2024, december18, szerda
KezdőlapAmerikaTrumpot „Amerika legellenszenvesebb politikusának” nevezték a republikánus vitán

Trumpot „Amerika legellenszenvesebb politikusának” nevezték a republikánus vitán

-

Lezajlott az első republikánus elnökjelölti vita, amelyről hiányzott Trump, aki ellen immár négy vádemelés történt, olyan államellenes és alkotmányellenes bűncselekmények miatt, amelyekért élete végéig börtönben kellene lennie, ha nem ő lenne a republikánus párt legerősebb elnökjelöltje, akit jogilag akkor is meg lehet választani, ha a bíróság elítéli. Az vitatott, hogy mi történik akkor, ha elnökként kegyelmet ad magának, mert ez jogilag nem kizárt, viszont példátlan. Ez a tény mindent el is mond az amerikai republikánus pártról és az egykori amerikai konzervatív jobboldalról.

Trump biztos vezetésére hivatkozva nem vett részt a vitán, és várhatóan a további vitákon sem jelenik meg, mert „még csak le sem alacsonyodik a kihívóihoz”, neki elég a győzelemhez a mártír szerep. Az is példátlan lesz, ha a republikánus párt úgy válaszja meg Trumpot elnökjelöltnek, hogy egyetlen vitában nem áll ki, nem ismerteti a konkrét kérdésekben az álláspontját, nem válaszol kérdésekre, és nem hirdet programot. Az ő programja enélkül is ismert: felszámolni az alkotmányos demokráciát, bevezetni Amerikában (is) egy autokratikus államot, egy fasiszta diktatúrát.

Mert az nem kétséges, s Trump nem is rejti véka alá, hogy bosszút állni érkezne a Fehér Házba. Mindenki ellen törvénytelen ejárást indítana, vagy anélkül is börtönbe zárná, az igazságszolgáltatás függetlenségét felszámolná, minden alkotmányos szabályt felrúgna, a hadsereget is bevetné az ellenfeleivel szemben, ha tudná. Magyarul: nyílt diktatúrát vezetne be. Ezért Trump megválasztása esetén kétféle forgatókönyv képzelhető el: vagy fasiszta diktatúra következik, amelyben elmebeteg önkény uralkodik, vagy lelövik, vagy lerohanják és börtönben tölti az élete hátralevő részét.

Ez utóbbi azt jelenti, hogy a jogállamot és az amerikai alkotmányt tisztelő kormányzati tisztviselők felelősen cselekszenek, a törvényeknek megfelelően Trumpot letartóztatják, földre viszik, a hátára térdelnek, megbilincselik és börtönbe teszik. Fogva tartását csak azok a bírósági tárgyalások szakítják meg, amelyek százszoros életfogytiglanra ítélik. Ezt a forgatókönyvet valószínűsítjük, mert 1. Trump visszatérése esetén képtelen lenne demokratikus és törvényes kormányzásra, 2. az önkényét és tombolását a szélsőjobboldalon kívül senki nem fogadná el, és megállítanák.

Mivel Amerika nem Magyarország, ezért elképzelhetetlen, hogy Trump olyan bújtatott fasiszta államot vezessen be, mint az Orbán-rendszer. Amerikában előbb lenne polgárháború, minthogy ezt Trump megtehesse, és nem tudná úgy megszüntetni a fékek és ellensúlyok rendszerét sem, hogy az ne állna ellent. A sajtóról nem is beszélve. A republikánus párt ezért a tűzzel játszik, s a párt első elnökjelölti vitáján bemutakozott elnökjelöltek alacsony színvonala is mutatja, hogy Trump populizmusa milyen mélyre süllyesztette a pártot.

Trump távollétében volt egy önkéntes helyettesítője, aki a legpontosabban adta elő és képviselte a trumpizmust. Vivek Ramaswamy, egy 38 éves üzletember, akinek semmi köze a politikához, és mint kiderült, fogalma sincs róla. Látványosan mutatta be, hogy az általa hűen követett Trump mekkora idióta, miután ő maga is a tudatlanság, az ostobaság és az agresszivitás keveréke volt. Nagy sikert aratott a terembe megint nagy számban beszervezett trumpista közönségben, de elborzasztott mindenkit a képernyők előtt.

Ramaswamy a harmadik legerősebb a felmérésekben, de esélye nincs arra, hogy a párt elnökjelöltje legyen, arra pedig végképp nincs, hogy amerikai elnök legyen. Az oroszokat magasztalta az amerikaiaknak, mert Trump is zseninek nevezte Putyint. A legszimpatikusabb és legnormálisabb jelölt Chris Christie, volt kormányzó, aki egyértelműen kiállt most is Trump ellen, hogy senki nem állhat a törvények és az alkotmány felett. Ő azonban 5 százalék alatt áll.

Öröm volt látni Ron DeSantis floridai kormányzó végtelenül gyenge szereplését, beképzelt, de súlytalan megjelenését és erőszakos előadásmódját, miközben ijesztő dolgokat mondott. DeSantist az sem érdekelte, mit kérdeznek tőle, az előre betanult és kidolgozott sablonszövegeit mondta el, amelyek kopogtak a levegőben, majd a földre hulltak, mert nem volt bennük semmi élet. Visszataszító volt, ahogy a Capitolium elleni január 6-i támadással kapcsolatban azt mondta, hogy már előre kell nézni: szőnyeg alá akarta söpörni az egyik legforróbb és legalapvetőbb témát.

A bevándorlással kapcsolatban mindenki igyekezett keménynek és erősnek mutatkozni, mert a republikánus párt a déli határon állandósult lehetetlen állapotok miatt támadja a Biden-kormányt. Ennek során azonban a hangsúly teljesen áthelyeződött a kábítószer problémára, azon belül is a tömegesen pusztító fentanyl forgalmára. Ez a legveszélyesebb, azonnal gyilkoló anyag, amely fiatal emberek tömegeit öli meg Amerikában, de nem Mexikóbül érkezik. Ezért a bevándorlási kérdést a fentanyllal azonosítani, hatalmas csúsztatás, manipuláció és hazugság.

A klasszikus drogkereskedelemnek, amely a mexikói határon zajlik száz éve, s amely önmagában is elég borzalmas, nem tesz jót a fentanyl használata, mert megöli a kuncsaftjaikat, rontja az üzletet és a hitelüket, rájuk szabadítja a rendőrséget. A legnagyobb bizonyíték pedig az, hogy a tavaly elítélt fentanil-kereskedők 90%-a amerikai állampolgár volt. Ez egy Amerikán belüli probléma, s azért sem helyes ezt a bevándorlással összemosni, mert akkor nem foglalkoznak a probléma valódi gyökereivel.

A bevándorlás ügyében Chris Christie merészelt ezúttal is a republikánus hangadókkal szembeni álláspontot képviselni: emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államokban menedékjogot kérni törvényes humanitárius jog. Ezért meg kell különböztetni itt is az illegális bevándorlókat, akik a zöldhatáron át és alagutakon beszöknek, a törvénmyes menedékjogot kérőktől. De a republikánus pártban – különösen Trump pusztítása óta – értelmesen nem lehet megkülönböztetni dolgokat, és intelligens vitára sincs lehetőség.

Ezt még Mike Pence volt alelnök is elszalasztotta, aki pedig az utolsó pillanatban megakadályozta, hogy január 6-án Trump törvénytelenül átvegye a hatalmat az elveszített választás után, miután becstelenül végigasszisztálta Trump négyéves ámokfutását. Szerencsére Ramaswamy január 6-ról szóló hazugságai feldühítették, azért elmondta, hogy Trump az alkotmány megdöntésére akarta rávenni, amire ő nemet mondott, és fontos kijelentése volt, hogy a totalitarianus törekvéseknek ellent kell állni. Jellemző rá az ellentmondás, hogy ennek ellenére támogatná Trump újrajelölését.

Pence emellett alkalmatlannak bizonyult a józan és értelmes párbeszédre, mert állandóan bibliai prédikációkba kezdett, és dogmákkal próbálta helyetesíteni a világos érvelést. Ezért csak fanatikus vallásos tébolyultnak látszott, aki konkrét ügyekben nem képes normálisan gondolkodni és érvelni, azok alapján dönteni. Ez egyébként ellentmond a Bibliának is, Jézus mindig világosan beszélt és értelmesen érvelt. A Pence-féle vallásos embereket Isten nem tudja használni, mert nem a dogmatizmust, hanem az értelmes gondolkodást várná el tőle, arra pedig képtelen.

Ez a republikánusok mögött álló fanatikus evangelikál mozgalom romboló hatása, amely tömegeket foszt meg a normális önálló gondolkodástól. A vita győztesének egybehangzóan Nikki Haley volt ENSZ-nagykövetet, az egyetlen női jelöltet tartják, aki épp azzal emelkedett férfitársai közül, hogy értelmesen és szakszerűen közelített minden témához, indulatok és elfogultságok nélkül kereste a konszenzus lehetőségét, amire Amerikának mindennél nagyobb szükség van, s ami emlékeztetett a republikánus párt korábbi jobb korszakaira és egykori önmagára.

Nikki Haley a leghatásosabban az abortusz kérdés megközelítésében mutatta be ezt a gondolkodást, amikor egyetlen nőként, aki a jelenlevők közül egyedül szült, s akinek meg kellett hoznia erre vonatkozóan a döntéseit, azt mondta, hogy nem a kriminalizálás a megoldás, nem lehet az abortuszt kereső nőket és orvosokat bűnözőnek tekinteni, mert ez egy bonyolult egészségügyi, erkölcsi, szociális és jogi kérdés, amelyben az anyának van döntési joga, és ezt a kérdést a maga komplexitásában kell vizsgálni, nem még nagyobb tragédiákat okozva merev szabályokat felállítani.

Haley gyilkosnak nevezte Putyint. Elmondta, hogy Trump négyszer akkora adósságot hozott össze, mint Biden. „Donald Trump 8 billió dollárral növelte az adósságunkat, és a gyerekeink ezt soha nem fogják megbocsátani nekünk.” Ehhez nincsenek hozzászokva a republikánusok, különösen a trumpisták, hogy valaki objektív és tényszerű. Haley kiállt Ukrajna és Izrael támogatása mellett is, elutasította, hogy valaki Amerika ellenségeivel barátkozzon. Ebbe a kategóriába pedig ma már Orbán is belefér. Orbán, mint egy republikánus elnökjelölt ellensége. Ez lenne a normális.

Nem véletlen, mert Trumpot „Amerika legellenszenvesebb politikusának” nevezte. Jó ezt hallani republikánus elnökjelöltek között, erősen trumpista republikánus közönség előtt.

Miközben a férfiak büszkék az eszükre, az egyetlen intelligens személy, aki gondolkodásra képesnek mutatkozott, az egyetlen nő volt közöttük. Talán nem véletlen, hogy az Orbán-kormányban egyetlen nő sincs. Az egyetlen nőből Orbán köztársasági elnököt csinált, de éppen azért, mert az a nő nem hajlandó és talán már képtelen is az önálló gondolkodásra. Ezt ismerték el a kinevezéssel. Amerikában az elnökválasztásban is megjelenik a világ egyik legfőbb problémája, a lebutított populizmus és az önkény, valamint az értelem, a gondolkoás, a józan ész és a demokrácia harca.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések