Trump korábban kijelentette: olyan tábornokokat akar, mint amilyenek Hitlernek voltak, akik minden parancsot végrehajtanak. Ennek szellemében megkezdte a tábornokok szelektálását, hogy a hadsereget saját politikai céljaira használhassa fel, s amerikaiak ellen is bevethesse. A bűnüldözés álcája mögött totális, nyílt, fasiszta diktatúra kiépítése zajlik. Trump a politikai ellenfelei megsemmisítésére törekszik. Karnyújtásnyira vagyunk, hogy alkalmatlannak minősítse a demokrata kormányzókat és polgármestereket, s elmozdítsa őket, akiket már most börtönbe akar zárni. Lesz-e még vajon egyenlő, demokratikus és törvényes választás?
Amikor a Project 2025 megjelent, az illiberális, új típusú fasiszta rendszerek ismerői már tudták, hogy ez az alkotmányos rend megdöntésének forgatókönyve. A jogállam eltörlése a jog kiforgatása és meghamisítása, valamint a fékek és ellensúlyok megsemmisítése által.
Az új típusú fasiszta rendszerekben az „erőszak” alkotmányellenes jogalkotás formájában jelenik meg. Az agresszió a jog erőszakos kiforgatásában ölt testet, fizikai erőszak nélkül. A demokrácia hamis látszatának fenntartása mellett jön létre törvénytelen önkényuralom.
Ennek legtipikusabb formája Magyarország, az Orbán-rendszer, amely tartózkodik nyílt erőszak alkalmazásától, de a demokratikus díszletek között egy ember dönthet mindenről, aki az országot tulajdonának tekinti, miközben demokratikusan leváltani sem lehet.
Trump fasiszta államának koncepciója azonban túllépett ezen. A Project 2025 megalkotói kulcspozíciókba kerülve valósítják meg lépésről lépésre a demokrácia megsemmisítésének forgatókönyvét, de eközben a klasszikus fasizmusból ismert fizikai erőszak sem marad el.
Trump autokratikus rendszere a klasszikus fasizmus és az új fasizmus keveréke lett: míg a klasszikus fasizmus a fizikai erőszakra helyezte a hangsúlyt, a 21. századi fasizmus pedig a jog kiforgatása által betonozza be a diktatúrát, Trump vegyesen használja mindkettőt.
Ennek oka vélhetően az lehet, hogy míg a Trump mögött álló intellektuális háttér a jog kiforgatásával építi az elnyomó zsarnokságot, addig Trump fizikai erőszakban éli ki magát. A kettő ott találkozik, hogy a MAGA-jogászok az erőszakhoz is keresnek hamis jogalapot.
Trump nem mellőzi a fasiszta diktatúrák eszköztárából elmaradhatatlan koncepciós perek sokaságát sem. Valóban listája van azokról, akiken bosszút akar állni, s mindez egyelőre vegyes igazságszolgáltatási környezetben zajlanak. De támadás indult a bíróságok ellen is.
Minden kritikát elfojt, minden ellenállást megtorol. Támadást intézett a szabad sajtó ellen. Brutális perekkel fenyegeti és próbálja térdre kényszeríteni a szabad sajtót. A tulajdonosok bekerítésével és fenyegetésével igyekszik elhalkítani és/vagy elnémítani őket.
Támadást intézett a szabad gondolkodás, a tudomány és a művészet szabadsága ellen. Kiirtja az egyetemekről és a közgondolkodásból mindazt, amit eddig amerikai értékeknek neveztek, a sokszínűséget, az elfogadást, az egyenlőséget, a jogot és a szabadságot.
Ennek a vegyes modellnek a kiépítését látjuk Trump második ciklusában. Az erőszakot az az illegális bevándorlók ellen kezdte, amikor felhatalmazta az ICE maszkos és azonosítójel nélküli fegyvereseit a korlátlan erőszakra, az önkényre és a törvénytelenségre.
A jogász had ehhez is talált kiforgatható törvényt a múltból. A Legfelsőbb Bíróság Trump által kinevezett többsége pedig tudatosan és szándékosan a jogállami alkotmányos rend megsemmisítésén dolgozik. Nem védik az Alkotmányt, hanem ideológiailag átírják.
De Trump retorikájából és személyiségéből sejteni lehetett, hogy ez nem áll meg itt. A jogi korlátok leépítése és semmibe vétele mellett a fizikai erőszak is eszkalálódik. A hadsereget felkészítette, hogy amerikai városokat kell megtámadniuk, gyakorlóterepnek használni.
Trump célba vette a demokrata vezetésű városokat (és államokat), nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy megfélemlítse, megszállja őket, átvegye a hatalmat, vagy erőszakos ellenállást provokáljon ki, ami felhatalmazza őt a legdurvább erőszakra és törvénytelenségre.
Egyesek szerint ezzel akarja megakadályozni a választásokat, ha az vereséggel fenyeget. De a legfontosabb cél, hogy megbélyegezze, kriminalizálja, Amerika ellenségeinek mutassa be, megfélemlítse, eltapossa és törvényen kívül helyezze a jogállami politikai ellenzéket.
Vágyakozás Hitler tábornokai után
A helyzet megértéséhez két előzményt kell rögzíteni. Az egyik, hogy a célba vett városok semmilyen okot nem adtak a katonai beavatkozásra, de kivétel nélkül demokrata vezetésű városokról van szó. A másik egy régi vágy: Trump erőszakra akarja használni a hadsereget a politikai ellenfelekkel szemben, a korlátlan hatalma kiépítése és megtartása érdekében.
Trumpot 2024 októberében idézte a The Atlantic. Ezt mondta: „I need the kind of generals that Hitler had” („olyan tábornokokat akarok, amilyenek Hitlernek voltak”). Majd ezt meg is magyarázta: „People who were totally loyal to him, that follow orders” („olyan emberek, akik totálisan hűségesek hozzá, és engedelmeskednek a parancsoknak”).
Trump a kampányban letagadta, hogy ezt mondta volna, de Trump letagadta azt is, hogy bármi köze lenne a Project 2025-höz, amit most már nyíltan vállal. Trump hazudik, míg az idézett szöveget többen hallották és mindnyájan egységesen megerősítették.
Ezek az előzményei annak, ami jelenleg Amerikában történik. Az amerikai elnök példaképe Hitler, és olyan tábornokokat akar, akik nem az Alkotmányhoz, hanem hozzá hűségesek. Ez ahhoz kell, hogy a hadsereget bevethesse amerikaiak, a politikai ellenfeleivel szemben.
Fontos, hogy Trump akkor áhítozott „Hitler tábornokai” után, amikor a tábornokok nemet mondtak arra, hogy az elveszített választás után a hadsereg hatalomban tartsa. S az sem tetszett neki, amikor a hadsereg visszautasította, hogy amerikai tüntető tömegbe lőjenek.
Ezek az előzmények pontosan mutatják azt, hogy Trump mire készül és mire képes. Élezi a feszültséget a demokrata vezetésű államok és városok ellen, hogy a legdurvább erőszakot alkalmazhassa, és nyílt totális diktatúrát vezethessen be. Ez a klasszikus fasizmust idézi.
Trump maga hoz létre „rendkívüli állapotot”, káoszt és zűrzavart, hogy ürügyet keressen a „rendteremtésre”. Trumpnak nincs joga a Nemzeti Gárdát a tagállamok akarata ellenére kivezényelni, de megteszi. A hadsereg belföldön bűnüldözési feladatokra nem bevethető. Ő mégis megteszi.
Trump a „lázadásra” vonatkozó szabályok alapján akarja bevetni a hadsereget, lázadásnak minősítve a tiltakozásokat és a tüntetéseket, melyeket az ICE által alkalmazott embertelen erőszak idézett elő. Csakhogy tiltakozni és tüntetni alkotmányos jog Amerikában. Még.
Az ICE működését hasonlították már Amerikában a nácikhoz, a Gestapo-hoz, teljes joggal, de ezekre a hasonlításokra nincs szükség. Az ICE önmaga kivívta már most azt, hogy nem kell semmihez hasonlítani, mert saját jogon a világ leggyűlöltebb szervezeteihez hasonló.
Az a kegyetlenség és embertelenség, amelyre Trump biztatta és ruházta fel a szervezetet, a humánus, befogadó és békés amerikaiakban megütközést és felháborodást vált ki. Sokan az üldözöttek mellé állnak, az ICE ellen tüntetnek. Trump pedig ezt veri le erőszakkal.
