2024, június18, kedd
KezdőlapVéleményBartus László: Afroamerikaiak

Bartus László: Afroamerikaiak

-

Nincs szebb történet a NER jellemzésére, mint a Magyar Állami Operaház „Porgy and Bess” előadása. A zeneszerző George Gershwin testvére, Ira Gerschwin, aki a dalszövegek írója is, kikötötte, hogy csak fekete színészekkel lehet előadni a darabot. A magyar állami (!) Operaház fütyül erre a kikötésre, semmibe veszi a szerzők akaratát, akiknek a darabját szeretné bemutatni. A feltételnek sokféle oka lehet. Ha „csupán” művészi okai lennének, egy művésznek akkor is tiszteletben kell tartania ezt a kérést. A darabot ugyanis kifejezetten fekete zenei stílusban írták, a szöveg pedig a feketék beszédstílusát utánozza.

Talán az sem közömbös, hogy a darab szándéka az, hogy a feketék mellett keltsen szimpátiát, éppenséggel a fehérek előítéleteinek oldására. Ez a feketék élete, ez róluk szól, ez értük szól. Ha fehérek adják elő, az tiszteletlenség a feketékkel szemben, több szempontból is rombolja a kívánt hatást, vagy éppen az ellenkezőjét váthatja ki. Egy fehér színész soha nem fog hitelesen játszani egy afroamerikait. Az egész darab nevetségessé válik, vagy másról szól. Nem beszélve arról, hogy az előadást éppen a feketék elleni fajgyűlölet miatt sokszor betiltották, nem játszották. A tisztelet, a kollegialitás is azt kívánná, hogy ezt a kérést akceptálja egy állami operaház.

De ha ilyen tisztelet nincs is Ókovács Szilveszterben, mint művészben, kellene lenni ennyi szabálykövetésnek, mint főigazgatóban. Ha azt mondták, hogy nem lehet, akkor nem lehet. Ám a legszebb, és Orbán rendszeréhez leginkább illő megoldás az, hogy a darabban fellépő fehérbőrű magyar színészek afroamerikainak vallják magukat, és ezzel eleget tettek a követelésnek. Mintha csak Orbánt hallanánk az Európai Parlament plenáris ülésén. Magyarországon éppen ilyen a sajtószabadság, a vallásszabadság, a tanszabadság, a lelkiismereti szabadság, éppen ilyenek a szabad választások, mint amilyen feketék a magyar operaénekesek. Döbbenet.

Nem is lehetne Orbán rohadék rendszerét szebben illusztrálni, mint ezzel. Nem hiányzik ehhez a szokásos cinikus szöveg sem, Ókovács Szilveszter előadásában: „Magyarországon nincs bőrszínnyilvántartás, bűnügyben sincs, személyes adat, és nem tudom megmondani tulajdonképpen a szereposztásról, hogy ez megfelel-e vagy nem felel meg a feltételnek, ezért inkább megkérdezem tőlük.” Ez cinikus arcátlanság és mindennek a teteje. Méltatlan egy állami kulturális intézményhez és egy művészhez. A művészet éppen ennek ellenkezője. Minden valóban művészi alkotás efféle alantasság ellen született. Ez az arcpirító szöveg ellentéte a darab szellemiségének. Az a hely, ahol ilyen szövegek hangozhatnak el, méltatlan a darab bemutatására, sőt, művészi produkciók előadására, mert egy ilyen helyen minden csak hamis és hazug lehet.

Ókovács Szilveszter nem tudja megállapítani ránézésre az énekeseiről, hogy afroamerikaiak vagy nem? Ezért meg kell kérdeznie őket, és annak kell elfogadni őket, aminek vallják magukat. Nem látszik rajtuk a bőrszínük? Mert a nyilatkozatból kiderül, hogy Ókovácsnak azért van valami halvány sejtése arról, hogy az afroamerikaiak bőrszíne kicsit más, mint például Szegedi Csabáé, ha ő azok közé tartozik, akik a 28-ból afroamerikainak vallották magukat. Összesen 15 énekes volt a 28-ból, aki a darab kedvéért azt hazudta magáról, hogy fekete afroamerikai. Kisebbségben voltak azok, akik erre nem voltak hajlandók.

Vannak emberek, kedves művész kollegák, akiknek ez az identitás egy kicsivel többet jelent. Vannak, akik meghaltak ezért vagy emiatt. Vannak, akik rabszolgaként élték le az életüket, vagy az őseik voltak azok. Vannak, akik évszázados polgári jogi küzdelemnek köszönhetik, hogy a bőrszínük ellenére beléphetnek ugyanoda, ahova a fehérek. Becsületes ember, akiben van egy kevés együttérzés, alázat, tiszteli ezt az identitást, nem veszi fel ezt egy csalás kedvéért. Ráadásul éppen azért, mert a szerzők nem akarták, hogy az afroamerikai feketékről szóló darabot is fehérek adják elő, akiktől szenvedtek, akinek a rossz előítéleteit szerették volna eloszlatni. Elmondani, hogy ők is emberek. Például, vannak olyan érzéseik, amelyeket csak ők ismerhetnek, mert a lelkükben hordozzák, mint súlyos örökséget. De Ókovács szerint nem így van. Csak akkor miről szól a darab?

Korrekt művész ezt tudomásul veszi, és nem vállal el ilyen szerepet, mert ő csak eljátszhatja ezt, de soha nem élheti át valóságosan. Mert ennek a viszonynak a másik oldalán áll. Ráadásul egy idegengyűlölő országban, ahol a Porgy and Bess próbáival egyidőben egy idegengyűlölő, rasszista kampány zajlik, amelyben azzal ijesztgetik a magyar embereket, hogy jön Afrikából sok fekete ember, jön a migránskaraván és kifosztja, megerőszakolja, kirabolja őket. Miért? Mert fekete a színük és afrikaiak. Ezután mondja Ókovács azt, hogy Magyarországon nem tartják nyilván a bőrszínt? Az őt foglalkoztató kormány rasszista propagandájától rettegő emberek vasvillát ragadnak, jobb esetben rendőrt hívnak, ha meglátnak egy feketét vidéken.

Magyarországon játszanak fehér énekesek afroamerikaiakat, ahol a magyar emberek „négernek” nevezik őket? Nem is tudják, micsoda sértés a „leniggerezés”. Az afroamerikai elnevezés a politikailag korrekt beszédből fakad, ami ellen harcol például a NER. Ebben az országban adnak elő egy feketékről szóló darabot, ahol olyan fehér magyar színészek és énekesek játszanak majd, akik „afroamerikainak” vallották magukat? Nemcsak eljátsszák, hanem annak vallották magukat. Viccelni tetszenek? Ez az előadás harcol a rasszizmus és az előítéletek ellen? Ez akarja felmutatni az emberséget egy nyomorék fekete ember képében? Ha valaki nem érzi, hogy ez mennyire abszurd, mennyire immorális, az hogyan állít színpadra művészi alkotásokat, az hogyan értelmezi a Faust-ot? Hogyan lehet így katarzist előállítani a színpadon és a nézőtéren, hogyan lehet ilyen mocskos előzmények után egy előadással megtisztítani a szíveket?

De mindez semmi ahhoz képest, amit Ókovács még mondott: „ha per lesz az ügyből, akkor azoknak lesz rossz, akik az afroamerikai énekesekre vonatkozó kikötést megtették”. Le fogja rasszistázni őket? Ellop egy előadást, amelyben nem tartja be a szerzők kikötését, ezzel meghamisítja a darabot, majd pereskedik azokkal szemben, akiknek a mondanivalóját fontosnak, méltónak és alkalmasnak találta arra, hogy üzenjen vele valamit a magyar társadalomnak? Ha per lesz, akkor az afroamerikaiakat emberként ábrázoló, a fajgyűlölet ellen harcoló szerzőket rasszistának nevezi majd, mert megkülönböztetik a bőrszínük alapján az ő énekeseit? Ez igazán méltó Orbán Viktorhoz és rendszeréhez, ahol a kézben tartott, megmaradt művészetből is ezt csinálják az állami (!) Operaházban. Olyan országban, ahol nincs egy előadásra való színesbőrű színész, az nem is érdemli meg, hogy ezt a darabot ott előadják. Az mindent elmond erről az országról. A közönség az előadás végén sem érti meg, hogy a darab a feketékről szólt.

Ennyi erővel mindent megváltoztathatnak. Átírhatják a szöveget, a zenét, mindent meghamisíthatnak, és még mindig úgy adják elő, hogy ez a Porgy and Bess. Ez az illiberalizmus lényege, mindent meghamisít, mindent az ellenkezőjére cserél, kiforgat, és még mindig „demokráciának” nevezi. Ez az előadás ennek tökéletes mása, a rasszizmusban is megtalálták a rendszerhez illő mondanivalót. Érdekes módon a világ más operaházaiban megtalálták a módját, hogy eleget tegyenek a szerző kikötésének. Micsoda fantasztikus esemény lett volna Budapesten a Porgy and Bess előadása szuper afroamerikai énekesekkel. De az már elképzelhetetlen a NER-ben. Még a végén bevándorlóknak hitték volna, és agyoncsapták volna az afroamaerikai művészeket az utcán. Lassan ideje lesz megírni egy ilyen darabot, de abban ki kell kötni, hogy a bunkó rasszistákat csak magyarok játszhatják. Mert azt sem tudja olyan hitelesen eljátszani senki más.

Észre sem veszi már az Operaház fantomja, Mephistója, hogy milyen szörnyeteg. Hogy nincs lelke, nincs tisztessége, képtelen az együttérzésre, és ez az ember énekszínházat vezet. Atyaúristen! Hová lett a művészet? Mikor láthatunk bátor igaz előadásokat ezzel a fasiszta mentalitással szemben?







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések