//

A Pesti Srácok megírta, mit kell gondolni az 1:1-es győzelemről: Orbán támasztotta fel a magyar focit

17 perc olvasási idő
15

Mielőtt elmondjuk, miért hazaárulás örvendezni Orbán 1:1-es győzelmének, ami egy lyukas garast nem ér, idézzük a Pesti Srácok (köznyelvben: Prosti Srácok) értékelését a futballmérkőzésről. Az “Igazából: győztünk” című agyvelőt rázó cikk így kezdődik: “Igen, ilyenek vagyunk mi, magyarok: egy hősies, nemes fajta. Ha van egy eltökélt, leleményes vezetőnk, aki jól vezeti a seregeinket, a lehetetlennek is vakmerőn nekifeszülünk. Így tettünk tegnap is, amikor 1-1-re győztünk Franciaország ellen az Európa-bajnokságon. Ezzel kétszeres ünnep lett június 19-e: nemcsak a Magyar Függetlenség Napja, hanem a Magyar Labdarúgás Visszaszerzésének Napja is. Mindkettőben kiemelkedő szerepet vállalt egyetlen ember: Orbán Viktor.”

Elsőre azt hihetnénk, hogy ez egy paródia, egy gúnyirat, de nem az. A náci és a kommunista propaganda legszebb napjait idéző firkálmány a diktátort magasztalja az 1:1-es győzelemért, és igaza van: ez az ő dicsőségét hirdeti. Ezért sajátította ki (minden máshoz hasonlóan) a magyar futballt, számolta fel a labdarúgó szövetség önállóságát, ezért ölte bele a magyarok százmilliárdjait, hogy ez a cikk egyszer megszülessen, és elmondja a magyarok szívében létrehozott érzést: az örök hálát a diktátornak, mert övé minden dicsőség. Eggyé vált a nemzet a diktátorával, és ez volt a cél.

Hogy nem vagyunk teljesen hülyék, felhívjuk a figyelmet erre a cikkre, amely 2018-ban jelent meg az Independentben, és amelynek magyarul ez a címe: “Hogyan használja a szélsőjobboldali populisták új hulláma a futballt a hatalma növelésére”. Orbán a vezető kép, de nemcsak róla van szó, hanem a brazil és az olasz fasisztákról is. Az, hogy a magyar ellenzék ebből semmit nem vesz észre, nem vesz tudomásul, hanem képes beöltözni a maskarába és Orbán játékszerét erősíteni, ez arra utal, hogy az ellenzék mögött rendkívül gyenge szellemi kapacitás áll. Mondhatnánk nulla. Abból akarnak népszerűséget szerezni, ami Orbán népszerűsítésére van kitalálva, és csak annyit érnek el, hogy ezt legitimálják és az Orbánnal való érzelmi azonosulást elősegítik.

Tagadhatják a buta nacionalizmusban szenvedő magyar ellenzékiek, hogy az Orbán-csapat eredményeinek semmi köze Orbánhoz, de a pártagitációs propaganda megírta az igazságot, hogy miről van szó. Itt van, lehet olvasni tovább: “Visszaszereztük magunknak egyik nemzeti kincsünket, a magyar focit, amit évtizedekig nem találtunk. Abban a világraszóló, többszörösen díjnyertes Puskás stadionban, amelyet fizetett ellendrukkereink hada (akik magukat valami okból ellenzéknek nevezik, holott nem azok) évekig gáncsolt, gyalázott. S azok a srácok harcolták ki, akiket évek óta mocskol és vagyonelkobzással fenyeget a már említett ellendrukker-had.” Ezután pedig jön azoknak az ellenzékieknek a gyalázása, akik ostoba módon ott vigyorogtak Orbán stadionjában.

Akik nem hiszik, mennyire ostobák, olvashatják, hogy Orbán mire szánta ezt az egészet, és bejött a számítása. Az ország népének ezt jelentette a meccs: “Ám akárhogyan tombolnak Magyarország fizetett ellendrukkerei, a szabótímeák és niedermüllerpéterek: a magyar foci tegnap végleg föltámadt. És igen, hisztériázhatnak, de történelmi tény: Orbán Viktor támasztotta föl, adta vissza nekünk, magyaroknak, óriási ellenszélben, minden gáncsoskodás ellenére! A stadionokra, sportlétesítményekre, focilabdákra, gyermeklabdarúgók táboroztatására költött minden egyes forint jó helyre ment, megérte.” Tü ponyimájes?

Ha nekünk nem hisznek, higgyenek a saját szemüknek és a goebbelsi propagandának. Íme, itt áll a hamis nemzeti pátosz, amely egybeforrasztja a diktátor és az alattvalók szívét: “A világbajnok Franciaország elleni 1-1-es győzelmünk a végső bizonyíték rá. Amelyet a világ talán legszebb stadionjában, a világ bizonyosan legfergetegesebb szurkolótábora előtt vívtak ki tegnap a mi fiaink.” S nemcsak az orbánista alattvalók, hanem az ellenzékiek, az Orbánnal szemben álló magyarok szívét is, akik észrevétlenül adták ezzel a szívüket Orbánnak, és kiment belőlük az ellenállás ereje.

Mi, akik hazaárulással egyenértékűnek tartjuk, hogy az ellenzék vezetői a stadionban szurkoltak Orbán csapatának, és jelenlétükkel legitimálták nemcsak a rendszert, hanem Orbán futballal állított csapdáját is (aminek áldozata a magyar egészségügy, oktatás, szociális ellátás, az ára pedig nagyon sok százmilliárd forint), megkapjuk a magyar alattvalóktól: “miért keverjük ebbe a politikát?” A politikát nem mi keverjük bele, a magyar futball maga “a” politika, a politika szerves része, egy diktátor nemzetének állított csapdája, amely révén nemzete azonosul vele és a rendszerével.

De olyan embereket, akik nem látnak tovább az orruknál, és a franciák elleni 1:1-es győzelem feletti mámorukkal bebetonozták az Orbán-rendszert további harminc évre, nem lehet meggyőzni. Ha lengetik a magyar zászlót és egy meccs első félidejét ellezserkedő francia csapattal szemben 11 ember beáll védekezni, és a görcsös franciák nem tudnak gólt rúgni, elfelejtenek mindent. Ezt tudja a diktátoruk, ismeri a népe lelkét. Orbán ezzel csapja be a magyarokat, ezzel kényszeríti őket önként térdre, és ezzel csinál belőlük rabszolgákat, amiből ők semmit nem vesznek észre.

Az ellenzéknek üzenjük, hogy a stadionban készült fotókkal minden tisztességes, elvszerű, korrekt ellenzéki szavazót elveszítettek. Akinek fontosabb a magyar Alkotmány, amit megdöntöttek, mint a stadionban való majomkodás, Önökre nem szavaz. Ha levágják a két kezét akkor sem, és helyesen teszi. Akik annyit nem vesznek észre, hogy az Orbán által kisajátított futballnak ez a célja, hogy a nép, a nemzet érzelmileg összefonódjon a diktátorával, a diktatúrával, hogy mindennek ellenére a nemzeti büszkeség hamis érzetével hálássá tegye őket, az nem alkalmas politikai pályára.

Akik nem képesek felismerni egy ilyen átlátszó csapdát, hanem belesétálnak, azok nem alkalmasak sem a diktatúra megdöntésére, sem a diktátor leváltására, sem az ország vezetésére. Egy dologra alkalmasak, hogy egy fasiszta diktatúra legitimációjára felhasználják őket, hogy pénzért eljátsszák az ellenzéket és demokráciának láttassanak egy diktatúrát. Kollaborációra, cinkos összejátszásra alkalmasak, az ország elárulására és Orbán rendszerének bebetonozására. Önök az 2022-es választást ezzel elveszítették, bár meglehet, ezzel előbb tisztában voltak, mint mi.

Ami pedig a felhőtlen magyar örömöt és nemzeti büszkeséget illeti, amely elhiteti sokakkal, hogy van mire büszkének lenni, elmondanánk, hogy büszkének egy olyan országra lehetne lenni, amely szabadságot, egyenlő lehetőséget ad a polgárainak, ahol a civil társadalom szabadon él és működik, ahol nem sajátította ki egy szűk bűnözői csoport az országot és az emberek lehetőségeit, ahol egy emberként emelt fővel élhet szabadon, megbélyegzés, üldözés, kirekesztés nélkül bárki. Ahol szabad és független a sport, amely a piaci viszonyok között produkál szép eredményeket, aminek van alapja, ezért megmarad. Nem úgy, mint ez a világra szóló döntetlen.

Büszkének arra lehetne lenni, ha Magyarországnak lenne egy világszerte elismert, köztiszteletben álló, választott vezetője, aki a nyugati demokráciák értékes részévé teszi Magyarországot, és nem egy világszerte megvetett, lenézett, jogosan utált diktátora lenne, aki az embriség szemetjének ideológiájával támadja a szabad világot. Büszkének egy jogállamra lehetne lenni, ahol szabadon alkot bárki, ahol nincs világnézeti terror, ahol szabad iskolák, szabad egyetemek működnek, ahol kiváló az egészségügyi ellátás, ahol az emberi szabadság Szijjártóénál nagyobb emberi teljesítményeket hoz létre. Ahol nem a fasiszta és náci propaganda a nemzeti fő termék.

Sorolhatnánk, ezekre lehetne büszkének lenni, a szabadságra, a szeretetre, a jóságra a fasiszta gyűlölködéssel, a goebbelsi hazugságokkal szemben. De egy vérrel verejtékkel kiküzdött döntetlenre egy olyan csapat ellen, aki elhülyéskedte az első félidőt, nem koncentrált és kihagyta a helyzeteit, amivel 5:0-ra vezethetett volna az első félidőben, utána görcsösen futottak az eredmény után, és ahogy lenni szokott, már nem jött be semmi, nincs miért büszkének lenni. Ez semmit nem változtatott olyan dolgokon, amelyek valóban fontosak lennének.

Ellenkezőleg, a legbutább nacionalizmussal elfedezte azokat. Egy diktátor ravasz terve arra, hogy a nacionalista érzelmeknek, a futball szeretetének ellenállni képtelen népét végleg rabszolgaságba döntse, és a nép boldogan sétáljon bele ebbe a csapdába, és egyesüljön érzelmileg az elnyomójával és a rendszerével. Ez az ország képtelen felismerni bármit, ennél 1989-ben is sokkal magasabb intellektuális és morális színvonalon állt. Nem véletlen, hogy akkor a szabadság és a Nyugat felé ment, most pedig a rabság és  keleti diktatúrák felé.

Tulajdonképpen nem történt semmi, minden a papírformának megfelelően alakult. Orbán Viktor terve sikerült, diktatúráját bebetonozta. Magyarország addig fog nyögni az elnyomás alatt, amíg ez az ember él, és megérdemlik, mert az orruknál fogva tudja vezetni őket. Ha néha rossz lesz, vetítsék le maguknak a franciák elleni 1:1-es győzelem felvételeit, ezt kapták a szabadság és a jogállam helyett. Erre cserélték, egy tál lencsénél is kevesebbre.

Nehogy véletlenül a németek elleni meccs felvételével keverjék össze, mert a németek úgy megverik ezt az Orbán-csapatot, mint szódás a lovát. De akkor már késő lesz, mert a szívük, a lelkük már Orbáné. Eladták magukat a semmiért. Lehet legyinteni, hogy hülyeség, ez semmit nem jelent. De a végeredmény mégiscsak ez lesz, mert ez a szívben dőlt el. Ezért nincs menekvés. A börtön ajtaja bezárult.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Attól, hogy 1:1-re győztünk, Magyarország ugyanaz maradt

Következő cikk

Biden már történelmet írt, nemzeti ünnep a rabszolgaság eltörlése