Bloomberg lehet egyedül sikeres kihívója Trumpnak

Közzétéve February 18, 2020, 7:55 pm
6 mins

Michael Bloomberg eddig nem vett részt a demokraták hivatalos előválasztási rendezvényein, de már most az élre ugrott Bernie Sanders mellett. Még a demokratákat támogató tisztességes emberek is azt mondják, hogy nincs a demokrata jelöltek között olyan személyiség, amely a Nagyokat Mondó Hazug Szájú Szörnyeteg ellen sikerrel indulhatna, mert mindegyik olyan hátránnyal indul, amely még egy rendes emberrel szemben is hátrányt jelentene nekik. Viszont egy notórius, gátlástalan hazudozóval, egy arcátlan populista szörnyeteggel szemben semmi esélyük nincs.

Egyetlen kivétel lehet a pártelit támogatottjaitól függetlenül induló Mike Blommberg lehet, aki mind anyagi erejével, mind személyiségének súlyával, az általa képviselt centrista álláspontjával méltó ellenfele lehet a felfújt luftballonhoz hasonlító Trumpnak, mert a Bloomberg mindaz, amit Trump csak hazudik magáról. Bloomberg sikeres üzletember, szemben Trumppal, aki csődről csődre, adócsalásról adócsalásra szélhámozkodta végig az életét, aki a tökéletes antitalentum megtestesítője. Bloomberg okos, tapasztalt, New York polgármestereként pedig a közéletben is bizonyított. 64 milliárd dolláros vagyonával méltó ellenfele Trumpnak.

Bloomberg az igazi Amerikát képviseli, a republikánus szavazók nagy részének is elfogadható, akik nem fanatikus hitből szavaznak Istennel fenyegetőző, multimilliárdos, pénzéhes, sarlatán tévéprédikátorok utasítására. Éppen ellentéte a demokrata párt előválasztási harcaiban élen álló Bernie Sandersnek, aki fontos témákat tűzött zászlajára az egészségügyi biztosítás és a tandíjak kérdésével, de a “szocialista” jelző nem csupán téves stratégia, amely felesleges támadási felületet nyújt ellene, hanem Bernie Sanders egyre nyíltabban szocialista “forradalmat” hirdet, a gazdagok ellen kampányol, és osztályharcot hirdet, ami a józan demokratákat is rémülettel tölti el. Sanders vélhetően egy félév alatt rombolná le az amerikai gazdaságot.

A “vegyük el a pénzt a gazdagoktól, és adjuk oda a szegényeknek” jelszó vonzó lehet egyes alulképzett és szegényrétegekhez tartozó emberek körében, de felelős amerikai nem akarhatja ezt. Ahogy Sanders emelkedik a többiek fölé, és egyre többet beszél, az rajzolódik ki, hogy a szocialista osztályharc nem egy mellékes szempont a programjában a megfizethető egészségügyi biztosítás mellett, hanem úgy tűnik, mintha ez utóbbi csak a trójai faló lenne Sanders átfogó “szocialista forradalma”, átfogó reformelképzelései mellett. Ha Sanders mesterségesen át akarja csoportosítani a pénzt a gazdagoktól a szegényekhez, és a működő tőke nagy része nem a gazdaságot segíti, hanem szociális költséggé válik, Amerika (is) károsodna. Nagy kár lenne, ha ez lenne a program lényege, amivel kútba eshet nagyon sok fontos és hasznos javaslat az egészségügyi reformmal kapcsolatban.

A homoszexualitását vállaló, melegházasságban élő Pete Buttigieg rendkívül szimpatikus, értelmes, intelligens személyiség, akinek jó szereplése pozitív hatással van a mesterségesen fűtött előítéletekkel szemben, de nem elég fajsúlyos személyiség egy fasiszta rasszista populistával szemben. Joe Biden, a Demokrata Párt leginkább támogatott jelöltje, tökéletesen alkalmatlan, ellenszenves, az ukrán üggyel terhelt közszereplő, aki még a sikeres és népszerű Obama-kormányzásból sem tud profitálni, és a legtöbb jó, amit az országért és a világért tehet, ha visszalép a jelöltségtől, és tisztítja a képet. Elisabeth Warren már biztosan nem lesz elnökjelölt, de egy középiskola igazgatói székét még megpályázhatja a habitusával.

A jelenlegi állás szerint Michael Bloomberg lehet a józan realisták egyetlen reménysége, akivel szemben Trump nem tud fölényeskedni, aki pontosan jól ismeri Trumpot, s aki az egyetlen jelölt lehet, aki le is győzheti.







17 hozzászólás : Bloomberg lehet egyedül sikeres kihívója Trumpnak

  1. Nyuszika

    February 19th, 2020

    Esetleg ha bővebben ki lenne fejtve mik a bolsevik elemei Bernie programjának…

    httpss://www.politico.com/2020-election/candidates-views-on-the-issues/bernie-sanders/

    https://berniesanders.com/issues/

    De ha az észak-európai jóléti KAPITALIZMUS modell ennek nevezhető ám legyen… Azok az országok is biztosan úgy állnak mint Kuba, Venezuela csak mert kollektív ágazati bérmegállapodásaik vannak, univerzális társadalombiztosítás, a társadalmi mobilitást elősegítő közoktatási rendszerük, megtorlás helyett, a társadalomba való visszailleszkedést preferáló bűnügyi politika, etnikai, vallási, nemi stb. diszkrimináció elleni következetes fellépés… stb.
    Legalább Bartus úrból is előjött a mélyen ember megvető, egyenlőség ellenes, alapvetően mélyen konzervatív beállítottságú reakciós, amely csaknem az egész rothadt magyar úgynevezett liberális oldalra is jellemző.

    Reply
    • B

      February 20th, 2020

      No, akkor Bloomberg:
      Egykori republikánus, Trump golfpajtása.

      Valahogy éreztem, hogy ez a pillanat el fog jönni ezen a népszaván, hogy valaki Bloomberget fogja megtenni a demokraták megmentőjének…

      Úgy néz ki, Hillary Clintont fogja alelnöknek jelölni, aki nem bírta ki, hogy 2002-ben ne mosolyogjon, mikor bejelentette a “nehéz döntését”, hogy mészárszékre küldi Irakba az amerikai embereket.

      https://youtu.be/2ySJLIc5BJM 7:00-nál figyeld.

      Bloomberg, akit egyébként a demokrata párt a saját szabályainak megváltoztatásával engedett be a versenybe, mert egyébként minden jelölt adományokat kellene gyűjtsön és részt kéne vegyen már az első két caucuson és előválasztáson.
      Ennyire nem a demokrata elit embere, és a demokrata pártelit is annyira tiszteli a szabályokat, ahogy Bloomberg tette, amikor átírták a törvényt, hogy futhasson egy harmadik kört, mint New York kormányzója.

      Bloomberg, akinél nem probléma, hogy egyébként egy rasszista, New Yorkban a “stop and frisk” politikájával terrorizálta a szegény negyedek (főleg fekete és latino) lakosságát, 12 évig, összemosva a bűnözést a szegénységgel.

      Idézet tőle (köszönjük meg az Aspen Intézetnek, hogy nem hallgatott Bloombergre, amikor az azt kérte tőlük, hogy ne terjesszék ezt a videofelvételt róla): “A gyilkosságok 95 százaléka egy bizonyos modus operandiba (eljárásrend, bűnözői profil) tartozik. Fogod a leírást, lefénymásolod, és kiadod az összes zsarunak. Ezek férfiak, kissebbségiek, 16-tól 25 éves korig. Ez igaz New Yorkban, ez virtuálisan minden városban. Éz ez az, ahol a valódi bűnözés lakozik. Ha valamire akarod költeni a pénzt, ha valamely utcákra akarsz egy csomó zsarut kivezényelni, akkor vezényeld őket oda, ahol a bűnözés lakik: azaz a kisebbségi környékekre. És hogy hogy veszed ki a pisztolyt a gyerekek kezéből? Felkened őket a falra, és átkutatod őket!”

      Bloomberg 2015.

      A jobbik se mondhatta volna szebben anno.

      Bloomberg ki nem állhatta az Occupy Wall streetet, csak mert a wall street felelősségét merészelte számon kérni a válságban.

      2004-ben több ezer tüntetőt záratott be a Republican National Convention-ön, (ahol George W Bush elnökjelöltségét támogatta nyíltan, és háláját fejezte ki az iraki háború megindításáért), közben New Yorkot egy bíró megvetette a bírósági eljárásrend szabályainak megsértése miatt. Rendőrállamot hozott léte a New Yorki muszlim kisebbségnek, tömeges megfigyeléssel és zaklatással, kémekkel és provokátor ügynökökkel töltötte meg a mecseteket. A városnak dollármilliókat kellett fizetnie egyezségek keretében, amiért megsértették a muszlimok állampolgári jogait. (Mellesleg ezzel semennyire se sikerült visszaszorítania a terrorizmust)

      Bloomberg erről később azt mondta: “A fegyveres erőszak visszaszorítását célzó rendőrségi gyakorlatot örököltem meg, amelyet azonban túlhasználtak. Mire elhagytam a tisztségemet, visszavágtam 95 százalékkal, de gyorsabban és előbb kellett volna megtennem”. Csak hát Bloomberg 2013-ban lépett le a hivatalából, és még két évre rá is megvédte azt a nagyközönség előtt, a fent említett beszédében. Tehát hazudik.

      A New York Timesban február 20-án azt írta Bloomberg a véleménycikkében, hogy a vagyon túlságosan is a társadalom felső részében koncentrálódik, (ő a vilàg kilencedik leggazdagabb embere) és hogy ő mindent megtesz majd, hogy igazságosabbá és progresszívebbé tegye a rendszert az által, hogy az olyan gazdagokat megadóztatja, mint amilyen saját maga.

      Csak hogy éppen három éve Christine La Garde-dal, későbbi IMF vezérrel folytatott beszélgetésében még megvédte a regresszív adórendszert, mondván: “lgen, az adók regresszívek, valóban azok. Ez a jó bennük, mert a probléma a kevés pénzű emberekkel van, és így a magasabb adók nagyobb hatással kell hogy legyenek rájuk, és arra, hogyan bánnak magukkal. Szóval nézem az embereket, akik azt mondják, ‘Ó, nem akarjuk, hogy a szegényeket megadóztassák.’ Nos, mi csak azt szeretnénk, hogy a szegények tovább éljenek, és így tanulhatnak, és élvezhetik az életet.. éz ezért teszed pontosan azt, amit egy csomó ember nem akar, hogy megtegyél. Ha például növeled a cukros italok adóterheit, akkor kevesebbet isznak belőle, és hát nem kérdés, hogy a cukros italok az elhízás és a szívbetegség egyik fő oka.”

      Biztosan ezért a ‘tanulhassanak’-ért kellett amúgy privatizálni az iskolákat is New Yorkban…

      A Sanders démonizálásában nagyszerűen teljesítő korábbi Goldman Sachs Elnök, Loyd Blankfein, aki egyébként a 2007-es válságban is a bank feje volt, azt állítja, hogy Sanders tönkretenné az amerikai gazdaságot. Természetesen azt érti ezalatt, hogy Sanders felhagyna egy olyan gazdasággal, amely számára nagyszerűen működik, míg mások szàmára szörnyűségesen. Trump, a Wall Streeti fejesek és a vagyonos elitek, mint Bloomberg és Blankfein, mind felsorakoznak egy vállalatok által szorongatott Amerika mellett. Mind ugyanannak a csapatnak a tagjai, és mégis az intézményi establishment demokraták azt állítják, hogy Trump és Bloomberg között bármi különbség van.

      Bloomberg szerint Xi Jinping sem igazából diktátor, mert valójában neki is ki kell szolgálnia a választóit, különben nem él túl.
      A koncentrációs táborokban tengődő újgurok nem biztos, hogy egyet értenek vele.
      Sanders szerint Xi Jinping és belső köre megszilárdította a hatalmát, miközben lesújtott a belföldi politikai szabadságra, agresszívan promótálja az autoritáriánus kapitalizmust külföldön is.

      Sanders egész életében a részvételi demokráciát támogatta, és azért dolgozott. Most 25 millió dollárt gyűjtött egy hónap alatt kis donoroktól.
      Bloombergnek 52 milliárd dolláros vagyona van, abból mondjuk 500 milliót elkölt a választásokra, mire vége a kampánynak, is pár milliárd dollárral gazdagabb lesz.

      Most úgy gondolja, hogy kilóra megveheti a szavazatokat, ahogy azt New Yorkban is tette.

      http://graphics8.nytimes.com/images/2016/01/25/opinion/RFDBloomberg/RFDBloomberg-sfSpan.jpg

      https://www.golf.com/wp-content/uploads/2017/01/Donald-Trump-2.jpg

      https://www.politicspa.com/wp-content/uploads/2015/08/Hillary-Trump.png

      Reply
  2. Opal

    February 19th, 2020

    “Rothadt “liberális oldalról nem beszélhetünk, hiszen kiváló, művelt európa-kompatibilis hívei is vannak szép számmal ebben az országban, függetlenül hivatalos képviselőik szerény képességeinek mindennapos megnyilvánulásairól.Azt pedig,hogy Bartus embert megvető, egyenlőség ellenes, reakciós lenne, azt csak olyan ember állíthatja, aki nem értette meg írásainak lényegét.Egyébként lefogadom, hogy a cikket pont nem Bartus írta…

    Reply
    • Nyuszika

      February 20th, 2020

      Bocs, javítok: az AN irányvonala jellemezhető, elitista konzervatívnak ( bár a stílusa ehhez nem eléggé szofisztikált… hahahahaha ).
      De sebaj, a vélemények széles skálája jó dolog.

      Reply
      • B

        February 29th, 2020

        No, kérem szépen!
        A kampány eddigi legelmebetegebb hetén vagyunk túl.
        Nem is Sanders kihívói, még csak nem is Bloomberg fizetett hirdetései, hanem az állítólagos mértékadó médiumok ontották magukból az agitpropot ellene.
        A new york times csak egy volt a sorban…
        Leírnék róla egy cikket, de kicsit elkábított az a sok BS, amit láttam kicseppenni a neves újságírók nyálmirigyéből-pennájából…
        Legutóbb sanderst a koronavírushoz hasonlította a cnn egy kommentátora…
        Az tuti: négy éve nem láttad a cnn-t magát ilyen anti trump kampányt folytatni. Sőt…

        Reply
    • B

      February 21st, 2020

      Szerintem sem. Viszont egy bloomberg kategóriás ős republikánus fracking párti, minimálbérellenes, aki százmilliókat költött pár éve, hogy a republikánus jelölteket segítse, azért, hogy megtartsák a szenátust, környezetvédelem ellenes szervezetet támogat, nyíltan fikázza a jogállamot, a nőket gyalázta, és a többi… szóval hogy ővele nincs problémája a cnbc-bek, a demokrata pártelitnek, számos egyéb nagyvállalati hírgyárnak, az bizony nyílt beismerése annak, hogy Sanders pontról pontra igazat mondott a médiáról, az oligarchákról, a demokrata pártelitről.

      Reply
  3. Indexkövető

    February 20th, 2020

    Azért abban van részigazság, h azt ne támadják aki nem támogatja feltétlenül a pride-ot: https://www.origo.hu/itthon/20200219-demeter-szilard-interju.html

    A világon nem a meleglobbi a fő probléma, szabad akaratuk van nekik is, de ne provokálják a társadalmi többséget, ezzel magukat utáltatják meg.

    Nekem tetszik az USA Népszava, hiszen a liberális demokrációval tudok azonosulni.

    Reply
  4. Indexkövető

    February 20th, 2020

    Egyetértek az írással, azonban a társadalmi igazságos elvei is fontosak, tehát fizessenek a gazdagok magasabb adókat, tehát ne vegyék el a vagyonukat, azonban a jövedelmeik sokkal nagyobb %-os adót fizessenek, hiszen az állam feladata nem feltétlenül az újraelosztás, hanem az esély megadása a szegényeknek h kitörjenek, tehát ingyenes oktatást az egyetemeken jövedelmi alapon, a mottó h tanítsd meg őket halászni, eközben egy ideig halat is adj nekik. Fontos h kapjanak elég pénzt ahhoz h eljussanak arra a fejlettségi szintre h saját maguk eljuthassanak legalább a középosztály szintjéig.

    Reply
    • B

      February 20th, 2020

      Olvasd el a hozzászólásom!

      Reply
  5. Nyuszika

    February 20th, 2020

    Csak nem akar egy kis lóvét Bloomberg től a zAN… hahahahaha

    Reply
    • B

      February 26th, 2020

      Csak hogy a népszava olvasók is tudják:
      Bernie Sanders főlényesen nyerte Nevadát.
      Dacára az MSNBC ellene folytatott lejárató hadjáratának.

      Reply
  6. Kopasz barmok országa

    February 21st, 2020

    Még néhány ilyen cikk, és nem kell Amerikai Népszavát olvasni.

    Bloomberg, mint az egyetlen sikeres kihívó…

    Bloomberg a tőzsdék embere. Vele csak a befektetők járnának jól, lehetne tovább kergetni felfelé az árfolyamokat.

    A Portfolio.hu-n nagyon jó elemzés jelent meg ma, amely – gazdasági portálként – a demokrata győzelem gazdaságra és a tőzsdékre gyakorolt kockázatait ismerteti, számba veszi és összehasonlítja a demokrata jelöltek programját, és friss közvéleménykutatási eredményeket is ismertet: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200221/olyan-dolog-tortenik-amerikaban-ami-az-egesz-vilaggazdasagot-megvaltoztathatja-416727

    “…a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy Sanders az előválasztás legnagyobb esélyese. A realclearpolitics.com adatai szerint Sanders országos szinten 28,7 %-kal vezeti a demokrata versenyt, őt követi Biden 17,3%-kal. Bloomberg a harmadik 15,2%-kal, Warren pedig a negyedik 12,7 %-kal.”

    “…De lehet-e esélye Sandersnek Trumppal szemben? Az országos népszerűségi adatok szerint igen. A legutóbbi napokban a közvélemény-kutatási adatokban egyre jobban jönnek fel a demokraták, a legújabb, ABC News és Washington Post által készített tegnapelőtti felmérés szerint például Sanders 6, Biden 7 százalékpontot verne Trumpra, de Bloomberg, Buttigieg és Warren is előzné a republikánus elnököt. Hasonló eredményeket publikált az NBC és a Wall Street Journal közös kutatása is. Ha cizelláljuk a kutatásokat, akkor azt látjuk, hogy a billegő államokban, amelyek eldöntik az elnökválasztást, szinten jelentős esélye van a demokratáknak.”

    Tehát egyszerűen nem igaz, hogy csak a tőzsdeimádó Bloomberg-el lehet esélyük a demokratáknak.

    Amgy meg hajrá, Bernie! Ráfér a változás Amerikára is. De nem úgy, ahogy Obama hirdette meg anno.

    Reply
  7. Jano77

    February 28th, 2020

    Mi az eselye annak, hogy Sanders nem vonul vissza? Vagy ot nem kenyszeritik ra, hogy Hillary Clinton legyen az alelnok, oszt kap egy szivrohamot fel ev mulva?
    Szerintem az USA ugy all, mint Orbannal szemben Magyarorszag: nem tudnak Trumpal szemben alternativat nyujtani, igy megnyerik neki a jatszmat. A nagy cegek nyernek makd mindenkeppen.
    A mostani liberalis rendszer nem lesz majd fenntarthato, de egy kommunisztikus sem lesz megoldas, de Amerikat azert felteni nem kell! Lesz eleg bevandorlo, ha kihalnanak a csaladok.

    Reply
  8. March 2nd, 2020

    A Sanders-féle forradalom október óta folyik Chilében. A jelek szerint sikerült Latin-Amerika legfejlettebb országát tönkretenni. Részletek: https://www.facebook.com/groups/190172935411492/?ref=group_header Titkos csoport, nálam lehet jelentkezni, ha érdekel. Gyűjtöm az anyagot az előzményekről és körülményekről, és folyamatosan tudósítok.

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)