Ugyanazzal a hamis retorikával próbál erőszakkal fenyegetni és elfoglalni neki nem tetsző, demokrata vezetésű városokat, mint amellyel a bevándorlák elleni terrorhoz is támogatást keresett: azt állítva, hogy a bűnözés ellen lép fel. Azóta kiderült, hogy az sem igaz.
A bevándorlók elleni terror sem csak bűnözők, és már nemcsak illegális bevándorlók ellen irányul. Ugyanez igaz az amerikai városok megszállására is. Washingtonban évtizedek óta nem voltak olyan jók a bűnüldözési statisztikák, mint amikor Trump megszállta a várost.
Trump „háborús zónának” minősítette Chicago egyes részeit, ahol az amerikaiak tüntetnek az Alkotmánnyal összeegyeztethetetlen erőszakkal és törvénytelenséggel szemben. Trump belső ellenségről és háborúról beszél. Neki egyes amerikaiak ellenségek, akik ellen háborút visel.
Segédei „utcai terroristának” nevezik a békés tüntetőket, akik tiltakoznak az ICE ellen, de az igazság az, hogy Trump terrorizálja a demokrata vezetésű városokat. Katonai támadást indít ellenük, megszállja őket, katonai járművek masíroznak az utcán.
A teljes diktatúrához szükség van még valamire: megtörni és a politikai terror szolgálatába állítani a hadsereget.
Megtörni a hadsereg ellenállását
A világ minden pontjáról Virginiába összehívott amerikai tábornokoknak és admirálisoknak ezt a mintát kezdték el felvázolni a Trumphoz lojális és a parancsait végrehajtó, dilettáns Hegseth „háborúügyi” miniszterrel, amikor a Trumphoz való hűségre szólították fel őket.
Erről a dermesztő találkozóról már sok beszámoló megjelent, mi azt emelnénk ki ebből, hogy az eddig pártatlan, a pártok fölött álló nemzeti hadsereget a MAGA ideológiának megfelelő, a republikánus pártot kiszolgáló, Trumphoz hűséges hadsereggé akarják tenni.
Ennek oka pedig az, hogy Trump a hadsereget nemcsak saját személye, de saját céljai alá is akarja rendelni. A hadseregből ki akar irtani minden emberséget, felszólította őket, hogy ne kövessenek semmi szabályt. Emberségükből kivetkőzött gyilkoló gépeket akar belőlük.
Trump azért hívta össze a hadsereg tábornokait és admirálisait, hogy betörje őket a totális engedelmességre, a Hitlernél megcsodált hűségre, s felhatalmazta őket, hogy lépjenek át minden törvényt és szabályt, kövessenek el akár háborús bűncselekményeket.
Az egyetlen cél, hogy semmisítsenek meg minden ellenséget. Azt Trump mondja meg, hogy ki az ellenség. Az amerikai hadseregben tisztogatást hajt végre, amíg engedelmes eszköze nem lesz a katonaság a bosszúálló és véres indulatainak, a korlátlan önkényuralmának.
Ehhez pedig minden eszköz megengedett. Trump már most megteremtette az erőszak kultuszát. Az amerikaiak naponta olyan videókat láthatnak a közösségi médiában, mint a legbrutálisabb katonai diktatúrákban. S egyelőre elfordítják a fejüket, mintha nem itt lenne.
Trump legfőbb eszköze a fenyegetés, a megfélemlítés és a terror, amelyben élvezkedik. Azt várja el a hadsereg vezetőitől is, hogy minden törvénytelenségben engedelmesek legyenek neki. Ami pedig Amerikától idegen volt eddig, amerikaiakkal szemben is.
Ez az Alkotmány megtagadása, bűncselekményekre való felszólítás. Ennek a hadseregnek az ethosza azonban ennek pontosan az ellenkezője. Mintha az ördög jelent volna meg, és adta volna nekik parancsba a törvénytelenséget és a gyilkolást. Mint egy rossz álomban.
Száz éve minden amerikai film ennek az ellenkezőjéről szól. Az amerikai hadsereget és az általuk képviselt pátoszt bemutató minden film arról szól, hogy ez a hadsereg ellene áll az ilyen próbálkozásoknak a közlegénytől a tábornokig. Itt az alkalom a valóságban is mutatni ezt.
Az összehívott amerikai tábornokok és admirálisok csöndje mindent elmondott arról, hogy mit gondolnak. A két szélsőjobboldali dilettáns, bűnözésre felszólító civil mondatai idegenek voltak számukra. Még soha nem volt olyan, hogy a hadsereg nem taposlta meg az elnökét.
De nem lehet tudni, mit tesznek akkor, amikor egyenként elbocsátják őket, és Hegseth miniszterhez hasonló bábokat neveznek ki helyettük. Amikor egzisztenciájukban fenyegetik őket. Marad-e még valaki, aki megállítsa, hogy amerikaiak ellen vessék be őket?
Komolyan veszi-e Amerika a veszélyt?
A Trump által megnevezett minta ismert: Adolf Hitler és a nácizmus. Mint mondtuk, minden amerikai film arról szól, hogy az amerikai hadsereg nem ilyen, és ennek ellenáll. Amerika az ellentéte ennek. Mintha egy külső ellenség foglalta volna el az országot.
Nemzedékek nőttek fel Amerikában úgy, hogy a hadsereg ennek az ellenkezőjét jelenti.
Ha Trump megosztja a hadsereget és az országot, mi véd meg a polgárháborútól, ha Trump Amerika belső ellenségeinek, bűnözőknek, terroristáknak nevezi az Alkotmányhoz hűséges amerikaiakat, a törvényes és választott politikai ellenfeleit, a zsarnoki erőszak elutasítóit?
Trump és bábja, Hegseth, világossá tette: aki ellenáll, azt kirúgják, vagy önként távozzon. Hegseth ennek szellemében folytatta a hadsereg lefejezését. A cél egyértelmű: a hadsereg megtisztítása minden tábornoktól, aki az Alkotmányhoz, s nem Trumphoz hűséges.
Ha ez bekövetkezik, Trump saját céljaira használja az amerikai hadsereget. Amerikának a klasszikus értelemben vett fasiszta diktatúrája lesz, ahol a törvény nem számít. Senkit nem véd meg senki és semmi. Ahol az erőszak és a diktatúra nem operett jellegű, mint Orbáné.
Trump gátlástalanul, saját eszközeként használja már az igazságügyi minisztériumot, a kormányzatot, a kongresszusi többséget. Bosszút áll bírókon, ügyvédeken, FBI-igazgatón, politikusokon. Eltapos mindenkit. Bárkit törvényes ítélet nélkül kitoloncol, letartóztat.
Trump úgy viselkedik, mintha maga lenne a törvény. Akik amerikai zászlót égetnek, azzal nyilvánítva véleményt, hogy amit csinál, az nem Amerika, egy év börtönnel fenyegeti. De nincs ilyen törvény. Trump pedig már az ítéletet is kihirdeti: kiszab egy év börtönt.
A határon már azt keresik, az országba belépni szándékozónak van-e Trumpra vonatkozó negatív vagy kritikus megnyilvánulása. Ez már diktatúra és a trendnek megfelelően ezt is kiterjesztik majd az amerikai lakosságra is. Nemzetbiztonsági támadás Trump bírálata.
Az ICE olyan félelmetes és törvényen kívüli rohamcsapat, magánhadsereg, amelyet pillanat alatt állíthat át amerikaiakkal szemben is. Az a fajta nyílt totális diktatúra, ami Amerikában épül, már most félelmetesebbnek látszik, mint ami Putyin Oroszországában van.
Ez tényleg Hitlerre emlékeztet. A kérdés az, hogy a megfélemlítés és a félelem lesz erősebb az amerikaiak életében, vagy az amerikai demokratikus és polgári öntudat. A behódolásban és a rejtőzködő túlélésben bíznak, vagy védik és megmentik a szabadságot, amíg lehet.
Trump meghátrál, ha ellenállnak neki. De ha totális uralmat vesz a hadsereg, az állam és az igazságszolgáltatás fölött, a jogi és a fizikai erőszak összeér, akkor a legsötétebb náci és fasiszta diktatúra következhet be a demokrácia hazájában.
A kérdés az, hogy ezt mennyire veszik komolyan az amerikaiak, vagy megvárják, amikor már késő lesz. Mi azt gondoljuk, erről sokkal nyíltabban és bátrabban kellene beszélni, és időben megállítani. Ez pedig most minden amerikai feladata és felelőssége.
Beléphetnek saját hollywoodi filmjeikbe. Harcolhatnak a megtestesült gonoszság ellen.











