2024, december21, szombat
KezdőlapVéleményBartus László: Dünnyögj egy új mesét

Bartus László: Dünnyögj egy új mesét

-

Ahogy várni lehetett, a „Meseország mindenkié” című könyv bedarálása, s annak miniszterelnöki és „keresztény” helyeslése után megtalálták a következő lélekfertőzőt, Lázár Ervint. Most lehet látni, mire alakult a „Magyarságkutató Intézet”, amelynek „tudományos munkatársa” megmondja, mi a jó és elfogadható a magyar léleknek, s mi nem az. A „magyarságtudomány” nem áll meg Lázár Ervinnél, mert a „tudományos munkatárs” Esterházy Pétert is elfogadhatatlannak tartja, s ugyanazért, mint Lázár Ervint: „Esterházy sem arról volt híres, hogy a tiszta stílus és az etika őre lenne, hiszen maga is összezavarta az olvasóit öncélú vagy nagyon is célzatos képzettársításokkal”.

A képzettársítás rossz, a nem képzettársítás jó.

Jönnek a „tiszta stílus és az etika őrei”, akik megmondják, mi a jó és mi a rossz, mit lehet árusítani és mit kell bedarálni. A magyarellenesnek és keresztényellenesnek ítélt könyveket gondos kezek válogatják ki, és átvezényelnek hozzáértő keresztény magyarságkutatókat a múzeumokba, ahol szintén ki kell válogatni az ártalmas képeket. Nemcsak azokat, amelyeken fedetlen női mellek láthatók, hanem mindent, aminek erotikus kisugárzása van, és a célzatos képzettársításokat. A magyar lélek számára nehézséget jelentő absztrakt és avantgard műveket, az idegen szellemiséget hordozó „korcs” művészetet meg kell semmisíteni. A lélekmentés nem áll meg, jönnek a zeneművek, ártalmas zenék, szerzők, előadók.

Ennyit fejlődött a világ a nácik óta. Ma nem égetik, hanem darálják a könyveket. Azt hiszik, ettől nem felismerhetők. S jól hiszik, mert jószándékú „keresztény” tömegek, akiknek keresztény identitása rég nem a zsidó Messiás megváltását és Isten kegyelmét jelenti, hanem a tőlük eltérő vallású, világnézetű, erkölcsű és politikai felfogású embertársaik gyűlöletét, üldözését és mocskolását, nem veszik észre, hogy „ezek ugyanazok”. Dúró Dóra nem égeti a könyvet, hanem darálja, ezért nem ismerik fel a helyeslők, hogy a tett mögött ugyanaz a náci szellemiség munkál, mint Goebbels legszebb napjaiban.

Égetés helyett darálnak. Így Heine után szabadon mondhatjuk: „Ahol könyveket darálnak, ott végül embereket is fognak darálni.” Morvay Péter, a Hartmann László fedőnévre hallgató volt IIII/III-as ügynök, a Hit Gyülekezete propagandistája ezt írja a Facebook oldalán: „Nem minden könyv szent és érinthetetlen, vannak káros és romboló hatású művek. Ezek demonstratív megsemmisítése a véleménynyilvánítás része – ha pozitív cél érdekében történik, elfogadható tett. A könyvdarálás ráadásul a környezetet is kíméli: a ledarált könyv újrafelhasználható és füstmentes, így az emberiség karbonlábnyomát sem növeli.” Heinét aposztrofálva, az emberdarálás füstmentes, az emberiség karbonlábnyomát nem növeli.

Itt tartunk. Ezek az emberek, akik más emberek műveit ledarálnák, s azt a véleménynyilvánítás szabadságának nevezik, lélekben készek az emberek ledarálására is. Már csak olyan vezér kell, aki ezt elrendeli. Ők végrehajtják, és az egész füstmentes. Mennyire környezetszennyező volt Auschwitz. Azt majd ők megmondják, mi romboló: ami nekik nem tetszik. Ennek objektív kritériuma az ő véleményük, s az a tény, hogy ezek különböznek az ő normálisnak és mértékadónak vélt felfogásuktól. A vélemény szabadsága nem az, hogy másnak lehet más véleménye, hanem az, hogy az ő véleményük alapján meg lehet semmisíteni, ami nem olyan, mint ők. A vélemény szabadsága más vélemény megsemmisítése.

Shakespeare parázna

A magyarságtudomány és a „keresztény önvédelem” nem állhat meg egyetlen műfajnál, kulturális terméknél és a hazai műveknél. Kiterjed a világirodalomra, a külföldi zeneszerzőkre, filmrendezőkre, filmekre, képzőművészeti alkotásokra, stíluskorszakokra. A NER a magyar keresztény lélek megtisztítását az alkotók és kultúraterjesztők oldaláról kezdte meg: sajtó, egyetem, tudomány, MTA, filozófusok, irodalomtörténet, színház, SZFE. Ez a jövő kultúráját tisztítja tősgyökeres fasiszta, keresztényfasiszta és náci alapon.

De a „Meseország mindenkié” című könyv ráirányította a figyelmet arra a halaszthatatlan feladatra, hogy a már elkészült műveket, termékeket, alkotásokat is szelektálni és darálni kell. Step by step, lépésről lépésre. Shakespeare William csak ne képzelje, hogy megússza. Rómeó és Júlia paráználkodott, rosszra tanítja a magyar ifjúságot. Mérgezi az ártatlan magyar lelket. Ja, Shakespeare is meleg volt. Kiárad a „buzi szellem”, ugye? Védekezni kell ellene. Fizikailag szellem ellen. A keresztény erkölcs normáit ki kell terjeszteni mindenre. Először a műveiket kell összeszedni, majd később azokat, akik ezeket írják, terjesztik, olvassák. Füstmentesen kell megoldani a lélekmentést.

Ha a „Meseország mindenkié” című könyvet le lehet darálni, amivel a miniszterelnök is egyetért, ha egy polgármester betilthat egy könyvet, akkor a sor nem áll meg itt. Napokat kellett csak várni, és jött Lázár Ervin, Esterházy Péter, a többi libernyák, kozmopolita lélekölő, a magyar és keresztény lelket fertőző korcs és természetellenes művészetet közvetítő író, költő, festő, zeneszerző és filmrendező. Step by step, mint mondtuk, hogy megszokja mindenki, mint a Budapesten elhelyezett giccses szobrokat. Mindent meg lehet szokni, az élet mindennapi része lesz a könyvdarálás, mint Mészáros Lőrinc közbeszerzései.

Ha valaki eddig nem értette, miért kellett áthelyezni, eredeti jelentéséből és tartalmából kimozdítani József Attila szobrát, lassan megértheti. Azok tették, akikről írt: „Talán dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét – mivelhogy rend kell a világba, a rend pedig arravaló, hogy ne legyen a gyerek hiába, s ne legyen szabad, ami jó.” Itt vannak a kommunista fasiszták, fasiszta kommunisták, akik szerint rend kell a világba, ami azt jelenti, hogy ne legyen szabad a gyerek. Se gyerek, se felnőtt. Ne dönthesse el, mit akar, mit választ, mit szeret, ki akar lenni, milyen akar lenni, mi tetszik neki, mi nem.

Azt megmondják neki a kommunista fasiszták. A Parlamentben a legfőbb őr egy nagybajuszú kommunista, aki most éppen fasiszta. A mai fasisztákkal az a baj, hogy az egyenesség, a férfiasság hiányzik belőlük. Rendes fasiszta és náci nem sunyi, mint Orbán Viktor, aki demokráciába csomagolja a diktatúrát, liberális keretekbe az illiberalizmust. Rendes fasiszta nem ereszt hasat, hanem snájdig, katonaruhában jár, mint Mussolini vagy Hitler. Az ezredesét sem civilben küldi szétverni a diákok egyetemfoglalását. A könyveket saját kezével darálja le, s nem véleményszabadságra hivatkozik, hanem betiltja a „buzikat”. A következetesség és az egyenesség, a férfiasság hiányzik ezekből az antigender fasisztákból.

