fel reggel, műanyagot zabálnak kapkodva, aztán rettegve alszanak el a Xanaxos fröccs után. A bizonytalanság öl, nem a zsír, bár a bizonytalanság zsírral még biztosabban.
Fontos tehát a sportos életmód, de talán még fontosabb lenne egy olyan országot összerakni, ahol nagyjából lehet tudni, hogy holnap is ugyanazok a szabályok érvényesek, mint ma, és nem egy ötletrohamoktól szenvedő, kapkodó horda rángatja a kormányrudat. De ez csak álom, marad a sport.
Sokan fölkapták a fejüket, és azzal próbálták szembesíteni az ötletgazdát, Orbán Viktor miniszterelnök urat, hogy ugyan mitől lenne sportosabb az, aki egy AK-47-essel vadászik céltáblára, mint az, aki nem, de ők tévednek, egyáltalán nem értették meg a kormányfő koncepcióját.
Nem azok lesznek kisportoltabbak, egészségesebbek és fittebbek, akik lőnek, hanem azok, akikre.
Gondoljunk csak bele: a gazellának mindegy, hogy a gepárd baromi gyorsan üldözi vagy egy Beretta 686 E Black sörétes puskával vadászik rá – menekülnie kell, izmai fejlődnek, testalkata sportos lesz, egészsége kiváló, minden más esetben zsákmány a neve, és génjeit nem adhatja át utódainak.
Miért érdemelnek jobb életet a gazellák, mint a magyar emberek?! – tette fel a kérdést a miniszterelnök, és rögtön meg is válaszolta, mert ő olyan ember, hogy kérdést nem hagy megválaszolatlanul. Nem érdemelnek jobbat, elvégre csupán oktalan állatok, míg a magyarok – minimum – zsenik.
A gazdagok, a szerencsések, a sikeresek már eddig is kiváló egészségnek örvendtek, hiszen megannyi lehetőségük volt a stressz levezetésére, az egész napot igazgatótanácsi, minisztériumi, tanácsadói munka kipihenésére, elgémberedett tagjaik kinyújtóztatására, levezetésre a kondigépek között, személyi edzők igénybevételére, de Magyarország nem csak gazdagokból, sikeresekből és szerencsésekből áll (még nem, tette hozzá gyorsan a miniszterelnök gondolatban, még nem, de hamarosan, talán már jövőre), úgyhogy addig is tenni kell valamit értük. Hiába, no, ilyen miniszterelnökünk van, mindig azon gondolkozik, mit tehetne azokért, akik – saját hibájukból ugyan, de – még nem veszik ki részüket a nemzeti együttműködés rendszerének sikercunamijából. Ezzel kel, ezzel fekszik. Ilyen ember ő.
Miattuk épít a kormány minden járásban 27 milliárd forintból lőteret.
A gazdagok megtanulnak rendesen lőni, a szegények pedig menekülni, visszatér az aranykor, a természetes, politikai korrektség, liberalizmus és civil jogvédők nélküli világ, ahol ugyan akadnak áldozatok, de aki életben marad, az egészséges lesz, mint a makk.
Nincs is annál szebb, mint amikor a dermesztően hideg, de szikrázóan napos hajnal csöndjét felveri a vadászkürtök hangja, és Semjén Zsolt vezetésével a politikai-gazdasági elit – hallali – elkezd szegényekre vadászni!
Természetesen a nemzeti együttműködés rendszere, a lehetőségek rendszere, így aztán, ha valaki nem akar zsákmányember lenni, lehet hajtó, vagy – és ez a legszebb az egészben – jelentkezhet a járási lőtéren határvadásznak, katonának, így aztán lőhet másokra. Persze nem a gazdagokra, mert a gazdagokra senki sem lőhet, de vannak nála még szegényebbek, még szerencsétlenebbek és sikertelenebbek is, akikre viszont bátran, dalolva és büszkén. Mert azt mindenki megtanulta az Urál és a Lajta között, hogy vannak emberek és vannak fegyveres emberek, akik nem ugyanannak a fajnak tagjai. A fegyveres ember más, félig már szinte isten.
Azok pedig, akiknek nem jutott fegyver, nem fognak rossz oktatásról, rohadó egészségügyről nyafogni, nem fognak a sajtószabadságért tüntetni, nem röhögik ki az urizáló, primitív minisztereket, hiszen Paszternak is megmondta: [a[kinek levágják a fejét, a haját nem siratja.
