2024, december21, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírOrbán azért csónakázik nyugodtan az Adrián, mert a magyarok majd megoldják maguk...

Orbán azért csónakázik nyugodtan az Adrián, mert a magyarok majd megoldják maguk a bajaikat

-

Lenne olyan felelős vezető, aki nem tudna Horvátországban nyaralni, amikor Magyarországon üzemanyaghiány van. Még senki nem tudja, mekkora lesz a rezsiszámlája, és honnan kell fát lopnia, ha nem akar télen megfagyni. Nem mindenki Tiborcz István, aki az ország legismertebb fatolvaja, és nem véletlenül házasodhatott be az ország legismertebb tolvajcsaládjába. Ennek a felét sem tehetné meg senki, ha Orbán lenne az ellenzék vezetője, mert akkor már lángokban állna Budapest. Ezt éppen nem hiányoljuk, de Ceaușescu volt az utolsó diktátor, aki ezt megengedte magának.

Orbánnak is van baja a nyaraláson, a horvát lapok megírták, hogy az Adrián lerobbant a motorcsónakjuk. Tetszett volna inkább azzal a yachttal menni, amelyikről Szijjártó posztolgatott olyanokat, mintha az irodájában dolgozna, vagy választhatta volna azt a hajót, amelyiken Borkai Zsolt fűrészelte a közbeszerzést nyert keresztény-nemzeti honleányokat. Az nem robbant le. A fűrészelésről a magyar embernek manapság az jut eszébe, hogy miután már veszélyben a fűtés és a kifizethető rezsiszámla, megengedik a falopást és az erdőpusztítást, hogy ne legyen belőle lázadás.

Ez már a késői szocializmust idézi, amikor nyitva hagyták a kiskapukat, hogy az emberek valahogy megéljenek. Ez rohasztotta le morálisan Magyarországot és a magyar népet, amely nem is tud már másképp gondolkodni, csak korrupcióban, ügyeskedésben és kiskapukban. Ha nem muszáj, akkor is a kiskaput, a félig legális vagy teljesen illegális utat választják, mert azt hiszik, hogy azzal biztosan jobban járnak, mint a tisztességes, törvényes, becsületes és egyenes úttal. S a szomorú az, hogy ha valakit megkérdeznek, példák hosszú sorát tudná mondani, hogy ez így van.

Ezért nagy valószínűséggel túléli az orbáni államcsődöt is a magyar ember, mert erre van szocializálva, és Orbán ezt tudja. A hivatalos út az mindig bürokratikus. Magyarországon minden olyan, hogy a szivatás benne van. Legtöbb esetben nem a racionalitás hiányzik, hanem a jószándék. Soha nem az egyszerű, tiszta utat kínálják az embereknek, hanem mindig valami szivatás van benne. A „kibaszás” kultúrája ez, mindenben a simlisség és a genyóság jelenik meg, és akik ezt csinálják, még élvezik is. Ennek a tetejében ül a legfőbb genyó, akit a csókos barátja is csak G-nek nevezett el.

Orbánt is ezért szeretik, mert mindig kiskapukban gondolkodik. Soha semmi nem tiszta, nem egyenes. A rezsicsökkentést is baromira szerették, mert az se egyenes úton ment. Nem tanultak a magyarok száz év alatt semmit, hogy az ügyeskedésnek mindig ráfizetés lett a vége. Marhán szerettek görbe utakon járni, nekik csak az unortodox megoldások lehetnek jók, de a végén mindig megszívják. Nehogy azt gondolja bárki, hogy ez zavarja őket, soha nem tanulnak belőle.

Orbánt is saját simlis mérőzsinórjukkal mérik. „Te elmennél az Adriára nyaralni, ha nincs otthon benzin?” Mi a válasz? „Hát persze, hogy el. Attól, hogy otthon maradok, még nem lesz benzin.” Ezért néznek el mindent a Röfinek, mert magukra ismernek benne. Ha jönne egy lelkiismeretes és becsületes ember, aki nem élvezné a szivatást, minden ésszerű lenne és szabályos, de bezárná mindenki előtt a kiskapukat, nem lehetne korrupció, nem lehetne lefizetni a rendőrt, a polgármestert, az ügyintézőt, ha nem lehetne lopni, és maga sem lopna, már rég elzavarták volna.

Nincs is annál hülyébb ellenzéki politikus, mint aki a korrupcióellenességgel kampányol. Ilyen politikusra magyar ember az életben nem szavaz. Miből fog akkor megélni? Hogyan fog bármit elintézni? Hogyan fog működni akkor az ország? Ezt elképzelni sem tudja. Jó érzés ellopni. Szerezni. Megnyugtató látni, hogy más is ezt csinálja. A legfőbb góré, meg a családja leginkább. Ebben otthonosan érzi magát a magyar ember. Ezért az orbáni szegénység első szakaszában jól érzik magukat, ha kinyitnak nekik minden kiskaput, hogy oldják meg. Meg fogják oldani. Hazataláltak.

Lázadás és koncolás Magyarországon csak akkor lesz, amikor már a kiskapuk sem segítenek, és nem lesz honnan lopni. A legjobb ellenzéki szlogen az lenne, hogy „akkor sem tudtok megélni, ha megengedik, hogy lopjatok és ügyeskedjetek”. Korrupcióval sem működik semmi. Ha az Orbán(Tiborcz)-család már minden fát ellopott, és nincs mit kivágni. Ha már egymástól sem tudnak lopni. Akkor jön el az utolsó óra.

Magyarországot egyszer úgy kellene összerakni, ha ennek a fasiszta vircsaftnak, nagyipari bűnözésnek egyszer vége lesz, hogy az legyen a hivatalos út, amit a kiskapukkal kijárnának maguknak. Úgy kell megcsinálni mindent, ahogy az emberek maguknak megcsinálnák. Oda kell építeni a járdát, ahol az emberek járnak és letapossák a füvet. Ez az igazi magyar modell, amihez nem kell a fasizmus, és nem kell egy ilyen ócska tróger. A magyar gazdaság csodákra lenne képes, nem a német autógyárak lebutított adójából élne. A meggymagos a magyar zsenialitás példája.

A kapitalizmusba kellene befogni ezt az élelmességet és zsenialitást, méghozzá törvényes keretek között. Ehhez kellett volna ész, nem a sajtószabadság eltiprásába, ahhoz nem kell ész. De Orbán úgy szocializálódott, hogy ne legyen törvényes, legfeljebb ne mi kapjuk a legtöbbet. Abban nőtt fel, hogy lecsapjuk, kivágjuk, lenyúljuk, ellopjuk. A fajkeveredésről olvas hülye könyveket, ahelyett, hogy összerakott volna egy működőképes országot, hogy befogta volna a vitorlába azt a magyar túlélési ösztönt és kreativitást, amivel most az ő csődtömegét is túlélik majd a magyarok.

Ezért csónakázik a Geci nyugodtan az Adrián, mert tudja, hogy most jön el a magyarok ideje, most lesznek majd elemükben. A kiskapuk, az ügyeskedés, az uram-báyám-sógor-komám túlélőkre rá kell hagyni, majd ők megoldják. Ez nem jelenti azt, hogy nem fagynak meg sokan, hogy nem mennek tönkre sokan, hogy Magyarország nem süllyed vissza Orbánnak köszönhetően többszáz évvel, de a magyarok magukra találnak: elemükben lesznek, mert kitalálják, hogyan kell megoldani okosba. Kivágják az erdőt. Felszedik a parkettát. Ellopnak mindent, ami mozdítható.

Az igaz, hogy nyomor, gazdasági és morális csőd lesz a vége, de ők ezt szeretik. Maga a folyamat, örömöt szerez nekik. Orbán pedig egyre több örömöt nyújt, ahogy eltűnnek az átkos uniós pénzek.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések