2024, október8, kedd
KezdőlapUncategorizedBartus László: A pénz, mint egyetemes mérőeszköz

Bartus László: A pénz, mint egyetemes mérőeszköz

-

Mária országában nem nagyon ismerik a Bibliát, ezért néha idézünk belőle, hogy ismerkedjenek a kereszténységgel. A Biblia beszél a pénzről, és azt mondja, hogy minden rossznak gyökere a pénz szerelme. Nem a pénz a rossz, hanem a pénz szerelme, ami nagy különbség. A pénznek nagyon fontos szerepe van, azon kívül is, hogy stadionokat lehet építeni belőle, az ember Gucci táskát hord a parlamentbe, vagy ha magas pozícióban van, a titkárnőjét viszi nyaralni belőle elegáns szállodákba, és ha a munkaerő nagyon egyedül érzi magát a szobájában, akkor meglátogatja.

A pénz csereeszköz funkciójának alapja, hogy megbízható mérőeszköz. Ezzel el is jutottunk mondanivalónk lényegéhez. Egészséges társadalmakban a pénz pozitív szerepet játszik. A normális az, amikor mindent pénzzel mérnek, hiszen ez megbízható értékmérő, amit át lehet váltani másra. Magyarországon ezt lebecsülik és kriminalizálják, általában az okos magyar ember úgy mondja, hogy „ezeknek csak a pénz számít”. Tévedésben van, mert nem a pénz számít, hanem minden, ami értékes, az értékeket viszont pénzzel mérik meg, mert a pénz megbízható egyetemes mérőeszköz.

Gondolom, közgazdasági alaptétel, hogy a pénz a legmegbízhatóbb mérőeszköz az értékeket illetően, és ha a pénz nem fejezi ki a valós értéket, ott összeomlás következik be. Ez nemcsak tárgyiasult értékekre, dunakeszi ingatlanokra igaz, hanem szellemi értékekre is. Ahol mesterségesen nem torzítják el az értékrendet, ott a pénz pontosan kifejezi az igazi értéket egy zenész, színész, képzőművész esetében is. Kvalitásait pontosan kifejezi a fellépési díja, ahogy egy operaénekesét és labdarúgóét is. Messi kicsivel többet keres, mint a Felcsút középcsatára, aki még így is sokszorosát kapja annak, amennyit megérdemel, és amennyit valójában ér.

De ugyanez kifejeződik az élet minden területén. Normális társadalmakban az határozza meg, ki milyen környezetben, milyen környéken lakik, hogy mennyi pénze van. Hol tud lakást bérelni, házat venni, és az ingatlanadót megfizetni (bizony!). Ez határozza meg azt is, ki milyen iskolába jár, milyen orvosi ellátást kap, mennyire tiszták az utcák és milyen a közbiztonság, mert a gazdagabb környéken jobb minőségű az iskola és minden szolgáltatás. Ez elsőre nem tetszik azoknak, akiknek a pénze nem teszi lehetővé, hogy a legjobb helyen lakjanak, én sem engedhetem meg magamnak, mert nem vagyok hozzá elég jó. Azonban ez versenyre és tanulásra ösztönöz. Ha valaki javítani akar a helyzetén, saját tudásának, képsségeinek pénzben kifejezhető értékét kell növelnie, hogy minden tekintetben jobb helyzetbe kerüljön.

Lehet ez ellen lázadni, de ez akkor is így van, ha az emberek ezt rossznak tartják vagy nem értenek vele egyet. Angelina Jolie Pesten sem a Keleti mellett bérelt földszinti egyszoba-konyhás lakást egy körfolyosós házban. Ennek oka az, hogy amit csinál, azt dollármilliókért adják el, és tízmilliókat szórakoztat. Míg az abban a házban lakók egyelőre ezt nem mondhatják el magukról. Nekik ez a különbség nyilván nem tetszik, de nem lenne jó, ha fordítva lenne. Ha valaki azonos önmagával, akkor jól érzi magát abban, amiben van. A boldogságnak ez a forrása, nem a pénz. Akinek nem jár a piac törvényei szerint annyi, mint Angelina Jolie-nak, és elégedetlen ezzel, az akkor is boldogtalan és elégedetlen lenne, ha helyet cserélne a színésznővel. Ugyanakkor egy tehetséges ember lehet boldogtalan attól, ha értékén alul becsülik, és ezzel a benne levő lehetőségeket korlátozzák.

