A Katinka-ügy a maga medrében halad, pontosan úgy, ahogyan várható volt. Még egy hét, és a világ legjobb úszónője közutálat tárgya lesz. Ehhez még kell valami nagy hazugság, leleplezésként előadott nagy csalás, ami egyértelműsíti, hogy ő a gonosz, esetleg kiderülhet még, hogy valamelyik úszó Bástya elvtársat meg akarta ölni. Boldog lesz, ha felülhet a repülőre, és elhagyhatja ezt az országot, amelynek dicsőséget akart szerezni, és örökre elfelejtheti, hogy valaha magyar volt. Személyes tragédia ez, de csak látszólag az. Egy nemzet tragédiája, ahogyan maradi urai beledöngölik a feudalizmusba és a jobbágy sorsba.
Ha belegondolunk, nem olyan nagy dolgok voltak, amiket Katinka akart. Olyasmikről beszélt, amelyek a világ minden más részén természetes dolgok, és amelyeket már régóta be kellett volna vezetni Magyarországon is. Feltehetően, amikor kimarják az emberevők földjéről, és elüldözik a csahos kutyák, akkor majd szép lassan, óvatosan el is kezdik bevezetni azokat. Amikor Katinkát lelkileg és emberileg tönkreteszik, Gyárfás Tamás majd szedi elő egyenként, hogy mit is mondott a Katinka, mit javasolt, mit mondott, az amerikaiak mit használnak.
Mások kémeket építenek be, hogy meg tudjanak ilyen titkokat, amilyeneket Hosszú Katinka a mindennapi élete természetes információjaként közöl. Meg is valósítják majd lassanként, mutatva, hogy nekik nincs szükségük Hosszú Katinkára ahhoz, hogy lépést tartsanak a világgal. Nem arról volt szó, hogy ők akadályai lennének a fejlődésnek, hanem Katinkával nem lehetett szót érteni. Miközben nem erről van szó, hanem arról, hogy valamelyik rabszolga fellázadt, nem hajlandó rabszolgaként viselkedni, s az efféle lázadásokat el kell tiporni. Majd azt fogják mondani, mindent teljesítettünk, azután pedig azt, hogy már azelőtt is megvolt, hogy Katinka kérte volna.
Presztizsharcról van itt szó, a szabadság elnyomásáról, a lázadás letöréséről, egy ember gerincének megtöréséről, mert Hosszú Katinka a hierarchiát sérti, egy olyan világban, ahol a szövetségi kapitányokat pápának szokás nevezni. Az uszodákban honos légkört és hatalmi viszonyokat sérti, ha a versenyző követelhet, igényei vannak, kioktatja az elmaradott viszonyok közt tespedő szövetséget, elnököt, edzőt. Mi lesz itt, ha fellázadnak a rabszolgák? Ha Hosszú Katinka beviszi a szabadság levegőjét a magyar úszósportba, akkor a fundamentumait veszélyezteti mindannak, amire eddigi eredményeik épültek. Ha Hosszú Katinkának ma igaza lehet, holnap nem lehet majd beleordítani a gyereket hajnalban a hideg vízbe. Ha precedenst terem, vége a rabszolgatartásnak.
Erről szól ez a történet. Védekezik a rabszolgatartó úszótársadalom, a rabszolgák ijedten nézelődnek, mint minden szektában, ahol totális elnyomás, kontroll és leuralás van, félnek kilépni a szabad világba, a szabadságba. Mi lesz velük, ha szabadok lesznek? Mi lesz velük, az úszó pápák, püpökök, papok nélkül? Mi lesz velük a korbáccsal és kolbásszal idomító „apukák” nélkül? Félnek a szabadságtól, mert kisgyermekkoruktól azt verték beléjük, hogy ez a siker kulcsa. Hosszú Katinka pedig egy szabad társadalomban él, és olyan pénzdíjas versenyeken úszik, ahol a sportolók szabad emberek, egyéniségek, emberi jogaikat és méltóságukat tiszteletben tartott polgárok. Olyanok, mint a teniszezők. Önálló és szabad emberek.
Nevetséges, hogy a normális olimpiai felkészülés és a megszokott feltételek kialakítása érdekében felvetett javaslatai ilyen konfliktusba torkolljanak. Mindenhol természetes, ha egy világbajnok a számára szükséges felkészüléshez kéri a feltételeket, ha már Pesten kell felkészülnie. Nemcsak az úszásban, hanem minden sportágban. Csak Magyarországon presztizskérdés ez, hogy ne lehessen igaza, hogy könyörögni kelljen, majd a nyilvánosság elé kiállni, hogy megkapja azt, ami amúgy természetes. Kizárólag az úszószövetséget terheli a felelősség, hogy az ügy idáig fajult, és most már azon dolgoznak, hogy Hosszú Katinkát az olimpiától távoltartsák, és ezért őt magát tegyék felelőssé.
Igazi maffiamódszerekkel nyírták ki, zsarolták, fenyegették, megpróbálták lefizetni, kabalababának használni, eszköznek és tárgynak tekinteni, csak az nem jutott senkinek eszébe, hogy partnert lássanak benne, és egyenrangú félként kezeljék. Ez ebben a világban szokatlan és veszélyes. Kiss lemond(at)ása színjáték ebben a hatalmi harcban, ahol megpróbálják a lázadót visszaparancsolni a helyére. Azt mondja Hargitay, hogy „a lemondástól reméljük Katinka is megrendül, felhívja az edzőt, bocsánatot kér tőle, és visszamegy hozzá”. Megbolondult? Ezek a megnyomorított emberek az egészből semmit nem értenek. Érzelmi és lelki zsarolás, igazi maffiamódszerek ezek, a legaljasabb és legmocskosabb trükkök, hogy megtörjék egy ember gerincét, megalázzák, és betörjék a maffia hierarchiájába. Ha nem enged, akkor közellenségként távozhat. Ezért a mondatért van az egész lemondatási bohózat.
A magyarok baromira aggódnak néhány olimpiai éremért, ami vagy meglesz, vagy nem, ami az úszószövetség által kirobbantott botrány nélkül is vagy meglett volna, vagy nem. Ez olyan cél, aminek mindent alá kell rendelni: törvényt, emberi tisztességet, emberi jogokat, az emberi méltóság tiszteletét, írott és íratlan szabályokat, mert kell a mohácsi vereség után a tízmillió magyarnak egy szerencsétlen nyomorult, akit kisgyerekkora óta azért hajszoltak, kínoztak és idomítottak, hogy elsőként jusson célba. Tíz másodperc boldogságért, a „na, ugye” ökölrázásáért, a magyar géniusz újabb bizonyítékáért áldoznak fel megint mindent, ami az emberi élethez szükséges. Pedig ezeknél az aranyaknál sokkal szebben csillog az emberi szó, az emberi tisztelet, a szabadság tisztelete.
Nem volt kétségünk, hogy egy szabad ember ebben a harcban csak elbukhat. A magyar szellem védekezik, és nem tűri a rabszolgák lázadását, az egyéniségek szabadságát, a hierarchia alól való függetlenségét. A jobbágyokat itt még nem szabadították fel, a XVI. században vagyunk, Hosszú Katinkát éppen tüzes trónra ültetik. Mi lenne, ha mindenki szabad lenne? Ha nem tisztelné az urát, akit még leválthatónak, ellenőrizhetőnek és elszámoltathatónak is gondol? Talán még más kérdéseket is feltennének? Ma szoftver, holnap a leosztott lapok, a lefizetett nímandok, a megvásárolt lakájok, a szövetség belső „rendjével” szemben igazi verseny és szabad választások. Hova vezetne ez? Szükség van erre, felborítani a rendet? Ez az egész magyar úszósportot veszélyezteti.
A végzetes lépés az volt, amikor a szövetség előzetes egyeztetés nélkül elküldött Katinkának egy szerződésajánlatot, amit ő a nyilvánosság előtt széttépett. Ilyen szerződéseket előzetes megállapodás nélkül csak a mexikói és az orosz maffiában küldenek, mielőtt egy golyóra ráírnák az illető nevét. Ezért minden felelősség Gyárfás Tamást és az úszószövetséget terheli. A helyzetet súlyosbítja, hogy utána odaküldték Kisst a sajtótájékoztatóra, hogy verje szét, mézesmázosan trollkodja szét az egészet, amire nem lehetett más választ adni, mint megvonni tőle a szót. Hosszú Katinka nem ment bele abba a sötét játszmába, hogy egyenlőtlen feltételek között, sarokba szorítva tárgyaljanak vele egy ilyen tájékoztató után. Nagyon jól tette.
Be akarnák gyömöszölni a maguk szűk világába. Nem tartanak lépést a világgal. Száz évekkel vannak elmaradva, ma már az úszók ugyanolyan szabad emberek, mint a golfozók, a teniszezők, és az anyagi függetlenségükkel kivívták a rabszolgafelszabadítást is. Kivéve Magyarországon. Ezek a feudalizmusban élnek. Ez itt a probléma.
A Kiss-féle lemond(at)ási cirkusznál, öreg ember sírásaival fűszerezve, nincs undorítóbb. Ezzel az aljas módszerrel állítják maguk mellé a sajtót, a közvéleményt, és hangolják a világbajnok ellen, aki semmi mást nem akart, csak profi körülményeket, nemcsak magának, hanem a többi úszónak is. Nem is azzal volt a baj, amit kért, ezt kirázzák a kisujjukból, hanem a szabadság levegőjével, amit nem engedhetnek be, mert akkor ennek a véd- és dacszövetségnek vége. Ki ne állna a síró edző mellé, ha az összes edzők melléálltak az uszodai szexuális zaklatóknak is? Melyik úszóedző marad a helyén, ha nem tesz hűségnyilatkozatot Katinka ellen? S elhitetik, hogy a magyar dicsőség forog kockán, és inkább vesszen Katinka, csak szóljon a magyar himnusz, amit a bajkeverő, amerikai férjjel súlyosbított Hosszú Katinka veszélyeztet.
Kiss László már az ő áldozata. Kiss az áldozat, nem a világ legjobb úszónője, aki normális feltételeket akart, és ami a legfőbb bűne, hogy ezt szabad emberként adta elő. Majd találnak valamit ellene, vagy kihasználják valamelyik hibáját, mert ő nem olyan dörzsölt, mint akikkel szemben áll. És akkor megnyugodhat a magyar ember, hogy ezért volt minden. „Vesszen Hosszú!” Ja, és persze, ez jó alkalom, hogy újra lerántsuk a leplet az amerikai liberalizmusról, amely egy Los Angeles-i bankár(!)ivadék képében lecsapott az addig alázatos és jóhiszemű magyar lányra, aki talán már szült is volna, ha meg nem rontja ez az amerikai liberális ördög.
Cseppben a tenger. Ebben a történetben benne van az egész magyar élet nyomorúságának minden oka. Ebből érthető, hogyan lehet Európa közepén egy fasiszta diktatúra, amellyel nem véletlenül találja meg a közös hangot a feudalizmusban élő úszószövetség. Benne van kódolva a következő száz évre a magyarok veresége, kudarca és bukása. Amikor nyernek Rióban egy érmet, ami igazolni látszik a rabszolgatartó társadalom, a feudális elnyomás minden hivatkozását, akkor veszítenek a legtöbbet. Az életüket.