Be kell tiltani vagy el kell tűrni

Mert ha a homoszexualitás nem bűncselekmény, akkor a homoszexuálisoknak ugyanolyan jogaik vannak, mint heteroszexuális embertársaiknak. Akkor ki fognak menni az utcára, elmondják a véleményüket, vállalni fogják önmagukat, és azt is elvárják, hogy ne részesüljenek hátrányos megkülönböztetésben semmilyen tekintetben. A bíróságok megítélik ezeket a jogokat a diszkriminációmentesség jegyében. Csak keresztényfasiszta főbírók pozícióba helyezésével, alkotmányos jogok lábbal tiprásával lehet a jogaikat és az egyenlőségüket korlátozni.

Ez abból következik, hogy a nemi identitásuk, az életformájuk és az erkölcsi felfogásuk nem számít bűncselekménynek. Ha nem az, akkor bizony könyvet is fognak írni. Filmet is fognak csinálni, s az utcára is kimennek, hogy a társadalom vegye tudomásul, hogy léteznek, ne kelljen bujkálniuk, s rettegő, megvetett, másodrendű életet élniük. Aztán, ha Németh Sándor két lopás között meg tudja téríteni valamelyikóket, akkor azt szabadon választhatja, vagy ha undorodik meleg embertársunk a tolvajoktól, el is utasíthatja. Németh Sándornak és keresztény tálibjainak pedig ezt tudomásul kell venni.

Ha ez nem tetszik valakinek, akkor be kell tiltani őket. Akkor ki kell állni férfiasan, meg kell mondani, hogy a homoszexualitás bűncselekmény, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel jár. Vagy ha sokat pattognak, ledarálják őket, és kész. Oszt jónapot. Akkor majd nem irkálnak mesekönyveket arról, hogy két királylány is egymásba szerethet, s nem lehet azt mondani, hogy a mesékben is vannak melegek, nemcsak a valóságban. Akkor nem kell belenevelni a gyerekbe, hogy ugyanúgy utálja és gyűlölje őket, mint a „keresztény” szülei, mert jön a rendőr és elviszi őket. De a kettő együtt nem megy: liberális engedélyük van, hogy azok lehetnek, akik, aztán illiberális módon korlátozzák, hogy mégse legyenek azok, akik.

Ezekkel a keresztényekkel pedig az a baj, hogy annyi hitük sincs, mint egy mustármag. Rettegnek, hogy „elkapják” a bűnt, mint a koronavírust. Félnek, nehogy melegekkel érintkezzenek, nehogy ők is „buzik” legyenek. Vagy a gyerekeik. A tolvajokkal és a hazugokkal való érintkezéstől miért nem félnek? A bűn nem fertőzéssel terjed, hanem úgy, hogy valakit „édesget a tulajdon kívánsága”, ahogy Jakab apostol mondja. Ha nincs ilyen kívánsága, hiába „kísértetik”. Ha van ilyen kívánsága, az sem menti meg, hogy a kísértésekben elessen, ha az összes könyvet bedarálják a keresztényfasiszták. Aki attól fél, hogy a homoszexualitással való érintkezéstől megfertőződik, az látens vagy nem látens homoszexuális. Ezt mondja a Bibliában Jakab apostol. Ezért édesgeti a kívánság. Aki nem az, azt nem édesgeti ilyen kívánság.