Ez nem azzal azonos, amikor Lázár János az ember értékét méri a pénzzel, mert az ember Isten teremtménye, akinek önmagában való méltósága és értéke van, ami nem függ attól, kinek mennyi pénze van. Az emberi jogai, a méltósága, a jog előtti egyenlősége nem függ attól, hogy mije van, és ki az apukája, mint Lázár János fiacskája esetében. Ezért van az, hogy jobb esetben egy embert nem lehet megvenni, mert neki, mint embernek nincs ára. Van azonban pénzzel kifejezhető tudása, tehetsége, munkája, produkciója, terméke, amit viszont már a pénzzel lehet mérni és kifejezni. Nem az embert méri a pénz, hanem azt, amit előállít. Magyarországon a probléma éppen az, hogy az embert mérik pénzzel, ki mennyiért vehető meg, ki mennyiért adja el magát, azt vásárolják meg, ami nem lehetne eladó. Ezzel az emberi méltóságát, pénzzel nem kifejezhető emberi értékét alacsonyítják le, s ennek következtében az ember elveszti emberi értékét.

Visszatérve a pénzhez, mint egyetemes mérőeszközhöz, hadd idézzem kedves barátom, a Queensben praktizáló Donáth József kiváló belgyógyász főorvos egyik viccét, amely szerinte szakállas, de én nem ismertem. Egy magyar embernek miniszter lesz a barátja. A miniszter azt mondja neki, kérj bármit, amit akarsz. Mi akarsz lenni? Államtitkár? Lehetsz. Vezérigazgató? Lehetsz. Milliókat kereshetsz. Az ember azt mondja, nem akarok én nagy ember lenni. Nekem elég, ha százezer forintot keresek. A miniszter elszomorodik, és azt mondja, hogy abban sajnos nem tud segíteni. Ahhoz, hogy ilyen rosszul kereső állást töltsön be, ahhoz diploma kell.

A vicc nem új, ami kifejezi, hogy ez nem újkeletű probléma Magyarországon. A pénz akkor méri a valós értéket, ha szabad a piac, a piac pedig csak valódi demokráciában működik, ahol a demokrácia nemcsak annyit jelent, hogy pártok és akár szabad választások vannak, hanem a gazdaság, a vállalkozás, a tehetség érvényesülésének szabadságát, a tehetség szabad érvényesülését, egyenlő esélyét, civil szférát, nem pedig az erőforrások és társadalmi szerepek pártok általi kiosztását. Az még nem demokrácia, ha nem egy párt osztja le a lapokat, hanem több. Ez a különbség. Magyarországon pedig rövid kivételektől eltekintve ilyen-olyan diktatúra működik, ahogyan most is az van. Azt a visszatérő kérdést is eldönti a pénz szabad működése, hogy egy országban demokrácia vagy diktatúra van. Azt a pénz szabadsága megmutatja.

Magyarországon a pénz nem fejezi ki az igazi értéket. Nem működik szabadon a piac, amely honorálja a teljesítményt. A jövedelem nem fejezi ki minden ember tehetségének, produktumának és munkájának valódi értékét. Az állam beavatkozik, torzít, a társadalmi viszonyok nem tükrözik a helyes értékrendet, a pénz mint értékmérő csődöt mond. Az emberek talán nem is tudják, hogy ennek mekkora hatása van az ország életére és működőképességére. Torz viszonyok jönnek létre, feje tetejére áll a világ. Hogy mást ne mondjunk, így történhet meg egy országban, hogy a lakosság leghülyébb, legképzetlenebb rétege diktálja az ízlést, a tévéműsorokat, a politikusi magatartást, ígéreteket, pártprogramokat, az ő kezükbe kerülnek az erőforrások. Ezek náci pártja utána  a kormányzati uralom kapujában áll. Ja, és ez lesz a „magyar”. A szabadság lenne a magyartól idegen, vagyis a „zsidó”. Az egyik az illiberális, a másik a liberális. Hogy mitől magyar az egyik, és mitől zsidó a másik, az nagyon egyszerű: ezt a fordított világot mással nem lehet indokolni és fenntartani.

Hogy mi idézi ezt elő, arra is igen könnyű válaszolni: az állam túlhatalma, a szabad piac megfojtása, amelyben nem a teljesítmény és a hasznosság jelöli ki mindenki helyét és szerepét, hanem a protekció, a kapcsolat, a politika, a vesztegetés és a korrupció. Mesterségesen túlfizetik (túlértékelik) azokat, akik azt nem érdemlik meg, és mesterségesen alulértékelik (alulfizetik) azokat, akik zsenik, nagy tudásúak, világszínvonalú teljesítményre képesek. Ezért van az, hogy amikor két azonos szintű amerikai és magyar sportolót, zenészt vagy atomtudóst összehasonlítanak, az egyik csóró, a másik kőgazdag, s amelyik ország tehetségei pénzben kifejezve is megbecsültek, az fejlett és gazdag ország (amiből a kevésbé jól keresők is jobban élnek). Ahol pedig lebecsülik és nem fizetik meg a tudást és a teljesítményt, ott az ország lepusztult, elmaradott és szegény, mindenki csóró és a tutit az ország idiótái mondják meg, akik bűnözőket emelnek a fejük fölé.

Nem arról van szó, hogy az állami diktatúra rosszul dönt, hanem arról, hogy nem lehetne döntési helyzetben. A piacnak, a pénznek kellene kiválasztania az értékest, a tehetségest és a jót.

Ezért nem kellene irigykedni senkinek, ha valaki megérdemelten és a piac által honoráltan jól keres, mert az hosszútávon az ő életszínvonalát is emelni fogja. Nem kell megijedni a nagy vagyoni különbségektől, mert ha a piac választja ki azokat, akikhez a sok pénz kerül, azok ebből a pénzfeleslegből befektetnek és paradicsomot csinálnak. A kevésbé jól képzettek számára is. Erre a feleslegre, mint tőkére, szükség van. De ha ez a felesleg hülyék kezébe kerül, akkor megakasztja a körforgást, a pénz nem tölti be a funkcióját. Normális esetben a hátrányos helyzetűek versenyhátrányát kiegyenlíti egy jól szabályozott mechanizmus ösztöndíjakkal, szociális hálóval, amely megteremti az esélyét annak, hogy aki tehetséges, az érvényesüljön, és aki képtelen magáról gondoskodni, az el ne pusztuljon. Ahol ez a szabad piac nem működik, ott a tehetség is elvész, mindenki elpusztul, és senki nem lesz gazdag, csak az, aki ellopja. Tőle pedig a pénz nem megy oda, ahova kellene.

A pénz, mint egyetemes mérőeszköz kiválóan működik, ha hagyják, hogy a saját törvényei szerint működjön, és nem az én apám lesz a legsikeresebb bányatulajdonos, ha én vagyok a miniszterelnök. Amerikában a pénz szabad értékmérőként való használata mindenkit érdekeltté tesz abban, hogy akinek kezdetben nincs pénze, de ha ügyes, érvényesüljön, mert olyat tud, ami sok pénzt csinál. Erről szólnak a Startup vállalkozások, de a világ leggazdagabb embereinek többsége is mind így kezdte, a magyarok által embertelennek vélt kapitalizmusban. Ez az amerikai álom lényege, ami bárhol álom lehetne, ahol ezt hagyják. Ebben van a csoda lehetősége, mert ha ez így működik, akkor a csoda lehetősége benne van mindenki életében. Bárkiből lehet bármi. Ez a kulcsa mindennek. Ezért fontos, hogy demokrácia, szabadság, jogállam legyen, és ne illiberális államot építsenek vallási fundamentalista futballbolondok. De ezt a polgároknak kellene tudniuk, és az ilyen félnótás handabanda palikat elkergetni, mert megölik az életet. Ilyen országban nem lehet élni.

Befejezésül, hogy még egy példát említsek, amely példa tulajdonképpen ezt a rövid eszmefuttatást is ihlette, említsük meg az ifjú Tiborcz István esetét. Tiborcz Istvánról feketén-fehéren kiderült, hogy fát lopott, vagyis egy bűnöző, akinek börtönben lenne a helye. Saját képességeiből, szorgalmából, teljesítményéből és belső értékeinek gazdagságából a falopás gondolatáig jutott, többre saját tehetségéből nem futotta. A szabad piac ezeket a képességeket nagyjából két év felfüggesztett szabadságvesztésre árazná be. Viszont Tiborcz István meglátta Orbán Ráhelt, amint éppen saját lábán ácsorgott, és a viszontszerelem az életét kissé megváltoztatta. Ez a bűnözésen kapott ember a nulla képességeivel, a semmi tudásával, a zéro teljesítményével egy év alatt nemcsak a jogos ítéletet úszta meg, hanem multimilliárdos lett, megelőzve Fischer Ivánt és a teljes Fesztiválzenekart, a teljes magyar irodalmi és képzőművészeti elitet, a tudományos és üzleti élet legnagyobbjait, az ország olimpiai bajnokait.

Egy ilyen ország halálra és pusztulásra van ítélve. Ahol az értékek így a fejük tetejére állnak, az állami protekcionizmus ennyire eltorzítja a pénz egyetemes értékmérő szerepét, ott a természet és a társadalom törvényszerűségei nem működnek. Még az sem működik, ami magától működne, ha hagynák. Ez a diktatúrák természete. Ez az oka, hogy a diktatúrák népe elszegényedik, az országot bűnözők vezetik, a talmi csillog, a boldogság lágy, szőke és másfél mázsa, az értékes emberek szenvednek, éheznek, kifosztottak és elnyomottak, miközben a világ barmai, kigyúrt agyú tuskói élik világukat, Tusnádfürdőn hallgatják a világkorszakok újabb változásáról szóló zöldségeket, és az értékes embereket mind érvényesülésükben, mind fizikai létezésükben fenyegetik.

Tovább is lenne, de nem mondom. Mindenki hozzá gondolhatja.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések