//

Attól, hogy 1:1-re győztünk, Magyarország ugyanaz maradt

Az a baj a futballeredményekkel, hogy nem változtatják meg a világot. Ráadásul, boldogabb népeknél a sportsikerek lázadást jelentenek a diktatúra ellen, a népet és a nemzetet képviselik a zsarnok ellenében, de Magyarországon még ez is fordítva van: a diktátornak szereznek dicsőséget. Fordítva sem lenne jobb, nem változna meg a világ, csak egy kicsit elviselhetőbb lenne. A diktatúrának dicsőséget szerző sportsikerek még ezt az örömöt sem nyújtják, hanem abba a tragikus lelkiállapotba viszik az országot, hogy saját válogatottjuk ellen szurkoljanak, vagy lélekben azonosuljanak a diktátorukkal.

Orbán ezért rohasztotta le az egészségügyet, az oktatást, költötte az adófizetők százmilliárdjait stadionokra, nem létező magyar futballra, hogy 90 perc alatt az ország népe lélekben egyesüljön vele, akinek a dicsősége minden futballsiker. Ha a világbajnok francia válogatott ellezserkedi az első félidőt, játékosai ne koncentrálnak és kihagyják a helyzeteiket, majd ez megbosszulja magát, és futni kell az eredmény után görcsösen, amikor már nem jön be semmi, tizenegy ember beáll a 16-os elé, akkor az létrehozza a lelki egységet zsarnok és alattvaló, diktátor és leigázott között.

Már legalábbis azok között, akik nem látnak át ezen, és még azt a hibát is elkövetik, mint az ellenzéki összefogás pártjainak vezetői, hogy kimennek a meccsekre Orbán csapatának szurkolni. Ez is a legitimáció egyik formája, amit elvszerű, korrekt, a diktatúrával következetesen szembenálló politikus soha nem tenne meg. Ez leköpése az SZFE diákjainak, az MTA kutatóinak, az egyetemektől távozni kényszerülő professzoroknak, az elfoglalt vagy megszüntetett médiumok kirúgott újságíróinak, stb..

Csak olyanok mondhatják, hogy ez akkor is a magyar válogatott és nem Orbán csapata, akik nem találnak semmi kivetnivalót abban, hogy egy csaló választási rendszerben létrejött álparlamentbe beüljenek, ahol semmi jogaik nincsenek, ha ki merik nyitni a szájukat, milliókra büntetik őket. Ha ez nem számít, akkor nem számít az sem, hogy Orbán csapatának az ő dicsőségének szurkoljunk, és ne vegyük észre, hogy ezzel is lépre mentünk.

Ha tetszik, ha nem, a franciák ellen szerzett döntetlennel Magyarországon megszilárdult Orbán fasiszta rendszere, létrejött a nemzeti egység a fasiszta diktátor uralma alatt. Egyek lettek azok, akik a csapatnak szurkoltak Orbánnal és a rendszerével. Próbálják ki, hogy mekkora ellenállást éreznek a szívükben egy zsarnoki, elnyomó diktatúrával szemben. Semmit. Erre költötte Orbán a magyar emberek százmilliárdjait, erre az érzésre. Mert a franciáknak elég az egy pont, nekik ez egy ellezserkedett meccs, nem több annál. A magyaroknak élet-halál kérdés.

De felhívjuk a figyelmet arra, hogy ettől még a magyar futball sem jobb semmivel, ahogy négy éve is nagy volt a mámor és jött Andorra. Az a realitás. Főleg nem változott meg semmi az országban, ami fontos. Orbán Viktor nem lett jobb ember, hanem egy ugyanolyan fasiszta diktátor, mint volt, sőt. Ugyanúgy felszámolták a jogállamot, ugyanúgy nincs szabadság, az emberi jogokat ugyanúgy tapossák, vagy még jobban ezután is. Az a tragédia, hogy ez a futballöröm nem lehet a szabadság, a zsarnoksággal szembeni lázadás öröme is, hanem fordítva. Muszáj a zsarnokkal örülni.

A franciák kikaptak 1:1-re, a magyarok győztek 1:1-re, de ezek a francia játékosok ezután elmennek egy szabad és demokratikus országba, ahol megaláztatás, elnyomás nélkül élhetnek. Ahol nem megaláztatás élni minden napon, ahol nem hazugságokkal etetik őket, nem gyűlöletet szítanak mások ellen, ahol nem lopják ki a szemüket, ahol nem tapossák a jogaikat. Ahol emberhez méltó az élet, ahol az emberi méltóságot nem kell lecserélni 1:1-es győzelemre.

A franciák lerázzák magukról a döntetlent, aztán megnyerik az EB-t, elfelejtve az egészet. Egy meccs volt a sok közül, amit félvállról vettek. De a magyarok öröme sokba került, nemcsak pénzben mérve. Megerősödött a diktatúra, az elnyomásuk erősödött, a csapda, amibe estek, mélyebb lett. Igazi dráma, hogy ezt az utcán ünnepelve, táncolva fogadják, mert nem látnak túl 90 percen. Ez is bejött Orbánnak, ahogy a diktátoroknak felszálló ágban minden bejön. És Orbán még abban van. Hitlernek is bejött minden. Egészen Sztálingrádig.

Annak is eljön az ideje. Az egészben csak az a szomorú, hogy majd akkor is ezek az emberek fognak ünnepelni, akik most, és elfelejtik, hogy évtizedeken át tapsikoltak ennek a diktatúrának.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Orbán háborút hirdetett a szabad és demokratikus Európa ellen

Következő cikk

A Pesti Srácok megírta, mit kell gondolni az 1:1-es győzelemről: Orbán támasztotta fel a magyar focit

en_USEnglish