Ha azoknak a keresztényeknek a logikájából indulunk ki, akik a homoszexualitást magát ugyanolyan bűnnek nevezik, mint a lopást vagy a hazugságot, és nem a paráznaságot tekintik a bűnnek, kövessék el bármilyen formában is azt, akkor sincs bibliai alapja a magatartásuknak. A gyűlölködő keresztények mindent elfelejtettek arról, mi a kereszténység. Hogy a törvény vége Krisztus. Senkit nem kövezhetnek meg, mert nincs hozzá joguk, és erkölcsi alapjuk. Azzal dicsekszel, hogy nem hazudsz, de lopsz? Vagy azzal, hogy nem vagy „buzi”? Te aki nem vagy homoszexuális, más módon paráználkodsz-é? Vagy hazudsz-é? Vagy lopsz-é? „Aki azért mást tanítasz, magadat nem tanítod-é? Aki azt hirdeted, hogy ne lopj, lopsz-é?” – kérdezi Pál apostol a Róma levélben. Azzal igazulsz meg te, aki tolvaj vagy, aki hazudsz, aki rágalmazol, aki házasságot törsz, aki gyűlölködsz, hogy de meleg nem vagy? Te mennyit tartasz meg a törvényből, amit azonban megkövetelsz általad megvetett meleg felebarátodtól?

Könyvek ellen harcoltok?

Mi különbség van bűn és bűn között? Nem azt mondja a Biblia, hogy egyetlen parancsolat megszegésével megrontod az egész törvényt? Nem ezért kellett a Krisztusnak meghalnia, mert te éppen olyan szerencsétlen nyomorult ember vagy, mint bármelyik homoszexuális vagy heteroszexuális felebarátod? Nem azért kellett a megigazulást, a kegyelmet a törvény megtartása nélkül neked tulajdonítani, mert egy féreg és pondró vagy, mint mindenki más, aki a testedben nem vagy képes büntelenül élni, mert a romlott test kívánsága uralkodik rajtad? Te mutogatsz ujjal? Tolvaj létedre szabadlábon jársz, könyveket írsz és könyveket adsz ki, de ezt elvitatod azoktól, akik másképp vétkeznek?

Te megmondod, melyik vétek nem elfogadható? Az, amelyikben te nem vagy érintett? Attól hánysz? Tolvaj, hazug, rágalmazó, önkielégítő, parázna önmagadtól nem hánysz? Dicséred az Istent a kegyelméért, amit neked adott, de kárhoztatod a másképp bűnös atyádfiát, akinek ugyanaz a kegyelem jár? Rád fér az érzékenyítés. Amikor Jézus Krisztus a porba írta azok bűneit, akik a házasságtörő asszonyt meg akarták kövezni, érzékenyítette őket. Tanította őket arra, hogy legyenek megértőbbek kicsit, mert ők sem különbek a Deákné vásznánál.

A gyerekedet félted? Mitől? Hogy megismeri a valóságot? Azt a tényt, amit József Attila megírt a „Világosítsd föl” című versében? Nem akarod felvilágosítani, hogy a haramiák emberek? Hogy vannak tolvajok, hazugok, rágalmazók, vannak homoszexuálisok, heteroszexuáliok, paráznák és vannak hamis képmutató keresztények, fasiszta politikusok? Hogy együtt kell élnie minden embernek a földön, és nem gyűlölhet senkit, nem üldözhet senkit, nem mocskolhat senkit, mert ő maga is a bűn alá van rekesztve?

Megmondjam, mi befolyásolja, hogy a gyerek az első szexuális élményét a szakállas bácsitól, a Semjén Zsolttól, a paptól, a dicséretvezetőtől vagy az unokanővérétől szerzi? Az, hogy kit világosítottak fel, kivel beszéltek normálisan, és ki volt az, aki körül tabu volt minden, akit megvédtek a „szennytől”, a „mocsoktól”, az „érzékenyítéstől”. De a testi kívánság benne van, ami vele született, és az hajtja, és keresi azt, hogyan elégítse ki. Akkor beeshet a szakállas bácsi is, az unokanővér is. Ha szerencséje van, Semjént megússza.

Könyvek ellen harcoltok? Gondolatok ellen, vélemények ellen, a valóság ábrázolása, sokszínű bemutatása ellen? Azt hiszitek, hogy ezzel bárkit is megvédtek? Társadalmi szempontból a jogi helyzet az, hogy amíg egy könyv nem sérti meg a törvényt, addig nem lehet betiltani. Mert akkor a te könyveidet is be kell tiltani, mert más meg azoktól hány, attól a hazug gyűlölettől, ami abban van. Benneteket keresztényeket egykor ugyanilyen elvek alapján égettek el a máglyákon, mint amilyen logika alapján most ti égetnétek el másokat, csak környezetvédelmi szempontból inkább ledarálnátok az illetőt.

Most, hogy ti kerültetek hatalomba, ugyanazt csinálnátok másokkal? Mit mond a Biblia? Amit szeretnéd, hogy cselekedjenek veled, te is azt cselekedd másokkal. Pál apostol mit mond arról, hogy keresztényeknek van-e közük az egyházon kívül levő emberek bűneihez? Azt mondja, hogy NINCS. Nincs közöd hozzá. Nem szólhatsz bele. Egyet tehetsz: hirdeted mindenki számára az evangéliumot, az ingyen kegyelmet, méghozzá Isten szeretetével. Ez a keresztény magatartás. A gyűlölet, a kárhoztatás, a mocskolódás, a köpködés nem az. Semmi közöd a más bűneihez, foglalkozz a magadéval. Mert még azt sem tudod, ki született így.

Én láttam olyan ötéves kisfiút, aki azt sem tudta, hogy pisilésen kívül mi másra lehet majd használni a fütyülőjét, parázna vágyai nem voltak, mint neked, de az óvodában csak akkor maradt meg, ha beöltözhetett hercegnőnek, Hófehérkének vagy Hamupipőkének. Ez a gyerek választotta ezt szerinted?

Istenre hivatkozol? Meghalnál a bűnösökért?

Akinek nem tetszik egy könyv, nem olvassa el. Ennyi. Senki nem kötelez, hogy elolvasd. Hazugság, hogy iskolában akarják tanítani. De mellesleg jól tennék, mert sokkal egészséegesebb lelkű gyerekek jönnének ki, akik megtudnák, hogy az embertársaik sok tekintetben különbözőek. Más a bőrszínük, a vallásuk, az erkölcsük, a nemi identitásuk, a világnézetük, és az emberek mindig akkor gyilkolják egymást, amikor ezek közül bármelyik normálisnak és mintának kiáltja ki magát, a többit pedig abnormálisnak az önmaga mércéje szerint. Amikor elkezdi a másikat korlátozni, üldözni. Bizony kell az érzékenyítés, hogy az emberek tudjanak egymás mellett élni. S nem úgy, hogy a másik elnyomva érzi magát.

Így kell együttélni a világban. Az egyház, a keresztények dolga az, hogy elmondják: Isten elvette az emberek bűneit, törvény helyett kegyelem alá kerülhet mindenki, aki szabad akaratából, szeretetből, nem a könyvei elégetése, betiltása és a Morvay-félék mocsok gyűlölködése hatására hisznek Jézus Krisztus engesztelő áldozatában. Vannak, akik azt hiszik, hogy Istennek tetsző dolgot cselekesznek, amikor öldökölnek. A Biblia szerint aki gyűlöl, az embergyilkos. A gyűlölet a szívben elkövetett gyilkosság. Aki pedig nem hajlandó veletek gyűlölni meleg embertársait, sőt megkülönböztetni sem akarja őket, az nem homoszexuális propagandát folytat, hanem az tiszteli a Bibliát, amely szeretetre és alázatra tanít.

A Bibliára hivatkozol? Hogy a homoszexualitás bűn? A lopás nem az? A hazugság? A gyűlölet? A házasságtörés? A tisztátalan gondolat a szívben? Az irigység? A többi „emberinek” mondott tulajdonság? Senki nem tökéletes, csak az Isten. Akkor kérhetsz számon bárkit, ha tökéletes vagy. Ha csak azt kéred számon, ami nem a te bűnöd, akkor képmutató vagy. Azt gondolod, hogy Isten helyett neked kell kigyomlálni a bűnt? Számít amit Jézus mondott a búzáról és konykolyról szóló példabeszédében? Jézus azt mondta, hogy ne szaggassátok ki a konkolyt, mert a búzát is kiszaggatjátok vele. A liberális jogállam alapelvét Jézus mondta ki: hagyjátok egymás mellett élni és növekedni a kettőt.

A keresztények dolga csak a magvetés. Nem a konkoly szaggatása. Mindenki konkoly volt, és szerencséje, hogy senki nem szaggatta ki. A gyűlölet, a megvetés, az üldözés nem a jó mag vetése. Az konkoly. Isten nem azt a módját adta a bűn elleni harcnak, hogy az emberek egymást üldözzék, korlátozzák. Ez nem alkalmas a bűn ellen. Az Ige, az evangélium, a szeretet, az Isten jósága, kegyelme, a bűnös elfogadása az, ami megtérésre indít. Ez a jó mag. Vannak, akik azt hiszik, hogy Istenért buzgólkodnak, amikor könyveket akarnak betiltatni, ledarálni, amikor a Facebookon gyűlölködnek, mocskolódnak, amikor könyvesboltokat támadnak, akcióznak, könyvesbolt elé szarnak.

Nagyot tévednek, és Jézus éppen itt figyelmeztet, hogy ezeket azért cselekszik, „mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem”. Isten a szeretet, nem a gyűlölet. Azt mondod, hogy Isten szent és bűngyűlölő? Igen, de az embert nem gyűlöli, mint te, és nem kárhoztatja a bűnöst, nem vádolja, nem olvassa a fejére, nem mocskolja, mint te, hanem meghalt érte. Te meghalnál valamelyik homoszexuálisért? Mert az lenne az isteni szeretet, ez a mérce. Akkor viszonyulnál hozzá úgy, mint a bűngyűlölő Isten, ha képes lennél meghalni helyette és érte. Ezt a szeretetet érzi az, akinek a könyvét le akarod darálni? Tedd fel a kérdés magadnak: meghalnál-e bármelyik emberért, aki nem a rokonod, homoszexuálisért vagy heteroszexuálisért?

Amíg erre nem vagy képes, addig hallgass. Mert az Isten szent, és az is a szent és bűngyűlölő Isten tulajdonsága, hogy nem szereti a gyűlöletet és a képmutatást. Te csak akkor ítélhetnél meg bárkit, lehetnél Istenhez hasonló „bűngyűlölő”, ha olyan szent lennél, mint ő. De te nem a bűnt gyűlölöd, hanem a másik bűnöst, mert különbnek tartod magad nála, hogy ettől érezd igazabbnak magad. Ő nem megölte a bűnöst, mint ahogy te tennéd füstmentesen, hanem meghalt érte és helyette. Mert Isten bűngyűlölő, de nem hülye. Pontosan tudja, hogy a romlott testben lakozó bűn erősebb az embernél, ami alól csak ő szabadíthat fel. Ingyen kegyelemből. S a Bibliában ezt mind elmondta, de téged ez nem érdekel, te válogatsz a Bibliában, hogy mit fogadsz el.

A képmutatók büntetése

Végezetül felhívnám a bűn ellen teli szájjal mocskolódó szent keresztény atyafiak figyelmét arra, hogy a Biblia szerint aki nagyon törvénykezik, az kiszolgáltatja magát a bűnnek, mert a bűn ereje a törvényben van. Ezért buknak le a nagy erkölccsőszök. Az amerikai Liberty University (micsoda képmutató hazugság már a név is) a legszigorúbb erkölcsű intézmény Amerikában. Egyetemista fiúk nem találkozhatnak a lányokkal, nem ihatnak egy korty alkoholt sem. Az egyetem vezetője, Jerry Falwell Jr. pedig kigombolt sliccel, nőket ölelget részegen fotókon, amikor nem éppen a feleségét dugatja a medencésfiúval, miközben ő ezt élvezettel nézi a sarokban és erre maszturbál.

Ez bibliai. Mert ennek a sötét képmutató törvénykezésnek ez a vége. Ez a képmutatók büntetése. Aki elismeri, hogy önmagában egy nyomorult, bűnös ember, akit az Isten kegyelme tarthat meg, az kevésbé kiszolgáltatott a bűn erejének. Hogy pedig népnemzeti, náci keresztényfasiszták is értsenek valamit ebből, hadd emlékeztessünk Tormay Cécile írónőre, aki a NER keresztény-nemzeti üdvöskéje. Tananyag, utcákat neveztek el róla az Orbán-rendszerben, mert Mussolinit köszöntötte, s kijelentette, hogy ő már Mussolini előtt is fasiszta volt. Mint ahogy a NER vezetői Mussolini nélkül is fasiszták lennének.

Tormay Cécile létrehozta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű konzervatív-keresztény szellemiségű női szervezetet, ami nagyjából olyan volt, mint manapság a CÖF, csak még vonalasabban fasiszta, amely a numerus clausust is támogatta. Tormay keresztény-nemzeti erkölcsöt hirdetett nőknek, gyerekeknek, kislányoknak, míg ő maga a legnagyobb leszbikus volt a magyar közéletben. Zichy Rafael nyilvánosságra hozta, hogy Tormay Cécile leszbikus kapcsolatban állt a feleségével, mire a két szent keresztény nő beperelte a férjet. Miután Horthy beavatkozott a perbe, még a férjet ítélték másfél év börtönre. A keresztény-nemzeti állam így védte meg az erkölcsöt.

De Tormaynak a szeretője volt egy Francesca Orsay nevű olasz nő is, az élete végén pedig a szintén nagyon keresztény és erkölcsös gróf Ambrózy-Migazzi Lajosnéval élt együtt. Tormay Cécile ledarálná a „Meseország mindenkié” című könyvet, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége pedig a betiltását követelné. Így működik ez. Lehet keresztényfasiszta nemzeti elveket vallani, hirdetni, még komolyan is gondolni, és megint más a biológia és a kémia. S ebből kellene tanulni, különben nagyon megviccelhet embereket az élet.

Befejezésül ajánlom mindenki figyelmébe az egyik legnagyobb magyar próféta, József Attila fentiekben is idézett versét. Ha a nagy karizmatikus prédikátorok csak kicsit megközelítenék József Attila prófétai „ajándékát”, nem a szadduceusi állami kereszténység fasiszta szekértolói lennének. Érdemes elolvasni és tanulni belőle a valóságról és a fasiszta kommunistákról. A verset 1936-ban írta, néhány évvel azelőtt, hogy a rend emberei elkezdték a könyvek után az embereket égetni. Lehet a felvilágosítás, az őszinte és egyenes beszéd, az „érzékenyítés” helyett a „rend” és az „erkölcs” nevében képmutatókat nevelni. Szentebb lesz a világ, ha a bűnösöknek bujkálniuk kell? De akkor a te bűneid miatt neked is azt kell.

József Attila: VILÁGOSÍTSD FÖL

Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák – kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
de mind-mind pénzre vált reményt;
ki szenet árul, ki szerelmet,
ki pedig ilyen költeményt.

És vígasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét –
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.

S ha száját tátja a gyerek
és fölnéz rád, vagy pityereg –
ne dőlj be néki, el ne hidd,
hogy elkábítják elveid!
Nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát.

1936. október







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések