2024, december3, kedd
KezdőlapBelföldMár nyíltan beszélnek róla, hogy Magyar a nemi szervét mutogatja

Már nyíltan beszélnek róla, hogy Magyar a nemi szervét mutogatja

-

Zavarban vagyunk napok óta, hogyan lehet szóvá tenni azt, hogy Magyar Péter láthatóan olyan nadrágokat visel, amelyekben jól láthatóak nemi szervének körvonalai. Lehetetlen, hogy egyedül ő ne érzékelje ezt az általa posztolt fotókon, így már nyilvánosan tárgyalják az emberek, hogy Magyar Péter tudatosan „a farkát mutogatja”.

Olyan felvételek is megjelentek a sajtóban, amelyeken tinédzser lányok fejmagasságban szemlélik a platón szónokló Magyart, és a látványon kuncognak, míg máshol idős hölgyek arcába nyomja szinte a nemi szervét. Közönséges, ízléstelen és gusztustalan, s mivel a Tisza Párt alelnöke „pajkosan” reagál is a közösségi médiában erre, még perverz is.

A közösségi médiában közvetlenül Magyarnak is jelezték, hogy tolakodó, zavaró és nem politikushoz méltó, ahogy nyilvánvalóan a farkát mutogatja. Magyar élvezettel és nevető emojikkal reagál ezekre, s egyre több ilyen fotót posztol magáról. Az Európai Parlament új képviselője beteges hajlamait éli ki, s egyesek már „faszmutogatónak” nevezik.

Magyar a jelenségre úgy reagált, hogy az Instagram oldalára feltette egy feszülő nadrágos képét és megszavaztatta az embereket arról, hogy amit látnak az új vagy régi nadrág. Ez a szavazás ara volt jó, hogy Magyar maga hívja fel a figyelmet arra, hogy nadrágjait arra is használja, hogy a nemi szervét mutogassa, arra is érdemes figyelni.

A jelenségről már az RTL is tudósított, ahogy a végeredményt is közölte, amit Magyar tett közzé, egyértelmű utalással arra, hogy szándékosan viseli a „szoros” nadrágot. Magyar ezt tette fel egyértelmű célzással arra, hogy tisztában van a szoros nadrágja „üzenetével”.

Az alábbiakban posztolunk a közösségi médiából néhány részletet, ahol a farokmutogatást tárgyalják, s ahol még Magyar is reagál:

Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy Magyar legújabb botránya kapcsán arról számoltak be a jelenlevők, hogy Magyar egy éjszakai szórakozóhelyen kikezdett nőkkel (fiatalkorúakkal is), szexuális ajánlatokat tett nekik, majd részegen dulakodott azokkal, akik megpróbálták a garázda viselkedését leállítani és/vagy megörökíteni.

Magyart fanatikus hívei e tekintetben is megvédik. Nem tudjuk, mit szólnak ehhez a volt SZDSZ egykori vezetői, a vezető budapesti értelmiség, az MSZP volt vezető személyiségei, és a Magyart nemcsak kiszolgáló, hanem a semmiből és a hazugságain keresztül felépítő ellenzéki lakájmédia munkatársai.

Vajon ez is kell „Orbán leváltásához”, adják-e Magyar farkához is a nevüket?

Mindezidáig kerültük, hogy ezt az ordenáré jelenséget szóvá tegyük, ismerve a Magyar-hívek várható reakcióit, s nem akartunk erre a testaltáji szintre süllyedni, de azóta ez a jelenség nyílt szóbeszéd tárgya. Magyarnak is szóvá tették, állítólag a Reddit tele van a témával, mert mindenkinek nyilvánvaló, hogy Magyar mutogatja magát.

Parkokban az ilyen embereket szatíroknak nevezik és rendőrt hívnak, nem engedik iskolák közelébe. Magyar pedig láthatóan úgy mutogatja magát, hogy nem lehet nem észrevenni. Magyar magatartása túl van a celebkedésen és a jó ízlés határán, s mivel ezt szándékosan teszi, beteg hajlamokról árulkodik: nárcisztikus személyisége exchibicionizmussal társul.

A Magyarhoz hasonló exchibicionisták a szakirodalom szerint az önbizalomhiányukat azzal próbálják ellensúlyozni, hogy péniszüket mutogatják. Magyar a férfiasságával kérkedik, és szakemberek szerint „önértékelési zavara miatti szorongásának okán, vagyis, hogy azt érzi, hogy ő kicsi és jelentéktelen, azzal kompenzál, hogy megnövekedett péniszét mutogatja”.

A szakirodalom szerint ez perverzió és betegség, „személyiségstruktúrájukat tekintve az exhibicionistáknál gyakori a gyengeelméjűség és a pszichopátia”. A történelemből egyik jól ismert, hasonló habitusú példa Benito Mussolini, csak ő valóban egy férfi volt.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések